, amerikai nevén Simon S. Sheen dél-koreai filmrendező, aki öt évtizedes pályafutása során 74 filmet rendezett. Leginkább az 50-es és 60-as években készített filmjeiről ismert, melyek egy részében felesége, is közreműködött. Posztumusz kapta meg a Kulturális Érdemrend legmagasabb fokozatát, az aranykoronát.

Sin többek között arról is ismert, hogy 1978-ban feleségével együtt elrabolta az észak-koreai rezsim, mert azt akarta, hogy javítson az észak-koreai filmművészet színvonalán. A pár nyolc évig élt fogságban, ez idő alatt Sin hét filmet rendezett, melyek közül kettőt a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon és a Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon is jutalmaztak, ezzel növelve az észak-koreai filmművészet presztizsét.

1986-ban sikerült megszökniük, az Egyesült Államokba emigráltak, ahol Sin „Simon S. Sheen” néven dolgozott tovább rendezőként és producerként. 1999-ben tértek vissza Dél-Koreába, ahol még 2004-ig dolgozott.

Gyermekkora vagy néven született, 1925-ben vagy 1926-ban, ban, amely akkor japán megszállás alatt volt, ma pedig Észak-Koreában található. Édesapja neves hagyományos koreai orvos volt. Sin Japánban tanult a Tokiói Művészeti Iskolában, a Tokiói Művészeti Egyetem elődjében, három évvel később hazatért Koreába.

Pályafutása Dél-Korea (1946–1978) Látványtervező-asszisztensként kezdett el a filmszakmában dolgozni, Éljen a szabadság! című filmjén. Az 1950-es és 1960-as években igen termékeny volt rendezőként, kettő vagy több filmet is rendezett minden évben, amellyel kiérdemelte a „dél-koreai film hercege” becenevet. Sin több filmjében is foglalkozott a jenki hercegnőkkel, például az (악야; The Evil Night) című 1952-es alkotásban, vagy az 1958-as A Flower in Hellben (지옥화). Cége, a Shin Films mintegy 300 filmet gyártott az 1960-as években, köztük olyanokat, mint a Prince Yeonsan (연산군; 1961), mely elnyerte az első Grand Bell Awards díjkiosztón a legjobb film díját, vagy az 1964-es, Grand Bell és Baeksang-díjas Deaf Sam-yong (벙어리 삼룡), 1929-es filmjének remake-je. 1961-es, The Houseguest and My Mother (사랑방 손님과 어머니) című alkotása volt az első, melyet Dél-Korea Oscar-díjra nevezett a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában.

1967-ben a Shin Films megszerezte Dél-Korea akkori legnagyobb filmstúdióját ban, mely óriási anyagi terhet rótt a cégre, Sinnek ugyanis banki kölcsönt kellett felvennie a tranzakcióhoz. Ahhoz, hogy a költségeket ki tudják termelni, alacsony költségvetésű filmek sorozatgyártásába kezdtek.

Az 1970-es években kevésbé volt aktív, ebben az időszakban a filmipart cenzúra sújtotta, valamint a kormányzat folyamatosan beleavatkozott a filmgyártásba. Az ekkor forgatott filmjei többsége rosszul teljesített a mozikban. 1975-ben a cég egy csókjelenet miatt elveszítette a gyártási licencét és Sin három évig próbálkozott azt visszaszerezni. 1978-ban azonban bezáratta a stúdióját.

Észak-Korea (1978–1986)

Sin és a felesége, színésznő 1976-ban elváltak, miután a rendező viszonyt kezdett egy másik színésznővel. 1978-ban t az észak-koreai rezsim parancsára elraboltatta Hongkongból. Eleinte azt gyanították, hogy Sinnek köze lehet az eltűnéséhez, ám amikor a rendező Hongkongba utazott, hogy kutatni kezdjen volt felesége után, őt is elrabolták. Kim azért raboltatta el a prominens filmes házaspárt, mert a filmiparon keresztül szerette volna javítani az ország megítélését. Észak-Korea tagadta, hogy elrabolták volna őket, azt állították, hogy maguktól emigráltak az országba. Sin és később titkos hangfelvételekkel bizonyította az ellenkezőjét.

Sint eleinte kényelmesen elszállásolták, de két szökési kísérletet követően börtönbe zárták, több mint két évre. Miután úgy vélték, sikeres volt az ideológiai átnevelése, 1983-ban Phenjanba vitték, ahol fogadta, és elmondta neki, miért rabolták el. Volt feleségét is elvitték ugyanerre a vacsorára, a nő itt tudta meg, hogy Sin is Észak-Koreában volt mindvégig. Kim javaslatára a pár újra összeházasodott.

Innentől Sin hét filmet rendezett, melyeknek volt a vezető producere. A legutolsó és a legismertebb ezek közül a című szörnyfilm. 1986-ban, nyolc évvel az elrablásuk után a házaspárnak sikerült megszöknie, amikor Bécsben vettek részt egy filmfesztiválon. Politikai menedékjogot kaptak a bécsi amerikai nagykövetségtől, Kim viszont meg volt győződve arról, hogy az amerikaiak elrabolták őket. Sinék két évig éltek titokban, védelem alatt a virginiai Restonban, ahol az amerikai hatóságok alaposan kifaggatták őket az észak-koreai tapasztalataikról.

USA, majd ismét Dél-Korea (1986–2006) Michael Lee korábbi CIA-ügynök elmondása szerint a házaspár 1989-ben amerikai állampolgárságot kapott, és felvették a Theresa Sheen, illetve Simon Sheen neveket. Először Restonban éltek, majd Beverly Hillsben, ahol Sin az 1990-es években dolgozni is elkezdett. Ő rendezte A 3 nindzsa nem hagyja magát című filmet, és vezető producer volt a sorozat két másik filmjénél (A 3 nindzsa visszarúg, A 3 nindzsa nem hátrál), mielőtt 1999-ben visszatért Dél-Koreába.

1994-ben zsűritag volt a cannes-i filmfesztiválon. Miután visszatért Dél-Koreába, folytatta rendezői munkásságát. Utolsó filmje a (겨울 이야기) volt 2002-ben, melyet nem tudott már befejezni. A film vágását végül a fia, és operatőr segített befejezni, és 2023-ban bemutatták a dél-koreai mozik.

Sin 2004-ben végleg felhagyott a filmes pályafutásával, miután kórházba került és májátültetésen esett át. Két évvel később a műtétből fakadó komplikációk következtében hunyt el. Halála előtt Dzsingisz kánról tervezett musicalfimet forgatni. 2006-ban posztumusz kapta meg a dél-koreai Kulturális Érdemrend legmagasabb fokozatát, az aranykoronát.

Filmográfia Fontosabb rendezései:

A Flower in Hell (지옥화) (1958) To the Last Day (이 생명 다하도록) (1960) Prince Yeonsan (연산군) (1961) (성춘향) (1961) The Houseguest and My Mother (사랑방 손님과 어머니) (1961) The Memorial Gate for Virtuous Women (열녀문) (1962) Rice (쌀) (1963) Red Scarf (빨간 마후라) (1964) Deaf Sam-yong (벙어리 삼룡) (1964) Phantom Queen (다정불심) (1967) Prince Daewon (대원군) (1968) Ghosts of Chosun (이조괴담) (1970) A Woman with Half Soul (반혼녀) (1973) The Three-Day Reign (삼일천하) (1973) (At 13 Years Old) (1974) An Emissary of No Return (돌아오지 않은 밀사) (1984) Runaway (탈출기) (1984) Love, Love, My Love (사랑 사랑 내사랑) (1985) Salt (소금) (1985) The Tale of Shim Chong (심청전) (1985) (1985) (Breakwater) (1985) Mayumi (마유미) (1990) (Vanished) (1994) A 3 nindzsa nem hagyja magát (1995)

Bibliográfia

Megjegyzések

Jegyzetek

Források

Fordítás

Kategória:1926-ban született személyek Kategória:2006-ban elhunyt személyek Kategória:Dél-koreai filmrendezők Kategória:Dél-koreai producerek Kategória:Dél-koreai forgatókönyvírók