Derzsi Elekes Domokos (Siménfalva, 1889. október 8. – 1962. augusztus 25.) székelykeresztúri ügyvéd, kisebbségi magyar politikus és földbirtokos, a 20. század első fele erdélyi unitárius egyháztörténetének egyik meghatározó alakja.

1938. október 2.-án választották meg az Erdélyi Unitárius Egyház főgondnokává; a világi főgondnoki tisztség 1708-as létrehozása óta ő volt az egyház 33. főgondnoka. Nevéhez fűződik a Székelykeresztúri unitárius gimnázium felső tagozatának megmentése: az 1931-ben alakult iskolafenntartó bizottság elnökeként hét éven át társadalmi adakozásból biztosította az iskola működését.

Családja és tanulmányai Siménfalván született; édesapja Elekes Dénes földbirtokos, hitelszövetkezeti elnök, édesanyja Nagy Eszter volt. Bátyja, az ugyancsak Elekes Dénes nevet viselő ügyvéd pályaválasztását követte.

Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, majd a székelykeresztúri unitárius gimnáziumba iratkozott be. 1905-ben annak az első évfolyamnak volt a tanulója, amely a hat osztályt már helyben végezhette el; a középiskola utolsó két osztályát a kolozsvári unitárius főgimnáziumban járta ki. Gimnazistaként elsősorban az atlétikában tűnt ki, de a súlyemelésben, a lóugrásban, a súlydobásban és a vívásban is jeleskedett. Érettségi vizsgáját 1907. június 16.-án tette le.

Ezt követően a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem jogi karára iratkozott be. Első jogi szigorlatát 1910-ben, a másodikat 1911-ben tette le, majd 1911. november 25.-én a jogtudományok doktorává avatták.

Ügyvédi pályája Már 1910. december 23.-ai hatállyal felvette a Marosvásárhelyi Ügyvédi Kamara az ügyvédjelöltek névjegyzékébe, bátyja székelykeresztúri irodájában. 1913 októberében a Kolozsvári Ügyvédi Kamarába kérte felvételét, és Bíró Balázs kolozsvári ügyvéd irodájában dolgozott, majd 1914 februárjától ismét bátyja irodájában.

Ügyvédi szakvizsgáját még a háború alatt, Marosvásárhelyen tette le: erre az adott lehetőséget, hogy a fronton szerzett második súlyosabb sebesülése után a székelykeresztúri kórházban lábadozva készült fel rá. Ügyvédi bejegyzésére végül csak 1918. augusztus 8.-án került sor, székelykeresztúri székhellyel. Hivatása gyakorlását megnehezítette, hogy 1919 után a járásbíróságot elköltöztették Székelykeresztúrról, ezért több szövetkezet állandó jogi képviseletét is elvállalta.

A második bécsi döntés után, 1941-ben újjáalakult Marosvásárhelyi Ügyvédi Kamara választmányának és fegyelmi bíróságának is tagja lett.

Az első világháborúban 1914. július 29.-én, a mozgósításkor vonult be, és a harctéri szolgálata alatt háromszor sebesült meg. Szolgálatát tartalékos vadász főhadnagyként fejezte be.

1915. április 21., orosz front: szakaszával a legerősebb tűzben lőszertartalékot vitt az első vonalban harcolóknak, aminek nyomán a lövészárokba benyomuló oroszokat kiverték és 250 hadifoglyot ejtettek – ezért a Kis Ezüst Vitézségi Érmet kapta. 1915. május 26., orosz front: bátor magatartásáért a II. osztályú Ezüst Vitézségi Érmet kapta; a St. Gaje Wyżne melletti csatában könnyebben megsebesült. 1916. június 6., a Bug melletti Krasznoje térsége: géppuskatüzével jelentős veszteséget okozott az ellenségnek, amiért a Bronz Vitézségi Érmet (Signum Laudis) kapta. Egy becsapódó gránát megsebesítette, de szakaszát újabb támadásra vezényelte. 1917. június 4.–5., olasz front, Medeazza és Flondar között: géppuskás szakaszával megrohamozott két magaslatot, és állását négy órán át megtartotta az olasz ellentámadásokkal szemben; a fején megsebesült, de folytatta a harcot. Ezért a hadiékítményes III. osztályú Katonai Érdemkeresztet kapta. Mivel megszakítás nélkül több mint tizenkét hetet töltött harctéri szolgálatban, a Károly-csapatkereszttel is kitüntették.

Internálása A román csapatok 1918 decemberében vonultak be Székelykeresztúrra. 1919 szeptemberében, a lakosság megfélemlítése céljából, Neamțiu prefektus rendeletére a helyi társadalom öt vezetőjét – Elekes Domokost, bátyját, Elekes Dénest, Gombos János és Ferentzy Gábor ügyvédeket, valamint Orbán János római katolikus plébánost – internálótáborba vitték. Előbb Székelyudvarhelyen, majd hat hétig a Fogarasi várban tartották őket fogva.

Közéleti tevékenysége Sport és kultúra 1921. május 19.-én kezdeményezésére alakult meg a Székelykeresztúri Atlétikai Club (KAC), Udvarhely vármegye első sportegyesülete, amelynek első elnökévé választották. Az egyesület labdarúgó-, teke-, atlétika- és teniszszakosztállyal működött. Az 1930-as években lemondott az elnökségről, ekkor díszelnökké választották.

Az első világháború után a székelykeresztúri iparosdalárda első elnöke lett, az 1940-es évek elején pedig díszelnöke.

1935-ben választották meg az 1867-ben alapított székelykeresztúri kaszinó elnökévé, amelynek ekkor 140 tagja volt. Vezetése alatt, a kaszinó alapításának 70. évfordulóján leplezték le a korán elhunyt bátyjáról, Elekes Dénesről készült festményt. Nevéhez fűződik az évenkénti Orbán Balázs-emlékvacsora megtartása is, amelyet a névadó születésnapján, február 3-án rendeztek. Az elnöki tisztséget 1941-ben adta át Szakács Miklósnak, ekkor díszelnökké választották.

Gazdasági érdekképviselet Ügyvédi jövedelmét egy 60 kataszteri holdnyi földbirtok művelésével egészítette ki, amivel helyi viszonylatban a nagyobb földbirtokosok közé tartozott. Tagja volt az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyletnek (EMGE), amelynek Udvarhely vármegyei gyűlésein többször felszólalt a székelykeresztúri lengyár támogatása érdekében.

1943-ban megfellebbezte a vármegyei törvényhatósági bizottság határozatát a székelyföldi vasút nyomvonaláról, mert a szárnyvonalat Csíkszereda helyett Székelykeresztúrra kívánta vezettetni. Javaslatot tett a Szejkefürdő és a fiatfalvi Sósfürdő kiépítésére is; egyik kezdeményezése sem valósult meg.

Politikai szerepvállalása Az 1922. december 28.-án Kolozsváron megalakult Országos Magyar Párt (OMP) székelykeresztúri szervezetét ő vezette. 1925 áprilisában beválasztották a romániai magyar sajtóvállalat felügyelő bizottságába. 1929. december 15.-én, majd 1933-ban is újraválasztották a helyi tagozat elnökének.

1933 decemberében a csendőrség leszedette Abrudbányai Ede OMP-képviselőjelölt választási plakátjait, és a választási nagygyűlésen megtiltotta Elekes Domokos elnök és Ütő Lajos ügyvezető alelnök felszólalását. Ezt követően lemondott az elnökségről, és a királyi diktatúra idején a Magyar Népközösségben, majd 1940–1944 között az Erdélyi Párt keretében sem vállalt tisztséget.

Utolsó politikai szerepvállalására 1946-ban került sor, amikor a Magyar Népi Szövetség (MNSZ) 1990 tagot számláló székelykeresztúri tagozatának elnökévé választották. Programbeszédében kijelentette: „Meggyőződésem, hogy a Magyar Népi Szövetség egy olyan keret kell, hogy legyen, ahol minden ember osztályra való különbség nélkül, megtalálja a védelmet.”

Egyházi tevékenysége A székelykeresztúri gimnázium megmentése Az 1924-es román közoktatási miniszteri rendelet nyomán Erdélyben 2285 középfokú iskolát szüntettek meg; az unitárius egyház fenntartotta gimnáziumai közül a tordai szűnt meg. A romló gazdasági helyzetben az Egyházi Képviselő Tanács 1930-ban a székelykeresztúri főgimnázium megszüntetését javasolta. Elekes Domokos az Unitárius Egyház című lap vezércikkében az egyházközségek és egyházkörök előzetes meghallgatását követelte, arra hivatkozva, hogy a gimnázium fenntartását támogató három egyházkör az unitárius hívek 60–70%-át képviselte.

Az egyházi Főtanács 1930. december 14.–15-i ülésén végül úgy döntött, hogy a felső tagozat fennmaradhat, ha annak költségeit egyházon kívüli forrásból teremtik elő. Az 1931 januárjában megalakult iskolafenntartó bizottság elnökévé Elekes Domokost választották. Az ötven unitárius egyházközség mellett 1290 magánszemély adományaiból évi 230 000 lej folyt be; a kisebb adományok gyűjtésére szervezték az úgynevezett tojásakciót, amelynek keretében minden keresztúri unitárius család hetente két tojást adott a gimnáziumnak. A társadalmi fenntartás évei alatt összesen tízmillió lej gyűlt össze, amiből négymillió lejt egyedül Elekes Domokos adott.

Az egyházi Főtanács a hét éven át tartó önfenntartást méltányolva 1938-tól ismét vállalta a felső tagozat finanszírozását. Elekes Domokost 1939 februárjában az iskola gondnokává választották.

Főgondnokság 1938. október 2.-án az Erdélyi Unitárius Egyház főgondnokává választották – a tisztség 1708-as létrehozása óta ő volt a 33. főgondnok. Megválasztásakor kijelentette, hogy „Káli Nagy Elek nyomdokain haladva szükség esetén az anyagi áldozatok meghozatalától sem fog megriadni”.

Főgondnoki tevékenysége Varga Béla püspökségével esett egybe, és mindössze három évig tartott: 1940. november 7.-én benyújtotta lemondását, de a zsinat megtartásáig hivatalában maradt. Az egyház Főtanácsa 1941. január 12.-én tartott rendkívüli ülésén – amelyen visszafogadták a magyarországi unitárius egyházat jelentő IX. egyházkört – a belső ellentétek félretételét kérte. Az 1941-es marosvásárhelyi zsinaton, ahol Józan Miklóst választották az egyesült egyház püspökévé, Elekes Domokost munkája elismeréseként az egyház örökös főgondnokává nevezték ki.

Halála 1950 elején a kommunista pártirányítást követő erdélyi magyar lapokban megjelent „leleplezések” az egyházi vezetőségben meghúzódó „népellenes figurák” közé sorolták. Földjeit az állam kisajátította, így megélhetésétől is megfosztották. Szegényen, közössége által elfeledve hunyt el 1962. augusztus 25.-én, életének 73. évében. Gyászjelentése szerint „életét népéért, egyházáért végzett fáradhatatlan munka töltötte be”. Sírja a siménfalvi temetőben ma is megtalálható.

Kitüntetései Kis Ezüst Vitézségi Érem (1915) II. osztályú Ezüst Vitézségi Érem (1915) Bronz Vitézségi Érem (Signum Laudis, 1916) III. osztályú Katonai Érdemkereszt hadiékítménnyel (1917) Károly-csapatkereszt

Jegyzetek

Források

Rokolya Gábor: Derzsi Elekes Domokos. In: Erdélyi jogászok. Jogászportrék II. Szerk. Veres Emőd. Kolozsvár: Forum Iuris Könyvkiadó, 2022. 140–157. o. Vásárhelyi János: Erdélyi hősök és mártírok aranykönyve. Budapest, 1941.

Kategória:Magyar jogászok Kategória:Romániai magyar politikusok Kategória:Unitáriusok Kategória:1889-ben született személyek Kategória:1962-ben elhunyt személyek Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban