Alexandriai Szent Agathon Alexandria 39. pápája és Szent Márk székének pátriárkája volt 662-ről haláláig.

Élete Agathon I. Benjámin pápa, a kopt ortodox egyház 38. pátriárkájának tanítványa volt. Amikor Benjáminnak a kalkedóniánusok üldözése elől menekülnie kellett, Agathon Alexandriában maradt, és ő vezette a kopt egyházat. Ezt a feladatot mindaddig ellátta, amíg Benjámin vissza nem tért. Benjámin halála után Agathont hivatalosan is a kopt ortodox egyház pápájává választották. Ez az időszak egybeesett Egyiptom muszlim meghódításának korszakával, amikor I. Muávija omajjád kalifa uralkodott. A legtöbb kopt pátriárkával ellentétben, akik korábban szerzetesként éltek, Agathon soha nem volt szerzetes, mielőtt pápa lett. Ennek ellenére sikeresen vezette az egyházat. Pápasága alatt fejezték be a Szent Makariosz-templom építését a Wadi el-Natrun-i kolostorban.

A kopt egyház hagyománya szerint Agathont is üldözték, ahogy több elődjét és utódját. Pápasága idején egy Theodosius nevű melkita bizánci pátriárka üldözte őt. Theodosius a hatalmát felhasználva magas adókat vetett ki Agathonra, a népet ellene hangolta, és azt követelte, hogy öljék meg. Agathon ezért a cellájában rejtőzött, amíg Theodosius által jelentett veszély el nem múlt.

A kopt egyházi hagyomány szerint Agathon egy látomásban kapott útmutatást utódja kiválasztásához: álmában egy angyal jelent meg neki, és megmutatta, hogy ki legyen a következő pátriárka. Ez alapján választotta ki utódját, a későbbi III. János. Agathon 680-ban hunyt el. (Érdekesség, hogy időszaka végén, 678–681 között volt a római egyház feje a hasonló nevű Agaton pápa.)

Fordítás

Források Morgan, Robert (September 21, 2016). History of the Coptic Orthodox People and the Church of Egypt. FriesenPress. . Retrieved 20 November 2016. Meinardus, Otto Friedrich August (2002). Two Thousand Years of Coptic Christianity. American Univ in Cairo Press. p. 275. . Retrieved 20 November 2016. "The Departure of St. Agathon, 39th Pope of Alexandria". Coptic Church Network. Archived from the original on 21 November 2016. Retrieved 20 November 2016. Atiya, Aziz Suryal. Pope in the Coptic Church. The Coptic encyclopedia, volume 6. p. 3. Archived from the original on 20 November 2016. Retrieved 20 November 2016. "Pope in the Coptic Church". Claremont Coptic Encyclopedia. Archived from the original on 20 November 2016. Retrieved 20 November 2016.

Kapcsolódó szócikkek Kopt pápák listája

Kategória:Kopt ortodox egyház Kategória:Kopt pápák Kategória:680-ban elhunyt személyek