Az individualista anarchizmus az anarchizmus azon irányzatainak összefoglaló elnevezése, amelyek az egyén abszolút autonómiáját és szabadságát helyezik a középpontba. Szemben a szociálanarchizmussal (kollektív anarchizmus, anarchokommunizmus), az individualista irányzatok elvetik az egyén alárendelését bármilyen kollektívának, társadalmi osztálynak vagy többségi akaratnak. Gazdasági és filozófiai megközelítéseik változatosak: a piaci szocializmustól az egoizmuson át a radikális szabadpiaci kapitalizmusig terjednek.
Az individualista anarchizmus nem alkot egységes elméleti rendszert, inkább egymással vitatkozó, de közös tőről fakadó filozófiák összessége. Közös alapvetésük, hogy a társadalom nem egy önálló organizmus, hanem független egyének önkéntes társulása. Minden olyan intézményt elutasítanak, amely kényszerrel korlátozza az egyén szuverenitását; elsősorban magát az államot, a törvényhozást és az adóztatást.
Főbb irányzatai Filozófiai egoizmus
német Max Stirner 1844-ben megjelent Az egyetlen és tulajdona (Der Einzige und sein Eigentum) című művével fektette le az anarcho-egoizmus alapjait. Stirner szerint a legtöbb társadalmi és erkölcsi fogalom – mint az állam, a nemzet, az emberiség, a morál vagy a vallás – csupán absztrakció, „kísértet”, amely korlátozza az egyént. Az egyetlen valóság a saját ego. Stirner az egyének önkéntes és ideiglenes szövetségét (Verein von Egoisten) javasolta a kényszerítő intézmények helyett.
Amerikai individualista anarchizmus
A 19. századi Amerikai Egyesült Államokban kialakult iskola erősen merített a klasszikus liberalizmusbólés a felvilágosodás eszméiből. Főbb képviselői Josiah Warren, Lysander Spooner és Benjamin Tucker voltak.
Gazdaság: Támogatták a magántulajdont és a szabad piacot, de elutasították a kapitalista profitot, a kamatot és a földbérletet, mivel azokat állami monopóliumok termékének tekintették. Gazdaságfilozófiájuk a mutualizmushoz állt közel (a munka teljes értékének elve). Jog: Spooner jogász lévén az alkotmányt és a jogi kényszert bírálta, kifejtve, hogy a kormányok a rablóbandák elvén működnek.
Anarchokapitalizmus
A 20. század közepén, elsősorban Murray Rothbard munkássága révén jött létre a piaci anarchizmus modern formája. Ez az irányzat az osztrák közgazdaságtani iskola elveit ötvözte az amerikai individualista hagyományokkal.
Az anarcho-kapitalisták a teljes magántulajdon szentségét és a korlátozatlan szabadpiacothirdetik. Véleményük szerint minden állami funkciót (beleértve az igazságszolgáltatást, a védelmet és a rendfenntartást is) magáncégeknek és önkéntes piaci alapon működő biztosítóknak kellene ellátniuk.
Politikai elhelyezkedése
Az individualista anarchizmus besorolása a hagyományos bal-jobb politikai tengelyen vitatott:
Baloldali aspektusok: A 19. századi amerikai individualisták (pl. Tucker) szocialistának vallották magukat, mivel céljuk a munkásosztály kizsákmányolásának megszüntetése volt az állami monopóliumok lebontásával.
Jobboldali aspektusok: A modern anarcho-kapitalizmust a radikális jobboldalhoz, illetve a libertarianizmushoz sorolják a kapitalista gazdasági rendszer támogatása miatt.Tengelyen kívüliség: Az egoista és egzisztencialista irányzatok elvetik a politikai paletta fogalmát, mivel magát a politikát is kollektivista fikciónak tartják.
Kritikák
Az irányzatot mind a marxista, mind a szociálanarchista gondolkodók éles kritikával illetik. A főbb kritikai pontok:
Utopizmus: A kritikusok szerint az állam nélküli, tisztán önérdekre vagy magánszerződésekre épülő társadalom gyorsan káoszba vagy új típusú (magán)feudalizmusba torkollna.
Szolidaritás hiánya: A kollektivista anarchisták (mint Peter Kropotkin) szerint az individualizmus figyelmen kívül hagyja az emberi természet alapvető szociális és kölcsönös segítségnyújtási igényét.
Lásd még
• Anarchizmus
• Individualizmus
• Libertarianizmus