A 2024. évi nyári olimpiai játékokon az asztalitenisz női egyes versenyszámát július 27. és augusztus 3. között rendezték Párizsban a Paris Expo Porte de Versailles egyik csarnokában. A versenyt a címvédő kínai nyerte meg a döntőben a honfitársát, 4–2 arányban legyőzve.
Ez a versenyszám 10. alkalommal szerepelt az olimpiai programban az 1988-as bevezetése óta.
Magyarországról az ötödik olimpiáján szereplő Póta Georgina vett részt a versenyen. A 32 közé jutásért legyőzte a német színekben versenyző 1–3-as szetthátrányból fordítva. A 16 közé jutásért a koreai ellen maradt alul 4–1 arányban.
Formátum A versenyszámot az elejétől a végéig egyenes kieséses rendszerben bonyolították le. Mivel 64-nél több nevezés érkezett a versenyre, ezért rendeztek egy selejtező fordulót is. A versenyzőket a világranglista 2024. július 16-a állása szerint rangsorolták. Az első 48 versenyző automatikusan a 64-es főtáblán kezdte a versenyt. A 65–67. versenyzőknek kötelező volt a selejtezőben részt venniük, számukra ellenfelet a 49–64. kiemeltek közül sorsoltak.
Eredmények Selejtezők
Felső ág 1. szekció
2. szekció
Alsó ág
3. szekció
4. szekció
Döntők
Jegyzetek
Források Paris 2024 – Table Tennis Women's Singles Results
Kategória:Asztalitenisz a 2024. évi nyári olimpiai játékokon