Rožanj település Bosznia-Hercegovinában, Sapna községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 22, közúton 34 km-re keletre, községközpontjától légvonalban 8, közúton 12 km-re északnyugatra, a Majevica-hegység lejtőin, a Rožanjska Rijeka völgye felett, 370−870 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/download/srb_25/bijelina_11/h172.htmlTopografska karta Bijelina 427-3-3
Éghajlata Sapna község teljes területére mérsékelt kontinentális éghajlat jellemző, négy jól elkülönülő évszakkal. Az átlagos éves hőmérséklet 10 °C körüli; a maximum elérheti a 40 °C-ot, a minimum pedig -15 és -20 °C között alakul. Az éves csapadékmennyiség 964 mm, a legtöbb csapadék pedig az április–májusi időszakban hullik. A területen az északnyugati szelek dominálnak.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb3846Bosnyák1416Horvát00Jugoszláv00Egyéb30Összesen40122
Története Ókor A régészeti leletek tanúsága szerint Sapna vidéke már az ókorban lakott terület volt. Az ebből az időszakból származó lelőhelyek közé tartozik a Sapna melletti Gradina (egy késő ókori, i. sz. 4–6. századi menedékhely), valamint a Sapna és Goduš közötti úton fekvő, római kori „gradina” (hegyi erődítmény), a Stara Kuća; itt fal-, tégla- és habarcsmaradványokat tártak fel, amelyek egy kisebb római épület jelenlétére utalnak. Szintén említést érdemel a Sapna melletti Šetići területén található Gradina lelőhely, ahol őskori kerámiát, kovakövet és római kori kerámiát találtak (Basler, 1998). Emellett a mai napig fennmaradtak a Gradina és Gradac helynevek Goduš település közelében, akárcsak a Grad helynév Savići településnél (Halilović & Zulić, 2003). Szintén említik a Gradac-dombot és Gradina településrészt; mindkét helyen kőből épült erődítmény állt egykor (Djedović, 2009). Ismeretesek továbbá egy hegyi erődítmény maradványai Baljkovica és Nezuk települések között is. Mindez élénk emberi jelenlétre utal a térségben.Jusuf Omerović, Antropogeografski prikaz Sapne, Baština Sjeveroistočne Bosne, časopis Baština, broj 4. 2011.
Középkor A középkorban ez a terület a Soli (Sói) régióhoz tartozott, amely Usora (Ozora) vidékével együtt az akkori Bosznia részét képezte. Sapna már Bosznia-Hercegovina történelmének korai szakaszától kezdve önálló közigazgatási egység (župa) volt. Abban az időben ez a név közigazgatási egységként működő területet jelölt. A župa a Drina folyótól a Majevica-hegységig terjedt, magában foglalva a Sapna folyó völgyét és a környező vidékeket, valamint számos települést foglalt magában. Élén a törzsi gyűlésen választott „župan” (vezető) állt. Az Edhem Omerović által oszmán források és összeírások (defterek) alapján ismertetett adatok szerint a középkori Sapna župa nagy valószínűséggel legalább 34 falut foglalt magában – vagyis egy olyan területet, amely az oszmán korban nagyrészt Sapna náhijeként létezett tovább. Ezek között a falvak között volt Rožanj is.
A Sapna környékén zajló aktív emberi tevékenységre számos stećak (középkori sírkő) utal, amelyek a mai napig megtalálhatók olyan településeken, mint Hanđelici, Međeđa és Gornja Sapna. A középkorban Sapna fontos közlekedési összeköttetést biztosított Zvornik és Teočak városa között. A térség a középkori boszniai állam és annak északkeleti területi szervezetéhez kapcsolódott. A későbbi középkorban a tágabb terület Ozora politikai-földrajzi keretébe került.
Az oszmán uralom Az Oszmán Birodalom 1460-ban foglalta el Északkelet-Boszniát. A terület az oszmán hódítás után hosszú időre az Oszmán Birodalom része lett. Az oszmán hódítást követően Sapna a Zvorniki szandzsák (amelyet 1478 és 1483 között hoztak létre) egyik nahijéjeként (alsóbb szintű közigazgatási egységként) szerepelt a feljegyzésekben. Létrejöttétől egészen 1851-ig a szandzsák székhelye Zvornikban volt; ezt követően helyezték át Tuzlába.
A 16. század első felében a Sapnai náhije 14 faluból állt: Križevići, Gornji Grabovac (Petkovci), Javornik, Vitina Rika, Rožanj, Vitinica, Sapna, Gušteri, Glumina, Balikova Kruška (Baljkovica), Donji Grabovac, Nezuke (Nezuk), Snježnica és Vrh Rika. Az 1533-as oszmán népszámlálás adatai szerint Rožanjban mintegy 30 ház állt, amelyek lakói szinte kizárólag muszlimok voltak. Ez az állapot az oszmán uralom utolsó időszakáig fennmaradt.
Az iszlám vallás felvétele ezen a területen fokozatosan és kényszer nélkül ment végbe. Az áttérésnek számos oka volt; ezek közül a legjelentősebbek a bogumil eretnekség üldözése, az adóterhek, valamint a Magyar Királyság összeomlása voltak. A mai Sapna község területén ebből az időszakból fennmaradt számos építmény tanúskodik a lakosság társadalmi és vallási életéről. Szinte minden településen találhatók mecsetek, és jelentős szerepet játszanak a vakufok (a vallási célú alapítványok) is. A viharos idők következtében a mecsetek elvesztették eredeti megjelenésüket; az évek során felújították, illetve a vallási igényeknek megfelelően alakították át őket. A terület akkori jelentős népességére a különböző helyszíneken található számos temető is bizonyítékul szolgál. Sapna legrégebbi temetői a Rožnja, a Međeđe és a Stare kuće lelőhelyeken találhatók, közülük is kiemelkedik a mahmutovići temető, amely két különösen jelentős sírkőnek ad otthont.
A Majevica vidéke is fokozatosan átalakult: a korábbi középkori településhálózat mellett új, muszlim lakosságú falvak és házcsoportokból álló falucskák (mahalák) alakultak ki. Az 1604-ből származó defter kulcsfontosságú forrásként szolgál a Sapna náhije településeinek, demográfiai adatainak és területi kiterjedésének tanulmányozásához a kora újkorban. A település valamikor a 18. vagy a 19. században hanyatlásnak indult, majd elnéptelenedett, muszlim lakossága pedig a szomszédos Godušba és más vidékekre költözött. Ilyen volt például a goduši Rožnići család (amely később Omerović néven vált ismertté), valamint a Gornja Sprečában élő Rožnjaci és Rožnjaković családok. A 19. század folyamán a muszlim földbirtokosok földjein jobbágyként telepedtek le a déli és délkeleti hegyvidékről érkező ortodox lakosok. E népesség emlékét őrzik az ortodox temetők Rijekánál és Lazić felett..Rusmir Djedović, Ostaci srednjovjekovne zgrade u Rožnju, Baština Sjeveroistočne Bosne, broj 2. Tuzla, 2009.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Zvorniki járáshoz és Vitinica községhez tartozó településnek 20 háztartása és 161 ortodox keresztény lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 101. o. 1910-ben a Zvorniki járáshoz tartozó településen 49 háztartást és 309 ortodox keresztény lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 142. o. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket. A térség iparosodása felgyorsult. Az Osztrák-Magyar Monarchia számos szokást és életmódbeli elemet honosított meg Bosznia-Hercegovina területén. Magasan fejlett ipari államként kiemelt figyelmet fordított az utak, vasútvonalak, hidak, gyárak és egyéb kiszolgáló létesítmények kiépítésére, hogy hatékonyan hasznosíthassa a régió erőforrásait.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően a térség is betagozódott ebbe az új délszláv államba. A királyság idején a boszniai muszlim társadalom egyik legfontosabb problémája a földbirtok és a földreform volt. Ez az oszmán örökségből következett. Boszniában jelentős számú muszlim földbirtokos, illetve korábbi földesúri réteg rendelkezett földdel, miközben a paraszti lakosság egy része korábban függő helyzetben volt. Az új jugoszláv állam 1919-től földreformot hajtott végre. Ez különösen érzékenyen érintette a boszniai muszlim földbirtokosokat. A környék gazdasága továbbra is elsősorban a földművelésre, az állattenyésztésre, a gyümölcstermesztésre és a kisebb helyi kereskedelemre épült. A nagyobb gazdasági központok továbbra is Tuzla, Bijeljina és Zvornik voltak. Az 1929-es közigazgatási reform után a terület a Drinai bánsághoz (Drinska banovina) került. Ennek székhelye Szarajevó volt.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. Rožanj második világháborús története különösen tragikus. 1942. december 18-án a helyi és egyházi források szerint az usztasa alakulatok megtámadták a szerb lakosságú Rožanjt, és 108 helyi lakost öltek meg. A beszámolók szerint közülük 87 embert élve égettek el egy házban, amelyet Neđo Zoljić házaként azonosítanak. A rožanji kolostor ma is az esemény szomorú helyszíne. A templom mellett van az 1942-es áldozatok sírhelye; a beszámolók szerint később ide helyezték át a 108 áldozat földi maradványait.
A település és környéke a partizánmozgalom egyik fontos kelet-boszniai területe volt. Egy 1942. szeptemberi usztasa jelentés arról számol be, hogy a partizánokat egy összecsapás után a Rožanj-hegységbe szorították vissza. 1943 nyarára a partizánok helyzete Északkelet-Boszniában jelentősen megerősödött. A helyi forrás szerint a Drina, Száva, Boszna és Spreča közötti hatalmas térség nagy része partizánellenőrzés alá került, miközben Tuzla, Brčko és Zvornik közvetlen környéke továbbra is fontos ellenőrzési pont maradt. 1944–45-ben a partizánok fokozatosan kiszorították a tengelyhatalmi és kollaboráns erőket.
A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A háború végét követően a település is a szocialista Jugoszlávia része lett. A második világháborút követően Sapna egészen 1958-ig községközpontként működött; ekkor a Zvorniki járást felszámolták és a Tuzlai járáshoz csatolták, Sapna községet pedig beolvasztották a Zvorniki községbe.
A település a háború után egy hagyományosan falusias, muszlim többségű, dombvidéki közösségből fokozatosan modernizálódó vidéki térséggé vált. Ugyanakkor fejlődése erősen függött a közeli nagyobb településektől. A háború utáni első években a legfontosabb feladat a helyreállítás volt. A régi társadalmi és birtokviszonyokat a kommunista rendszer fokozatosan átalakította. Az 1953-as agrárreformok keretében végrehajtott kollektivizálás a település mezőgazdasági területeit helyi szövetkezetekbe integrálta. Megjelent a vendégmunkás-migráció is. Sok boszniai fiatal az 1960-as évektől Nyugat-Európában, különösen Ausztriában, Németországban és Svájcban vállalt munkát. A hazaküldött pénz jelentős szerepet játszott a vidéki települések modernizációjában.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború