A chełmnói megsemmisítőtábor az első olyan náci tábor volt, amelyet elsősorban zsidók és romák megsemmisítésére szántak mérgező gázzal a második világháború idején.
A tábor Chełmno nad Nerem faluban volt, északkeleti irányban 60 kilométerre Łódźtól, a nácik által megszállt Lengyelországban, az általuk létesített Reichsgau Warthelandnak vagy Warthegaunak nevezett régióban. 1941 decembere és 1943 márciusa között használták, majd újból 1944 márciusa és 1945 januárja között. Több mint , főleg warthegaui zsidót semmisítettek ott meg. Jellegzetessége az áldozatok teherautó által kibocsátott kipufogógázzal való megölése volt. Ez a módszer nagyjából annak a folytatása volt, amelyet az Aktion T4-nek nevezett eutanáziaprogramban használtak 1939 és 1941 között Németországban a gyógyíthatatlannak kinyilvánított elmebetegek, valamint a szellemi és testi fogyatékosok megsemmisítésére. Ezt a módszert alkalmazták egyes Einsatzgruppennek nevezett egységek is, amelyek zsidókat, romákat és fogoly politikai tiszteket öltek meg, amint a német csapatok területeket foglaltak el a Szovjetunióban. Ugyanakkor létesítése az első szakasza volt a nagy megsemmisítőtáborok (Sobibór, Treblinka, Majdanek, Bełżec és Auschwitz) felállításának folyamatában. Ott kísérletezték ki a megsemmisítési folyamatot, és képezték ki ennek végrehajtóit a többi tábor részére is. Különbözött ezektől abban is, hogy ott nem voltak gázkamrák, valamint abban, hogy nem függött az SS Központi Gazdasági és Igazgatási Hivatalától és a Reinhard-művelettől sem.
A tábor létrehozása és szervezése A tábor eredete bélyegkép|Arthur Greiser
1941-ben Arthur Greiser, a Warthegau náci Gauleitere (kormányzója) azt az engedélyt kérte Heinrich Himmlertől, és meg is kapta, hogy , a régióban lakó zsidót semmisítsen megHilberg 2006, 1067–1068. o. az ott élő -ből.Krakowski 2009, 14. o. Greiser csökkenteni akarta a warthegaui gettók zsúfoltságát a munkaképtelen zsidók megölése útján, hogy helyet csináljon a Németországból származó deportáltaknak.
1941. július 16-án Rolf-Heinz Höppner SS-tiszt, a poznańi Központi Emigrációs Hivatal főnöke emlékeztetőt intézett Adolf Eichmannhoz. Azt közölte vele, hogy a helyi német hatóságok zsidónak szánt tábor felépítését javasolták, ahol megsemmisítenék a régióban élő munkaképtelen zsidókat, és meddővé tennék az összes nemzésre képes nőt.Kogon et al. 1987, 98–99. o.Montague 2012, 37. o.
A tábor létrehozását jóváhagyták, és ezzel a Herbert Lange parancsnoksága alatt álló SS-Sonderkommando Lange nevű egységet bízták meg. Ez már addig is foglalkozott elmebetegek és szellemi fogyatékosok megsemmisítésével a megszállt Lengyelországban.Montague 2012, 40. o.
A majdani tábor helyét Chełmnóban, félúton Varsó és Poznań között, Lange választotta ki,Browning 2007, 438. o. mivel logisztikailag megfelelt a célnak. Keskenyvágányú mellékvasút kötötte össze a közeli Koło kisvárossal,Montague 2012, 50. o. és annak vasútállomásán keresztül haladt a Łódź–Poznań-vasútvonal. Chełmnót jó állapotú országút is összekötötte Łódźzsal. A faluban volt egy lakásokra felosztott és helyiek lakta egykori udvarház, amelyhez egy park és melléképületek tartoztak.Mayer 2002, 436–437. o. A lakosság 250 főből, többségükben lengyelekből és egy odatelepített német kisebbségből állt.Browning 2007, 439. o.
Még a tábor felépítése előtt Lange és emberei elkezdték a warthegaui zsidók megsemmisítését. 1941. szeptember végétől november végéig kb. zsidót öltek meg Konin és Kalisz térségében egy olyan teherautóban, amelybe szén-monoxidot vezettek be palackokból. Ezek használatáról később lemondtak.Krakowski 2009, 23–29. o.
bélyegkép|300px|A tábor térképe
A tábor megalakítása 1941 októberének végén Chełmnóba érkezett a tábornak szánt személyzet. A tábor néhány hét múltán készült el.Adam 1985, 244. o. A falu lengyel lakosságát kitelepítették néhány férfi kivételével, akiket a munkálatokra vettek fel.Mayer 2002, 437. o. A lengyelek helyébe németeket telepítettek; így a lakosság létszáma kb. 300 főre nőtt, és főleg németekből állt.Krakowski 2009, 32. o.
A tábornak két különálló részlege volt: az ún. „udvarházi tábor” és az „erdei tábor”. Ezeket egy négy kilométeres út kötötte össze. Az első részlegben ölték meg a deportáltakat. A parkot szögesdrót kerítéssel vették körül, de ez nem rejtette el a megsemmisítési folyamatot; ezért ennek elkezdése után egy hónappal deszkakerítéssel helyettesítették. Az udvarház alagsorában műhelyek, raktárak és a zsidó munkásfoglyok szálláshelye volt. Az e feletti szinten két helyiségben a deportáltaknak kellett levetkőzniük.Montague 2012, 56–57. o.
A másik részleg három tisztásból állt egy sűrű erdőben, ahol 1942 nyaráig tömegsírokban földelték el az áldozatokat.Montague 2012, 91. o. A tisztásokból néhány száz méteres utak indultak a faluba vezető útig.Cehreli 2013, 38. o.
A tábor személyzete A megsemmisítés végrehajtóinak magja kb. 15 Sicherheitspolizei-tagból állt.Curilla 2011, 98. o. Ezek olyan SS-ek voltak, akik közül egyesek részt vettek az Aktion T4-ben.Cehreli 2013, 36–37. o. Ők töltötték be a táborban a legfontosabb funkciókat.Kogon et al. 1987, 104–106. o. Rajtuk kívül voltak Schutzpolizei-tagok is, azaz olyan német rendőrök, akik eredetileg általános rendőri feladatokat láttak el Łódźban és Poznańban. Ezek között voltak SS-ek is. Eleinte 30 Schutzpolizei-tag volt a táborban, de utóbb 120-ra emelkedett a létszámuk. Egyesek önként jelentkeztek külső feladatra anélkül, hogy tudták volna, miben áll az. A Schutzpolizei tagjai három alegységet képeztek: az egyik az udvarházi részleg őrzését látta el, a második az erdei részlegért volt felelős, a harmadik pedig a deportáltakat kísérte a kołói állomástól az udvarházi részlegig. A személyzetet nyolc lengyel egészítette ki. Ezek foglyok voltak, amikor a táborba hozták őket, de fokozatosan egyre több szabadságot kaptak, és a megsemmisítési folyamat segítői lettek.Montague 2012, 57–58. o.
A tábor első parancsnoka Herbert Lange volt, akit tapasztalata alapján választottak ki. Ő 1942 márciusáig töltötte be ezt a funkciót, amikor Hans Bothmannt nevezték ki a helyébe.Adam 1985, 245. o. Lange közvetlenül Heinrich Himmler vagy Arthur Greiser alárendeltje volt, akit Himmler jelentős hatáskörrel ruházott fel.
A személyzet összes német tagja a szokásos zsold kétszeresét kapta. Szabadidejükben kártyáztak, alkoholt ittak és moziba jártak Kołóba. Vihettek nőket a szálláshelyükre.Krakowski 2009, 40–41. o.
A zsidó munkásfoglyok A tábor működésének elején a megsemmisítési folyamathoz kötött munkát lengyel foglyok végezték, de rövid idő után, valószínűleg 1942 januárjának elején őket ideiglenesen életben hagyott, Arbeitsjudennek (szó szerint: „dolgozó zsidók”) elnevezett deportáltakkal helyettesítették.Cehreli 2013, 55. o.
Kb. 40 munkásfogoly volt, akik közül gyakran likvidáltak egyeseket, és másokkal helyettesítették őket.Kogon et al. 1987, 115–117. o. Miután egyikük megszökött, a lábukat összeláncolták.Cehreli 2013, 51. o. Nyolc-tíz mesterember volt közöttük, szabók és cipészek, akik a személyzetnek dolgoztak. Kb. tizenöten a deportáltaktól elvett dolgokat válogatták szét. Legalább 30 egyéb deportált az erdei részlegben dolgozott: a holttesteket szedték ki a teherautóból, megtisztították azt, és elföldelték a holttesteket.Browning 2007, 440. o.
A megsemmisítési folyamat A deportáltak érkezése bélyegkép|A Łódźból vonattal hozott deportáltak teherautókra szállása Kołóban, a Chełmnóba való szállításuk előtt (1942)
A tábor 1941. december elejétől volt működésre kész,Curilla 2011, 100. o. és ugyanakkor kezdődött el a megsemmisítés.Montague 2012, 63. o. Az első áldozatok a közeli Konin, Koło és Kłodawa helységekből származtak. Őket egyenesen a táborba szállították teherautókkal.Cehreli 2013, 40. o.
1942 januárjában elkezdődtek a deportálások a łódźi gettóból. Az első szállítmány 1942 januárjának közepén indult el. A gettó zsidó igazgatóságának egyik bizottsága által „nem kívánt”-nak vagy „ártalmas”-nak ítélt személyekből állt.Horwitz 2012, 146. o.
bélyegkép|Łódźi gyerekek Chełmnóba szállításuk előtt
Ezek voltak az első vonattal a táborba szállított deportáltak. A további szállítmányok többnyire ugyancsak lengyel zsidókból álltak, de a tábor működésének folyamán kisebb számban vittek oda másokat is: ausztriai, németországi, luxemburgi és a Cseh–Morva Protektorátusban lakó zsidókat; cigányokat; Le génocide des Tsiganes européens, 1939–1945 (Az európai cigány népirtás. 1939–1945), encyclopedia.ushmm.org. Hozzáférés: 2026. augusztus 27. nem zsidó gyerekeket a Cseh–Morva Protektorátusból, főleg Lidice faluból;Friedländer 2008, 441. o.Lidicét teljesen lerombolták, az ottani férfiakat meggyilkolták, a nőket pedig koncentrációs táborba deportálták 1942 júniusában, megtorlásként a Reinhard Heydrich ellen elkövetett merénylet miatt. nem zsidó lengyeleket; szovjet hadifoglyokat.Kogon et al. 1987, 118–120. o.
A vonatokról a kołói állomáson tették le a deportáltakat. Érkezésükkor különös brutalitással fogadták őket. Egyes szemtanúk később arról számoltak be, hogy egyszer egy síró kisgyereket az anyja láttára öltek meg; máskor egy tiltakozó fiatalembert bottal vertek agyon; máskor egy öregembert dobtak le a mozgó vonatról; azokat is agyonütötték, akik nem mozogtak elég gyorsan.Kogon et al. 1987, 106–110. o.
Eleinte a deportáltakat gyalog kísérték a városon keresztül egy zsinagógába, ahol olykor egy éjszakára bezárták őket. Onnan teherautókkal vitték őket az udvarházi részlegbe. Később, hogy elkerüljék a városon át való menetelést, az állomásról egyenesen a táborba vitték őket teherautókkal.Montague 2012, 69. o. Ezek sofőrjei német civil alkalmazottak voltak, akik nem mehettek be a tábor területére. A bejárattól egy SS vezette az autókat be és vissza.Cehreli 2013, 42–44. o. Később egy másik szállítási procedúrát is alkalmaztak. A deportáltakat az állomásról vonattal vitték a keskenyvágányú vasútonHilberg 2006, 1786–1787. o. Powiercie faluig, majd gyalog egy Zawadka faluban található malomhoz. Ott maradtak, amíg megsemmisítették a teherautóval érkezetteket.
A táborba érkezéskor azt mondták a deportáltaknak, hogy dolgozni fognak Németországban,Hilberg 2006, 1789. o. de előbb le kell zuhanyozniuk, és fertőtleníteni kell a ruházatukat. Egyes SS-ek ekkor fehér köpenyt és sztetoszkópot viseltek tranzittábor illúziójának keltése céljából.Curilla 2011, 101. o.Cehreli 2013, 43. o.
A megsemmisítés bélyegkép|center|400px|A chełmnói udvarház alagsorának alaprajza
Miután lemondtak a szén-monoxid-palackos kamionokról, két másik kamiont alakítottak át elgázosításra. Ezeknek is fémből készült, légmentesen bezárható ajtóval ellátott dobozos rakodótere volt. A kipufogócső úgy volt átalakítva, hogy rugalmas csövet lehessen ráerősíteni. A rakodótér alján egy farács volt, alatta pedig egy lyukakkal ellátott cső. Erre lehetett ráerősíteni a rugalmas cső másik végét.Kogon, 102–103. o.Montague 2012, 200. o.
A deportáltaknak az udvarház erre szánt helyiségeiben kellett levetkőzniük. Az értéktárgyaikat dobozokba kellett tenniük. Eleinte a lengyel munkások, később az erre kijelölt munkásfoglyok lejegyezték egy könyvecskébe a tulajdonosok nevét, hogy fenn legyen tartva a tranzittábor látszata. Aztán a deportáltaknak egy lépcsőn az alagsorba, majd egy, „A zuhanyozó felé” feliratú bejárattal ellátott folyosón végig kellett menniük. Ez egy magas kerítésekkel kétoldalt elzárt platformra nyílt, amelynek végében a nyitott ajtajú elgázosító kamion állt. Itt érezték a deportáltak a veszélyt. Azokat, akik nem akartak bemenni a rakodótérbe, erőszakkal tuszkolták be.Krakowski 2009, 38. o.Vö. Adolf Eichmann a perén tett vallomása, idézi Wieviorka 2011, 152. o. o. Amikor 30–40 deportált volt bent, lezárták a kamiont, és helyére rögzítették a rugalmas csövet. A sofőr, egy SS, beindította a motort, és helyben állva működtette. Az áldozatok haláltusája 10–15 percig tartott.