A bostoni fojtogató (Boston Strangler) 2023-ban bemutatott amerikai bűnügyi filmdráma, Matt Ruskin rendezésében, Keira Knightley, Carrie Coon, Alessandro Nivola és David Dastmalchian főszereplésével. A forgatókönyvet Matt Ruskin írta, az 1960-as években Bostonban és környékén lezajlott, „a bostoni fojtogató” néven hírhedtté vált valós bűncselekmény-sorozat nyomozási eseményei és korabeli sajtójelentései alapján, néhol tömörítve, egyszerűsítve. A történet alapvetően a két újságírónő nyomozómunkáját és küzdelmeit mutatja be.

1962–1964 között Boston városában és környékén legalább tizennégy, egyedül élő nőt öltek meg, legtöbbjüket saját lakásukban. A nyomozás sokáig nem jutott eredményre. A Boston Herald két újságírónője, Loretta McLaughlin és Jean Cole folyamatosan tudósítottak a nyomozásról, rámutattak a rendőri szervek rossz együttműködésére, kapcsolatot kerestek más amerikai városokban elkövetett hasonló bűncselekményekkel, és maguk is gyűjtöttek információt gyanús személyekről. A rendőrség hosszú idő után eljutott egy Albert DeSalvo nevű, büntetett előéletű férfihoz, aki magára vállalta a nők meggyilkolását. Ügyvédi manipulációk és vádalku eredményeképpen a gyilkosságokkal nem vádolták meg, de más bűncselekményei miatt 1967-ben elítélték. 1973-ban börtöncellájában ismeretlenek meggyilkolták. Máig sincs bizonyítva, hogy ő lett volna az egyedüli valódi tettes. A bostoni sorozatgyilkosság ügye a mai napig nyitott.

Cselekmény 1962-ben Loretta McLaughlin, a Boston Record American (a mai Boston Herald korabeli elődje) újságírónője nyomozni kezd a Boston városában történt három, egymást követő gyilkosság ügyében. Egyedül élő idősebb nőket fojtottak meg saját lakásukban. A rendőrség szerint a három ügyet semmi sem köti egymáshoz, a nyomozás nem jut előre. McLaughlin szívósan kérdezősködik az áldozatok környezetében, információkat gyűjt a vonakodó rendőröktől is. Küzdenie kell a mindenütt megnyilvánuló szexizmussal, a férfiközpontú társadalom nőket lebecsülő és lekezelő viselkedésével. Megállapítja, hogy mindhárom áldozatot azonos módon ölték meg, nyakukra harisnyát tekertek, masnira kötve. Betörésnek egyik esetben sincs nyoma, az áldozatok feltehetően maguk engedték be a gyilkost, aki a tetthelyről távozva gondosan bezárta maga mögött a lakás ajtaját. McLaughlin cikket ír, melyben egyetlen sorozatgyilkosra következtet. Edmund McNamara rendőrfőnök illetéktelennek és akadékoskodónak bélyegzi „a nőt”, kétségbe vonja hozzáértését. Jack Maclaine főszerkesztő nem vállalja a konfliktust, letiltja a cikk tervezett folytatásait. McLaughlint visszaülteti a „háziasszony” rovathoz, foglalkozzon „női témákkal”.

Megtörténik a negyedik gyilkosság, újabb magányos idős nőt, Jane Sullivant ölnek meg otthonában. A rendőrség nem ad felvilágosítást. A főszerkesztő Loretta McLaughlint és kolléganőjét, Jean Cole-t bízza meg, keressék meg az áldozat rokonait. Közösen írt cikkükben bebizonyítják, hogy egyetlen sorozatgyilkos tevékenykedik, emiatt a rendőrség magyarázkodni kényszerül. Újabb két hasonló gyilkosság történik. Loretta és Jean cikkei címlapra kerülnek. Loretta megalkotja „a bostoni fojtogató” kifejezést, mely elterjed a közbeszédben. Kialakul a hidegvérű, öntörvényű gyilkos profilja, aki motívum nélkül, önkényesen választja ki áldozatait és nem hagy hátra nyomokat. A sok munka miatt Loretta McLaughlin családi problémái megszaporodnak. A két újságírónőt telefonos fenyegetések, zaklatások érik.

1962 decemberében és 1963-első hónapjaiban újabb gyilkosságok történnek. Jellegük eltér az előzőktől. Az áldozatok fiatal lányok. Az egyik áldozat Sophie Clark. Szomszédja személyleírást ad egy férfiról, akiben a gyilkost sejti. Jim Conley nyomozó információkat oszt meg Lorettával a rendőri nyomozás hiányosságairól. A két újságírónő az áldozatok előéletét kutatja. Jean Cole kideríti, hogy a meggyilkolt Patricia Bissett terhes volt házasember főnökétől, Gordon Nielsontól, aki születendő gyermekét örökbe adással akarta volna eltüntetni. Beverly Samans-t haláláig rettegésben tartotta ex-barátja, Daniel Marsh. Loretta felkeresi Marsh-ot, de a férfi baljós viselkedése megrémíti, inkább elmenekül. Összegyűjtött eredményeit átadja Conley nyomozónak. Gordon Nielsont elkapják, amikor meggyilkolt titkárnőjének, Patricia Bissettnek lakásából bizonyítékokat lop el. Kihallgatják, de az ügyészség nem vádolja meg. A Beverly Samans-t haláláig zaklató Daniel Marsh-ot ki sem hallgatják. Ehelyett a rendőrség melegbárok ellen indít látványos razziákat.

Információk érkeznek korábbi, más városokban elkövetett hasonló gyilkosságokról. Egy New York-i nyomozó telefonál Lorettának, hogy nemrég ilyen gyilkosság történt náluk. Elfogtak egy Paul Dempsey nevű gyanúsítottat, aki a korábbi fojtogatós gyilkosságok idején Bostonban élt. A bostoni rendőrség nem reagál a New York-iak megkereséseire, Dempsey-t kénytelenek elengedni. A két újságírónő leközli, hogy a bostoni rendőrség „elfuserálja” a nyomozást, nem oszt meg információt más városok rendőreivel. A cikk nyomán kitör a botrány, Massachusetts állam főügyésze a nyomozás teljes felülvizsgálatát rendeli el, saját helyettesének, John S. Bottomlynak vezetésével, de a rendőrség továbbra is elzárkózik az együttműködéstől.

Loretta egy nyomozótól fülest kap, hogy a bostoniak letartóztattak egy Albert DeSalvo nevű férfit, nők elleni támadások és nemi erőszak miatt többszörösen büntetett előélettel. DeSalvo ugyanolyan módszerrel jutott be a lakásokba, mint később Sophie Clark gyilkosa, e gyilkosság idején viszont éppen börtönben ült. Sophie Clark szomszédasszonya előtt felvonultatják a gyanúsítottakat, de ő nem DeSalvót ismeri fel, hanem egy másik férfit, George Nassart, akit egy biztonsági őr meggyilkolása miatt vettek őrizetbe.

1964-től DeSalvót egy költséges sztárügyvéd, F. Lee Bailey képviseli, akinek tanácsára DeSalvo vádalkut köt: magára vállalja mind a 13 gyilkosságot, de vallomása nem használható fel az ellene indított büntetőperben. Az ügyvéd által kidolgozott vallomást Bottomly ügyészhelyettes veszi fel. Ahol DeSalvo ellentmondásba kerül, Bottomly kisegíti, kijavítja. A vádalku értelmében DeSalvót csak korábbi erőszakos bűncselekményei miatt ítélik el. Életfogytiglani pszichiátriai kényszer-gyógykezelésre a bridgewateri rabkórházba szállítják. A bostoni nőgyilkosságok megszűnnek, a lakosság fellélegzik, a bűnüldöző szerveket ünneplik, bár sokakban megmarad a kétely, vajon a valódi gyilkos került-e lakat alá?

1965-ben Loretta egy michigani nyomozótól, DeLine-tól megtudja, hogy Ann Arbor városában is hat gyilkosságot követtek el a bostoni fojtogató módszerével. DeLine osztja Loretta gyanúját, hogy DeSalvo nem az egyedüli tettes. A michigani rendőrség fő gyanúsítottja Daniel Marsh, az 1962-ben Bostonban meggyilkolt Beverly Samans ex-barátja, aki halála napjáig zaklatta a lányt. Marsh-ot letartóztatják, de ő cinikusan megtagadja a vallomást. Bizonyíték hiányában elengedik. Conley nyomozó átadja Lorettának DaSalvo beismerő vallomásának magnófelvételét. Loretta rájön, hogy a kihallgatást vezető Bottomly ügyészhelyettes folyamatosan úgy irányította DeSalvót, hogy a Bailey ügyvéd által előre megkomponált beismerés minden részlete egyezzen a helyszínelések eredményeivel. Igazi védőügyvéd könnyedén darabokra szedhetne egy ilyen vallomást. De már senkit sem érdekel a lezárt ügy, Loretta McLaughlint és Jean Cole-t a főszerkesztő más munkára küldi.

Loretta McLaughlin tovább kutatja Albert vallomásának hátterét. Megtalálja DeSalvo bátyját. 1973-ban Albert DeSalvo felhívja Loretta McLaughlint. Nem nyilatkozik, de céloz rá, hogy „a könyv ügyében átverték”. Végül belemegy, hogy Loretta felkeresse őt Bridgewaterben. Másnap, még mielőtt találkozhatnának, DeSalvót egy ismeretlen rabtársa késsel agyonszurkálja. Hivatalosan kábítószeres leszámolásnak állítják be, de Loretta a bridgewateri rabkórház volt lakójától, Harrisontól, hogy Albert DeSalvo, Daniel Marsh és George Nassar egyszerre, egy időben hónapokon át közös cellában laktak. Szerinte Marsh és Nassar gondosan betanították DeSalvónak a beismerő vallomást, megtanultattak vele minden apró részletet a 13 gyilkosság módjáról, helyszíneiről, DeSalvi ezt a begyakorolt vallomást mondta fel Bottomly ügyészhelyettesnek. DeSalvo vallomásáért Nassar nyomravezetői díjra számít.

Loretta kikérdezi Nassart a börtönben. A gyilkos szerint DeSalvo önként beismerte az összes gyilkosságot, ők csak csiszolták, meggyőzővé tették vallomását, hogy minél magasabb nyomravezetői díjat kapjanak. Cinikusan megvádolja az újságírókat, hogy megteremtették a magányos fojtogató hamis mítoszát, mely minden érdekeltnek megfelelő megoldás volt. „Pedig sok DeSalvo tevékenykedik odakint”, de a biztonságra vágyakozó közvélemény ezt nem viselné el.

Az összegyűjtött információkból Loretta és Jean felépítenek egy elméletet, mely szerint az első hat (idős) nőt Paul Dempsey ölte meg Bostonban, majd New Yorkba költözött. Ezután Bostonban, mintakövető gyilkosságok (copycat murders) történtek, akik fiatal nőket kezdtek ölni. A nőket zaklató DeSalvo az első bostoni gyilkosságokat csak az újságban olvasta. A börtönkórházban Nassar megszervezte, hogy DeSalvót egy drága sztárügyvéd, F. Lee Bailey képviselje. Nassar és Bailey terve az volt, hogy a családja anyagi biztonságáért aggódó DeSalvót egy millió dolláros könyvszerződés hamis ígéretével ráveszik egy hamis beismerésre, Nassar pedig felveszi a nyomravezetői díjat, minden egyes beismert gyilkosság után . A Boston Record American vezércikkben hozza le Loretta és Jean Cole következtetését, „A bostoni fojtogatók” címmel, többes számban. McNamara rendőrfőnök csak annyit mond a felzúdult sajtónak, hogy a nyomozás aktái még lezáratlanok.

Az epilógus a főszereplők további sorsát ismerteti. A két nő még évtizedekig elismert munkatársa volt a mai The Boston Globe-nak. Az életfogytigra ítélt George Nassar sohasem kapta meg a nyomravezetői díjat. A szöveg szerint 2023-ban még börtönben ült, a valóságban 2018-ban meghalt, de ezt csak később hozták nyilvánosságra. Paul Dempsey és Daniel Marsh szabadon elsétálhatott. 2013-ban egy rendőrségi DNS-vizsgálat kimutatta, hogy az 1973-ban meggyilkolt Albert DeSalvo kapcsolatba hozható a legutolsó (tizenharmadik) gyilkossággal, de az első tizenkettővel továbbra sem.

Főbb szereplők Szerep SzínészSzereposztás az IMDb.com szerint Magyar hangja(1. szinkron, 2024) Albert DeSalvo elítélt David Dastmalchian Simon Kornél Loretta McLaughlin újságírónő Keira Knightley Szávai Viktória Jean Cole újságírónő Carrie Coon Hay Anna Jim Conley nyomozó, bostoni rendőrség Alessandro Nivola Fekete Ernő James McLaughlin, Loretta férje Morgan Spector Varga Gábor Edmund McNamara bostoni rendőrfőnök Bill Camp Harsányi Gábor Jack Maclaine főszerkesztő Chris Cooper Máté Gábor Eddie Holland Robert John Burke Kőszegi Ákos DeLine nyomozó, michigani rendőrség Rory Cochrane Gyabronka József Eddie Corsetti, bűnügyi riporter Peter Gerety Jámbor József F. Lee Bailey ügyvéd Luke Kirby Horváth-Töreki Gergely Anne Samans, áldozat Pamela Jayne Morgan Ráckevei Anna Fritz Charlie Thurston Lengyel Benjámin Daniel Marsh, gyanúsított Ryan Winkles Balázs Zoltán Emmie Kyra Weeks Dobó Enikő John S. Bottomly, Massachusetts állam helyettes főügyésze Steve Routman Rubold Ödön Harrison, volt elítélt John Lee Ames Takátsy Péter George Nassar, elítélt Greg Vrotsos Mészáros András Donovan nyomozó Michael Malvesti Törköly Levente Karen Laura Darre Bodor Böbe

Háttér

Gyártás, fogadtatás

Forgatási helyszínek A filmet Massachusetts állam területén forgatták. A belső felvételek a New England Studios devensi műtermeiben készültek, a külső jeleneteket Boston és Belmont városok utcáin forgatták.

Jegyzetek

További információ

Kategória:2023 filmjei Kategória:Amerikai bűnügyi filmek Kategória:Amerikai filmdrámák Kategória:20th Century Fox-filmek Kategória:Bostonban játszódó filmek