Kálmán Erika magyar közgazdász, médiavezető, 2021-től a Mediaworks Hungary Zrt. vezérigazgatója.
Tanulmányai A Kijevi Állami Egyetemen bölcsészdiplomát, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen (ma Budapesti Corvinus Egyetem) MBA-oklevelet szerzett.
Életpályája Korai pályája Pályáját tanárként kezdte, 1998 és 2002 között a BorsodChem HR-, kommunikációs és PR-igazgatója, 2007-től a vállalatcsoport alelnöke volt.
A Mediaworksnél 2013-ban az osztrák Vienna Capital Partners befektetési cég tanácsadójaként részt vett a Mediaworks-csoport felvásárlásában, 2015-től pedig a cég vezetésének tagja volt. A Forbes és a Media1 Heinrich Pecina osztrák befektetőnek, a Népszabadságot 2016-ban megszüntető Mediaworks akkori tulajdonosának bizalmasaként írt róla.
2021 novemberében a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriuma nevezte ki a kormánypárti médiaholding vezérigazgatójává és igazgatóságának elnökévé, Szabó László utódjaként.
2023 májusában a bíróság a Mediaworksre és személyesen Kálmán Erikára is 200-200 ezer forint pénzbírságot szabott ki, mert az Origo nem az ítéletben előírt módon tette közzé a Donáth Annáról 2019-ben valótlanul közölt, szexuális zaklatást állító cikkek miatti bocsánatkérést.
2024 februárjában Kálmán Erika írta alá azt a szerződést, amelynek alapján a Mediaworks évi 550 millió forinttal finanszírozta a brüsszeli Brussels Signal hírportált.
Díjai, elismerései Az 50 legbefolyásosabb magyar nő (Forbes Magyarország, 2022, 2023, 2024, 2025)
Jegyzetek
Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:Magyar üzletemberek Kategória:Magyar médiaszemélyiségek Kategória:A 20. században született személyek Kategória:Élő személyek