Aaron Jennings Puckett (Frankfort, Indiana, 1994. május 31. –), művésznevén Lil Aaron, amerikai énekes, rapper és dalszerző.

Stílusa keveri az emo, a hiphop és a pop műfajait, öt középlemezt adott ki szólóelőadóként, illetve kettőt a Boyfriendz hiphopkollektíva részeként. Dalszerzőként dolgozott olyan előadókkal, mint Kim Petras, Blackbear, Liam Payne, Hailee Steinfeld, Dev és Kiiara. Lizzo 2019-es Cuz I Love You albumán is dolgozott, ami Legjobb kortárs városi album kategóriában Grammy-díjat nyert.

Élete Goshenben nőtt fel, szülei gyerekkorában csak vallásos zenét engedélyeztek a házban, de ennek ellenére a punk rock és az emo nagy rajongója lett. Már fiatalon zenélni kezdett, az általános iskola felső tagozatában együttest alapított. Gimnazista korában elhagyta az iskolát és Los Angelesbe költözött, miután egyre inkább érdekelni kezdte a független hiphop világa, ami az interneten kezdett el kialakulni.

Pályafutása elején olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Travis Mills, DRAM, az Icona Pop és Kiiara. 2016-ban kezdte meg szólókarrierjét Damn című dalával, amelynek Y2K volt a producere. 2017-ben kezdett el sikeres lenni, a Hot Topic és a Warped Tour dalokkal. Ugyanebben az évben megalapította a Boyfriendz hiphopkollektívát és még decemberben kiadták debütáló középlemezüket. 2018-ban együttműködött Kim Petras Faded című dalán, akivel később pályafutása során többször is dolgozott együtt. Segített Ethel Cain pályafutásának elindításában, közreműködött debütáló kislemezén, a Michelle Pfeifferen (2021).

Számos középlemezt adott ki pályafutása során, mint a Gloing Pain$, a Worst Christmas Ever és za 808 Rock.

Diszkográfia Középlemezek Gloing Pain$ (2016) Rock$tar Famou$ (2017) Boyfriendz (2017, a Boyfriendz tagjaként) Worst Christmas Ever (2018) Dark Matter (2019) BFZ2 (2019, a Boyfriendz tagjaként) 808 Rock (2020) American Scumbag (2024)

Források

Aaron Jennings az AllMusic oldalán

Jegyzetek

Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Indianaiak Kategória:Amerikai zenészek Kategória:Amerikai énekesek Kategória:Amerikai rapperek Kategória:Amerikai dalszerzők