A gyaraki herceg és gróf Grassalkovich család egy mára már kihalt, magyar nemesi család.

Története A család eredete bizonytalan, azonban valószínűsítik, hogy a Krisakov családból származik. Krisakov Gergely 1405-ben Temes, és Zala vármegye területén jelentősebb birtokokkal rendelkezett. Ennek ugyanily nevű leszármazottja Rudolf királytól 1584-ben állítólag nemesi címerlevelet kapott. Egy másik, kevésbé valószínű feltételezés szerint a család neve Horváth volt. De mindkét feltételezés eléggé bizonytalan. Az első bizonyítható tagja e családnak egy N betűvel kezdődő keresztnevű és Graschiakovith vezetéknevű birtokos volt. Később a család Mátyás nevű tagja elhagyta e névből az A betűt, majd János használta először Grassalkovich formában vezetéknevét. Később Antal először bárói, majd grófi rangot nyert, majd fia, ifjabb Antal birodalmi hercegi rangra emeltetett olyan megkötéssel, hogy a hercegi cím csak az elsőszülött fiút illeti meg. Legnagyobb birtokuk és kastélyuk Gödöllőn található, s innen nem messze, Máriabesnyőn pedig a családi kripta helyezkedik el. A család vagyonosabbik ága több templomot, iskolát is építtetett, több települést újra benépesítettek. Nekik köszönhetjük a Nemzeti Múzeum és a régi Nemzeti Színház telkét is. Azonban a család 1841-ben a legifjabb Antallal kihalt. Ő és neje szintén a máriabesnyői családi kriptában nyugszik.

A Grassalkovich család etnikai származását illetően horvát, bunyevác, vlach vagy morlák eredetűként lett leírva.

Az eddig ismert családfa bélyegkép|jobbra|Grassalkovich Antal (1694–1771) A1 Graschiakovith N. B1 ismeretlen fiú C1 Gergely (1584?) D1 Péter (1584?) C2 Miklós (1584?) C3 Péter (1584?) B2 ismeretlen fiú C1 Mihály (1584?) D1 Graschakovith Mátyás (? – Röjtök, 1628) neje: sághi Kurdács Orsolya (? – 1649) E1 Ferenc (1627-33?) E2 István (?-1680) neje: Rajmannus Erzsébet F1 Pál (?-1683?) F2 Grassalkovich János (1656?-1716) neje: egresdi Egresdy Zsuzsanna G1 Erzsébet (1691-?) férje: felszőllősi Szőllősy Boldizsár (1690-1759) G2 Antal (1694-1771) második neje: klobusici és zétényi báró Klobusiczky Krisztina (1712-1738) H1 Antal (1734-1794) neje: galántai gróf Esterházy Mária Anna (1739-1820) I1 Antal? (1759-1766) I2 Mária Anna (1760-1815) férje: lósi és hédervári gróf Viczay Mihály (1756-1831) I3 Terézia (1761-?) I4 Ottília (1764-1810) férje: ghymesi és gácsi gróf Forgách Antal I5 János (1765-?) I6 Erzsébet (1767-1823) férje: galántai gróf Esterházy Ferenc I7 Miklós (1768-?) I8 Antal (1771-1841) neje: galántai herceg Esterházy Leopoldina H2 Franciska (1732-1779) férje: trakostyáni gróf Draskovich János H3 Klára (1735-1803) férje: galántai gróf Esterházy Gábor H4 Anna Mária (Pest, 1736. szeptember 17. – Bécs, 1806. május 10.) férje (1754. január 1.): hallerkői gróf Haller Gábor (1718-1784), gyermekei: József (?-1812) Kolozs vármegye főispánja; Mária Anna (1756-1814) H5 Ignác (1737-1738) H6 Terézia Ilona (1738-1769) férje: gimesi és gácsi gróf Forgách János (1722-1774) G3 Zsuzsanna (?) férje: pilisi Beleznay János (1673-1754) G4 Judit (?-1746) férje: ebecki Blaskovics Sámuel (?-1738) F3 Farkas (?) neje: Kruplanicz Judit G1 Sándor (?-1738) G2 István (1687-1753) G3 Mária (1688-1720) férje: Vranovics György (1677-1728) F4 István D2 István (1605?) D3 János' (1605?)

Jelentősebb családtagok Grassalkovich Antal (1694–1771) Grassalkovich Antal (1734–1794) Grassalkovich Antal (1771–1841) Grassalkovich János (?–1716)

Híresebb kastélyaik, birtokaik

A gazdag és neves Grassalkovich család több kastélyt is építtetett a Monarchián belül. Legnevezetesebbek talán a gödöllői hatalmas rezidencia, a bécsi nyári palota a II. kerületben, valamint a Hatvan-nagygombosi majorság.

Egykor a magyar fővárosban is állt egy Grassalkovich-palota, de mára néhány metszet maradt csupán róla. balra|bélyegkép|133x133px|Baja Grassalkovich-kastély

Jegyzetek

Források Révai nagy lexikona A Pallas nagy lexikona

További információk Családfa Wellmann Imre: A gödöllői Grassalkovich-uradalom gazdálkodása különös tekintettel az 1770-1815. esztendőkre; Stephaneum, Budapest, 1933 (Tanulmányok a magyar mezőgazdaság történetéhez) Grassalkovichok emlékezete. 2000. szeptember 21-ei, Hatvanban megrendezett tudományos konferencia kibővített anyaga; szerk. Horváth László; HLM, Hatvan, 2001 Vajdai Ágnes: Kastélybéli históriák a Grassalkovichok idejéből; bev. Varga Kálmán; D-Stúdió Kft., Gödöllő, 2006 Szabó Margit: Kastélyok, templomok, szerelmek. A Grassalkovichok emlékezete; Aquincum–Őfelsége Bt., Budapest–Gödöllő, 2010 Varga Kálmán: Grassalkovich sírbolt, Máriabesnyő''; Esterházy Kastély Kápolna Alapítvány, Fertőd, 2023

Kategória:Magyar történelmi családok