A kód neve: Merkúr (Mercury Rising) 1998-as amerikai thriller Bruce Willis főszereplésével. A Ryne Douglas Pearson 1996-ban megjelent Simple Simon című könyve alapján készült filmet Harold Becker rendezte.
Története egy kilenc éves autista fiúról szól, aki tudtán kívül egy titkos katonai kód nyomára bukkan, s így célponttá válik; egy kiégett FBI-ügynök szegődik védelmezőjéül.
A film forgatása 1997 nyarán kezdődött, javarészt chicagói helyszíneken.
Bemutatója Észak-Amerikában 1998. április 3-ra esett, míg Magyarországon ugyanazon év július 30-án volt.
A kritikusok felől túlnyomó részt negatív visszajelzéseket kapott és hazájában a jegypénztáraknál is leszerepelt, ugyanakkor világszinten közel 100 millió dolláros bevételt ért el; Magyarországon is sikert aratott.
Cselekmény Egy túszdrámába torkolló bankrablási kísérlet során az FBI beépített ügynöke, Art Jeffries hiábavalóan próbálja megakadályozni a vérontást, köztük fiatalkorú elkövetők halálát. A balul elsült ügy után az ügynök irodai munkát kap.
A kilencéves autista fiú, Simon Lynch rejtvényújságot kap, amiből kiolvas egy telefonszámot. A feladványt a Nemzetbiztonsági Hivatal kódfejtői, Dean Crandell és Lep Pedranski helyezték el a magazinban tesztelés céljából. A Merkúr nevet viselő katonai kód ugyanis olyan összetett, hogy még számítógépeket sem tartanak képeseknek dekódolásukra. Simon tárcsázza a számot, s így rövidesen célpont válik belőle, mivel az NSA részlegvezetője és a Merkúr felelőse, Nicholas Kudrow alezredes kockázatnak tekinti őt.
Egy bérgyilkos megöli Simon szüleit, ám a fiút nem tudja időben megtalálni a házban. Jeffriest a gyilkosság helyszínére küldik, ahol ráakad az elrejtőzött Simonra, és mivel úgy véli, hogy a gyermek még mindig veszélyben van, védelmezőjéül szegődik. Gyanúja beigazolódik, így kénytelenek menekülőre fogni. Hamarosan emberrablással vádolják meg a férfit és saját testülete is keresni kezdi. Több szorult helyzet után Jeffries és Simon visszatérnek Simon otthonába, ahol a fiú ismét tárcsázza a számot, így Jeffriesnek alkalma nyílik megbeszélni egy találkozót Crandell-lel. Crandell mesél neki a Merkúrról, ám egy gyilkos lövés rövidre zárja a randevút.
Pedranski értesül Crandell haláláról, így megkísérli lerántani a leplet Kudrow törvénytelen manővereiről. Írógépet és indigópapírt használ, egy példányt Jeffriesnek, egyet a szenátusi bizottságnak szánva, azonban ő is golyót kap, mielőtt cselekedni tudna. A bérgyilkos a másolatokat viszont nem veszi észre a szemétkosárban, szemben Pedranski szintén NSA-es barátnőjével, aki az FBI-hoz fordul. Tommy B. Jordan, Jeffries egyetlen kollégája, akiben megbízhat, eljuttatja hozzá a levelet és intézkedik, hogy Simont bevegyék a tanúvédelmi programba. Jeffries személyesen keresi fel Kudrow-t, hogy a birtokában lévő vallomással sarokba szorítsa; másfél napot ad az alezredesnek a Merkúr-projekt leállítására. Kudrow-nak azonban tudomására jut a tanúvédelmi programos kezdeményezés, és saját kezébe helyezi az intézését.
Eközben Jordannak sikerül meggyőznie Pedranski levelével az FBI-t Kudrow sárosságáról. Jeffries kollégája és az iroda segítségével csapdát állít Kudrow-nak a program találkozóhelyén. Az alezredes éppen beszállna az odaszervezett helikopterbe Simonnal, mikor Jeffries jelenik meg benne és visszalöki a férfit, majd leszereli, éppen mielőtt az lelőné a fiút. Dulakodásuk után, végső húzásként Kudrow megragadja Simont, hogy lehajítsa a magas épület tetejéről, ám Jeffries többször is meglövi közvetlen közelről, aminek következtében Kudrow a halálába zuhan.
Némi idő elteltével Jeffries meglátogatja az iskolában Simont, akit immáron nevelőszülők gondoznak. A fiú megöleli az ügynököt, jelét adván, hogy már olyan személy számára, akiben megbízik.
Szereplők Bruce Willis mint Art Jeffries (magyar hangja Dörner György). Beépülésre szakosodott FBI-ügynök, aki egy személyes kudarc után kényszerűen visszavonul a terepmunkától. Rövidesen azonban Simon egyetlen védelmezője lesz. Alec Baldwin mint Nicholas Kudrow (magyar hangja Rátóti Zoltán). Alezredes, aki a Merkúr nevű katonai kód kifejlesztéséért és alkalmazásáért felelős. A kód feltörése drasztikus lépésekre sarkallja. Miko Hughes mint Simon Lynch (magyar hangja Szvetlov Balázs). Kilenc éves autista fiú, aki egy rejtvényújságot lapozva tudtán kívül feltöri a Merkúr kódot, ezáltal célponttá válik. Chi McBride mint Tommy B. Jordan (magyar hangja Kerekes József). Jeffries kollégája és barátja az FBI-nál, aki vonakodva bár, de végig segíti őt. Kim Dickens mint Stacey (magyar hangja Orosz Helga). Fiatal nő, akibe Jeffries belebotlik, és többször is a segítségéért folyamodik. Összebarátkozik Simonnal. Robert Stanton mint Dean Crandell (magyar hangja Rékasi Károly). Az NSA kódfejtője, aki Leo Pedranskival teszt céljából elhelyezi a Merkúr kódot egy rejtvényújságban. Bodhi Elfman mint Leo Pedranski (magyar hangja Schnell Ádám). Az NSA kódfejtője, Crandell kollégája és barátja. Carrie Preston mint Emily Lang (magyar hangja Simon Mari). Az NSA munkatársa, Pedranski barátnője. Lindsey Ginter mint Peter Burrell (magyar hangja Haás Vander Péter). A Simon likvidálásával megbízott bérgyilkos. Aktája szerint a különleges erőknél szolgált, és több mint egy évtizede meghalt Bejrútban. Peter Stormare mint Shayes. A vonaton Simonra és Jeffries-re támadó bérgyilkos. Nem szólal meg a filmben. Kevin Conway mint Lomax (magyar hangja Szersén Gyula). Az FBI irodájának vezetője, Jeffries és Jordan felettese. John Carroll Lynch mint Martin Lynch (magyar hangja Jakab Csaba). Simon édesapja. Kelley Hazen mint Jenny Lynch (magyar hangja Antal Olga). Simon édesanyja. John Doman mint Hartley (magyar hangja Kárpáti Tibor). A Jeffries egyik beépülésekor kialakuló túszdráma kezeléséért felelős FBI-ügynök. Jude Ciccolella mint Blackwell (magyar hangja Szokolay Ottó). A túszdrámát az FBI részéről közvetlenül kezelő ügynök. Ciccolella nincs feltüntetve a stáblistán. Richard Riehle mint Edgar Halstrom (magyar hangja Harmath Imre). Bankrabló, aki fiait is magában foglaló bandájával kerül pattanásig feszült helyzetbe az FBI-jal. Camryn Manheim mint Dr. London (magyar hangja Liptai Claudia). Simon iskolájának pedagógusa. Jack Conley mint Nichols (magyar hangja Horányi László). A Simon szüleinek meggyilkolásánál helyszínelő nyomozó.
Gyártás Koncepció Harold Beckert az vonzotta A kód neve: Merkúrban, hogy a középpontjában egy eredeti figura, egy autista fiú áll. A rendező az elszigetelten élő gyermek és a múltja által kísértett ügynök kapcsolatában egy érzelmileg erőteljes film lehetőségét látta. Mark Rosenthal forgatókönyvíró is rámutat, hogy „a film lelkét az akcióhős és az ártatlan kisfiú szokatlan barátsága adja," és hogy olyan, melegséggel, barátságossággal teli nyelvet kell elsajátítania az ügynöknek, amire az FBI-nál nem képezték ki. Brian Grazer producer az akciófilm eredeti megközelítéseként jellemezte, midőn az FBI-ügynök rákényszerül, hogy a fiú miatt új módon, érzékenységgel szemlélje a világot és saját magát is.VOX, 15. szám. 1998. július. 26. oldal „Jeffries és Simon barátsága lassan alakul ki" – magyarázza Willis. „A film erről szól, akció-thrilleres háttérrel, de mégis, ez a film a szeretetről mesél; a kisfiú és a felnőtt férfi is a világból kizökkenve él és végül egymásra találnak."
Szereplők A főszerep elvállalását Willis úgy kommentálta, hogy mindig érdekelték az olyan figurák, „akiknek gondjuk van, túl kell jutniuk bizonyos dolgokon. Mindig is ez volt a dráma magja – az akadályok legyőzése, és végső soron a jó győzelme a rossz felett." Később elárulta, hogy fivére a film megnézése után felhívta rá a figyelmét, hogy minden akciójelenetet legalább három másik filmjében megcsinált már korábban, és ez megkongatta a vészharangot a színész fejében. „Csinálnom kell pár filmet, amiben nincs fegyver a kezemben" – nyilatkozta, mikor a Bajnokok reggelije főszerepének eljátszásáról kérdezték.
Jeffries kollégáját és barátját Chi McBride játssza, aki ugyancsak a barátságot tartja a központi elemnek. Szerepéről úgy nyilatkozott, „Szétfeszítik érzései, egyfelől ott a barátsága Jeffries-zel, másfelől a családja és munkája iránti elkötelezettsége. Brizzi végül úgy dönt, hisz barátjában, lévén ez határoz meg egy barátságot." McBride-ot lenyűgözte, ahogy Willis dolgozott a filmen, és bevallása szerint sokat tanult tőle és Beckertől. A Staceyt alakító Kim Dickens úgy jellemezte figuráját, hogy „Jószívű lány a középnyugati államok vidékéről, aki nagy álmokat dédelgetve érkezett a nagyvárosba."
Miko Hughes Simon szerepére készülve elkísérte munkába Dr. Bennett Levanthal gyerekpszichiátert, azzal a céllal, hogy elsajátítsa az autisták kifejezéskultúráját. Hat héten át együtt tanult, játszott autista gyerekekkel. Levanthal szerint nagyon meggyőző volt őt látni, ahogy a gyerekekkel kommunikált; elmondása szerint Simon figuráját olyan különböző autista gyerekek személyiségéből gyúrta össze, akikkel találkozott. Az orvos úgy vélte, Hughes rendkívül hitelesen jeleníti meg az autista gyermeket.
Forgatás A 18 hétig tartó forgatás 1997. június 4-én kezdődött meg a dél-dakotai Sturgisban, ahol egy héten át folyt. Javarészt azonban – a városvezetés, a hatóságok, a tűzoltóság és az Illinois-i Közlekedési Osztály támogatásával – Chicagóban zajlott, továbbá Los Angeles-i és washingtoni helyszíneken. Chicagóban a Michigan Avenue Bridge (mai nevén DuSable Bridge), a Wrigley Building környezete és a város déli része szolgált színterül.
Az éjszakai autós üldözéses jelenetet a Kennedy vasútvonal melletti autópályán vették fel. Ez számos, kamerával felszerelt gépjárművet igényelt, továbbá 20 kaszkadőrkocsit. A feljárókat öt mérföldes szakaszon zárták le a forgatás idejére, és az egész konvojt rendőri biztosítás kísérte. A forgalmas utat csak korlátozott ideig, az éjszakai órákban használhatta a stáb, így Joe Dunne kaszkadőrkoordinátor a próbákat rövidre szabta, s részletekbe menően tervezte meg az összes jármű mozgását, amit játékautókkal demonstrált a kaszkadőröknek. A jelenet rögzítéséhez kilenc kamerát használtak, köztük egy magaslatit. A közvetlenül ezután következő szekvencia, amiben Simont kis híján elgázolja egy vonat, szintén a Kennedyn készült el. Ehhez a harmadik vágány két állomás közötti teljes hosszát áramtalanították a munka idejére.
A Nemzetbiztonsági Hivatal épületében a stáb nem forgathatott, így Patrizia von Brandenstein látványtervező végül az Aragon Labs szokatlan kinézetében találta meg a megfelelő külső helyet hozzá, ami ugyancsak rendelkezik föld alatti bejárattal. A Universal stúdióiban építették meg az NSA épület tetejét és belső tereinek díszletét, de a tetőként a chicagói IBM Building (mai nevén 330 North Wabash) tetője is szolgált. A chicagói látképet az IBM Building és Amoco Building (mai nevén Aon Center), illetve a Sears Tower (mai nevén Willis Tower) csúcsáról készített felvételekkel illusztrálták.
Forgalmazás Marketing A film fél perces előzetesét vetítették az 1998-as Super Bowl előtt; a reklámhely 1,3 millió dollárba került.
Premier A film bemutatóját 1998. április 1-jén tartották a Samuel Goldwyn Theaterben, Beverly Hills-ben, Kaliforniában.
Home video A kód neve: Merkúr 1998. szeptember 22-én jelent meg videokazettán és DVD-n az Egyesült Államokban, és október végén is az öt legkeresettebb cím között szerepelt a kölcsönzőkben. DVD-n gyűjtői kiadásban is megjelent 2003-ban. HD DVD formátumban 2007. augusztus 14-én, Blu-rayen pedig 2010. szeptember 14-én adták ki.
Magyarországon 1999. február 23-án került a tékákba, a mozihoz hasonlóan a UIP-Duna Film forgalmazásában.Video Magazin, 138. szám. 1999. január-február, 41. oldal DVD-n először a Universal Pictures Hungary adta ki.
Televíziós sugárzás A film első televíziós sugárzását az Egyesült Államokban az USA Network kábelcsatorna vásárolta meg 1998 szeptemberében. A 15 millió dolláros üzlet három Universal-címet foglalt magában, köztük Willis másik filmjét, A Sakált is; A kód neve: Merkúrért 4,5 millió dollárt fizettek.