Szántai János (Kolozsvár, 1969. március 5. –) erdélyi magyar író, költő, esszéíró, producer, forgatókönyvíró, filmkritikus.
Életpályája
Édesanyja (Martinecz Ibolya) gyermekorvos. Édesapja, Szántay János (1922–2007) biokémikus, a kolozsvári Zsidó Kórház izotóp-laboratóriumának vezetője, a New York-i Tudományos Akadémia tagja, jeles vívó, aki a román vívóválogatott tagjaként részt vett az 1952-es helsinki olimpiai játékokon). Nagyapja, Szántay János (1892–1969) váradi kalapmanufaktúra-tulajdonos, a nagyváradi vívóiskola egyik alapítója.
Első zsengéit Lászlóffy Aladár közli 1990 elején, a kolozsvári Helikon című irodalmi lapban. 1990 és 1995 között a kolozsvári Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem általános orvosi karán végzi tanulmányait. Mesterei ebben az időszakban Lászlóffy Aladár költő, Balla Zsófia költőnő és Demény Attila zeneszerző, operarendező. Versei és prózai írásai egyre gyakrabban jelennek meg a romániai, majd magyarországi lapokban. Az egyetemi évek alatt elvégzi az International Language School (ILS) magyarországi fiókjának pedagógiai tanfolyamát, aminek eredményeképpen B szintű angoltanári diplomát szerez.
1994 és 1997 között az ILS kolozsvári fiókjánál dolgozik mint angoltanár, illetve a bukaresti Zone Studio fordítójaként a Discovery Channel és az Animal Planet televíziós csatornák filmjeinek feliratait magyarítja. Egyetemi tanulmányait követően, 1996 és 1997 között orvosként dolgozik a kolozsvári Zsidó Kórházban. 1999 és 2001 között a sepsiszentgyörgyi Cimbora című ifjúsági lap főszerkesztője. 2002 és 2005 között a kolozsvári Filmtett mozgóképes havilap rovatszerkesztője. 2002-től a magyarországi Fiatal Írók Szövetségének (FISZ) rendes, majd tiszteletbeli tagja, 2003-tól egy éven át a FISZ Hortus Conclusus könyvsorozatának sorozatszerkesztője.
2003 és 2007 között a kolozsvári Korunk folyóirat filmművészeti rovatvezetője. 2005-ben Lakatos Róbert filmrendezővel és Fábián Zoltán vágóval közösen megalapítja az ARGO Audiovizuális Egyesületet, az 1989-es román forradalom utáni legeredményesebb erdélyi magyar kisstúdiót. 2006-tól a Kolozsvári Televízió magyar nyelvű adásának Pulzus című kritikai műsorát vezeti irodalom- és filmkritikusi minőségben.
2007-től a kolozsvári Insomnia Kávéház kulturális igazgatója. Két irodalmi kör (Irodalmi esték az Insomniában; Thoreau unokája, Ștefan Manasia román költővel együttműködve) házigazdájaként széles körű irodalmi és irodalomszervezői tevékenységet folytat. Felesége, Márkos Tünde képzőművész. Gyermekei: Szántai Kristóf Benedek, Szántai Hanna Panna.
Könyvei
Kis csigák s nagyok (vers és próza gyermekeknek), Studium Könyvkiadó, Kolozsvár, 1997 Az igazi meg a márványelefánt (vers, kispróza), Tinivár Könyvkiadó, Kolozsvár, 1998 Utazások az elefánttal (vers, kispróza), Dee-Sign Könyvkiadó, Budapest, 1999 Beszélyek (versek), Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2000 Sziszüphosz továbblép (kispróza), Erdélyi Híradó Könyvkiadó – Fiatal Írók Szövetsége, Kolozsvár–Budapest, 2005 A Jó, a Rossz, a Csúnya és egyéb mesebeli párbajok (Jánosi Andrea illusztrációival), Kriterion–Ambroobook, Kolozsvár–Győr, 2013 Kolozsvári Robinson; Erdélyi Híradó–FISZ, Kolozsvár–Bp., 2019 (Hortus conclusus) Szálloda; Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2020 Tintapacák; ill. Drăgan-Chirilă Diána; Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2023
Bábdarabjai
A világszép nádszál kisasszony, adaptáció. Rendezte Rumi László. Kolozsvár, 1999. május A kis hableány, adaptáció. Rendezte Kovács Ildikó, tervezte Szántay Kinga. 2000. december, Győr A táltos kecske, adaptáció. Rendezte Kovács Ildikó. 2001. május, Kecskemét
Filmes tevékenysége Az Agnus Média Alapítvány és az ARGO Audiovizuális Egyesület által szervezett audiovizuális felnőttképzés (2004. október – 2005. február) egyik vezetője Lakatos Róbert: Moszny, dokumentumfilm, 2005, rendezőasszisztens Lakatos Róbert: KVSC – 100 év adrenalin, dokumentumfilm, 2006, társ-forgatókönyvíró, second unit director A Nisi Masa európai forgatókönyvíró-verseny romániai szakaszának főszervezője (2006-tól) Felméri Cecília: Kakukk, kisjátékfilm, 2008, producer Felméri Cecília: Végtelen percek, kisjátékfilm – az adaptáció alapjául szolgáló novella (A zélet) szerzője, producer
Antológiákban való részvételei
Kulcsok Kolozsvárhoz], Korunk Baráti Társaság – Mozaik Kiadó, Kolozsvár–Szeged, 2000 Erdélyi Szép Szó antológia, Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004 Erdélyi Szép Szó antológia, Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2005 Egy pohárnyi fény, kétnyelvű (magyar–román) antológia, Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2005 111 vers a szerelemről, Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2005 Erdélyi Szép Szó antológia, Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006 Erdélyi Szép Szó antológia, Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2007
Díjai és ösztöndíjai
1999 – A Román Írószövetség Kolozsvári Fiókjának díja Az igazi meg a márványelefánt című kötetért 2001 – A Beszélyek című verseskötet néhány darabjából Bodor Judit és Epimanonda Tiotiu által készített installáció a Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetsége díját nyerte el a Kecskeméten megrendezett 4. Országos Grafikai Biennálén 2007 – NKA irodalmi alkotói ösztöndíj 2008 – A Weöres Sándor bábszínházi szövegkönyvírói pályázat nyertese 2002 – Dicsérő oklevél a film.hu által meghirdetett filmnovella-pályázaton A látogatás című filmnovelláért
A Kakukk című kisjátékfilm díjai és fesztiválszereplései
7arte Festival Național, Călărași, 2008. október – A legjobb diákfilm díja Hyperion International Student Film Festival, Bukarest, 2008. április – A legjobb film díja 39. Magyar Filmszemle, Budapest, 2008. február – A legígéretesebb fiatal tehetség díja 2008, a 23. Mar del Plata-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyfilmje
Források
További információk
Csala Károly: Az elefánt is ember, avagy az ember is elefánt. Ezredvég, 1999. március Balázs Imre József: Újraolvasónapló. 2005. szeptember 2. Korunk, 2005/11.
Kategória:Romániai magyar költők, írók Kategória:Magyar esszéírók Kategória:Magyar forgatókönyvírók Kategória:Magyar filmproducerek Kategória:Magyar filmkritikusok Kategória:Kolozsváriak Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Élő személyek