VIII. Leó (; Róma, ismeretlen év – Róma, hagyományosan 965. március 1. körül) a 10. század közepének vitatott legitimitású római pápája. A Szentszék hivatalos pápalistája a 131. pápaként szerepelteti, XII. János és V. Benedek között, de megválasztásának és első római működésének jogi megítélése a középkori forrásokban és a modern történetírásban sem egyértelmű.

Római származású világi tisztviselő volt, aki a pápai adminisztrációban a protoscriniarius, azaz a főjegyzői vagy kancelláriai tisztviselő tisztségét viselte. Megválasztására I. Ottó német-római császár római beavatkozása idején, 963. december 4-én került sor, miután egy Ottó jelenlétében tartott zsinat letette XII. Jánost. A választás azért vált vitatottá, mert XII. János ekkor még életben volt, Leó pedig a választás idején nem tartozott a papsághoz; a szükséges egyházi rendeket két nap alatt kapta meg, és december 6-án szentelték Róma püspökévé.

Pontifikátusa szorosan összefüggött a 10. századi római pápaság politikai válságaival, a római arisztokrata csoportok befolyásával és az ottoni császárság itáliai politikájával. Rövid működéséből kevés biztosan neki tulajdonítható egyházkormányzati intézkedés maradt fenn. Történeti jelentősége elsősorban abban áll, hogy esete jól mutatja a pápaválasztás, a római városi politika és a császári hatalom kapcsolatának bizonytalanságait a gregorián reform előtti korszakban.

Történeti háttér Pápaságának megítélése csak a 10. századi római viszonyok ismeretében érthető meg. A korszakot a pápaságtörténetben gyakran saeculum obscurum, magyarul „sötét század” néven említik. Ez a kifejezés nem a középkor egészének minősítése, hanem a 9. század végétől a 10. század közepéig tartó pápaságtörténeti időszak historiográfiai elnevezése, amelyben Róma arisztokrata családjai, helyi frakciói és külső világi hatalmai erősen befolyásolták a pápaválasztásokat.

A korabeli pápaválasztást nem lehet a későbbi konklávék rendjével azonosítani. A római klérusnak, a városi előkelőknek és a római népnek egyaránt szerepe volt a választási folyamatban, miközben a pápaság világi birtokai és politikai kapcsolatai miatt külső uralkodók is igyekeztek befolyást gyakorolni Róma ügyeire. A pápai hivatal egyszerre volt egyházi méltóság és római politikai intézmény, ezért a pápaválasztások körüli viták gyakran nemcsak kánonjogi, hanem katonai és várospolitikai kérdésekké is váltak.

A 10. század közepén II. Alberik római uralma meghatározó volt. Halála előtt a római előkelőkkel megeskettette, hogy fiát, Octavianust választják majd pápává. Octavianus 955-ben XII. János néven lett pápa. Az ő pápasága idején Róma és a pápai állam biztonsága összefonódott az itáliai királyság és a német királyság konfliktusaival. XII. János előbb Ottó német király támogatását kereste, majd 962. február 2-án Rómában császárrá koronázta őt. Ezzel létrejött az a politikai kapcsolat, amely rövid időn belül a pápai és császári hatalom összeütközéséhez vezetett.

Származása és hivatali pályája

Leó Rómában született, pontos születési éve nem ismert. Apját Jánosnak hívták. A római Clivus Argentarii környékéhez kötődő családból származott; ez a városrész a mai Via di Marforio környékén, a Forum Romanum és a Via del Corso között feküdt. A források szerint családja ismert volt ezen a területen, és Leó neve a környék egyes utcaneveiben is fennmaradt.

Pápává választása előtt nem papi, hanem világi adminisztratív tisztséget viselt. A források protoscriniarius néven említik; ezt magyarul főjegyzőként vagy a pápai kancellária vezető írnoki tisztviselőjeként lehet visszaadni. A tisztség a római egyházi adminisztráció írásbeliségéhez, oklevélkiadásához és hivatali ügyintézéséhez kapcsolódott. A Magyar Katolikus Lexikon „városi főjegyzőként” határozza meg, míg a nemzetközi szakirodalom általában a pápai kancellária magas rangú tisztviselőjeként írja le.

Fiatalkoráról életéről kevés adat ismert. Nem maradt fenn olyan forrás, amely papi szolgálatot, püspöki működést vagy önálló teológiai tevékenységet tulajdonítana neki a pápává választása előtti időből. Felemelkedése ezért nem hagyományos egyházi karrier eredménye volt, hanem a római hivatali apparátusban elfoglalt helyzetével és Ottó császár politikai döntésével függött össze.

XII. János és I. Ottó konfliktusa

XII. János és I. Ottó kapcsolata kezdetben szövetségként indult. A pápa az itáliai hatalmi viszonyok között Ottó támogatását kérte, Ottó pedig a római koronázás révén megerősítette császári címét. A császár 962-ben kiadott oklevele, a később Diploma Ottonianum néven emlegetett dokumentum megerősítette a római egyház birtokjogait, de egyúttal a császári befolyást is rögzítette a pápaválasztás utáni politikai megerősítés kérdésében.

A szövetség hamar megromlott. XII. János Ottó ellenfeleivel, köztük Berengár itáliai király családjával is kapcsolatot keresett. Ottó ezért 963 őszén ismét Rómába vonult. A pápa elhagyta a várost, Ottó pedig novemberben zsinatot hívott össze. A zsinaton XII. Jánost több súlyos váddal illették, köztük esküszegéssel, szimóniával, egyházi fegyelemsértésekkel és erkölcsi vétségekkel. A vádak jelentős részét Liutprand cremonai püspök, Ottó híve és udvari krónikása közvetítette, ezért elbeszélése értékes, de forráskritikával kezelendő.

A zsinat 963. december 4-én letette XII. Jánost, noha ő nem vett részt az ülésen, és nem ismerte el a zsinat hatáskörét. Ugyanezen a napon a jelenlévők Leót választották meg utódjául. A döntésben a római klérus és előkelők formális részvétele mellett döntő szerepe volt Ottó katonai és politikai jelenlétének.

Megválasztása és felszentelése

Megválasztása a kortársak és a későbbi történetírás számára több okból is vitatott volt. XII. János még életben volt, és továbbra is pápának tekintette magát; a választásra császári nyomás alatt került sor; Leó pedig a választás pillanatában laikus volt. A pápai hivatal betöltéséhez Róma püspökévé kellett szentelni, ezért a választást követően rendkívül gyorsan végígvezették az egyházi rendeken.

A források szerint 963. december 4-én választották meg, majd december 6-án szentelték Róma püspökévé. A közbeeső időben kapta meg azokat az egyházi rendeket, amelyek a püspökké szenteléshez szükségesek voltak. A Catholic Encyclopedia szerint a szenteléseket Sico ostiai püspök végezte, és az eljárás megsértette a rendek közötti szokásos kánonjogi időközöket, az úgynevezett interstitiumokat. A Magyar Katolikus Lexikon ugyanezt röviden úgy foglalja össze, hogy Leó két nap alatt kapta meg az összes rendet a szubdiakonátustól a püspökségig.

A megválasztás és a felszentelés ilyen körülményei miatt Leó első római működését több történész ellenpápai jellegűnek vagy kánonjogilag érvénytelennek tekinti. Más értelmezések viszont különbséget tesznek Leó 963–964 eleji vitatott helyzete és 964 nyarától kezdődő, V. Benedek letétele után kialakult tényleges pápasága között.

Első római működése és elűzése

Helyzete Rómában kezdettől bizonytalan volt. Hatalmát főként Ottó császár támogatása biztosította, míg a római lakosság és a helyi egyházi körök egy része XII. János híve maradt. 964 elején felkelés tört ki a császári párt és Leó ellen. A császári csapatok a megmozdulást leverték, de a feszültség nem szűnt meg.

Amikor Ottó elhagyta Rómát, XII. János visszatért a városba. Leó ekkor elmenekült, és Ottó udvarához, illetve császári táborához csatlakozott. XII. János 964. február 26-án zsinatot tartott a Szent Péter-bazilikában, amely érvénytelenítette a korábbi, Ottó befolyása alatt hozott döntéseket. A zsinat Leót letette, kiközösítette, és a szenteléseit is érvénytelennek nyilvánította; Sico ostiai püspököt, aki Leót felszentelte, szintén büntetéssel sújtotta.

XII. János 964. május 14-én halt meg. Halálának körülményeiről ellenséges hangú és anekdotikus beszámolók maradtak fenn, különösen Liutprand cremonai püspöknél. A modern szócikkekben ezért célszerű a haláltény közlésére szorítkozni, a részleteket pedig csak forráskritikai megjegyzéssel lehet tárgyalni.

V. Benedek megválasztása és Leó visszahelyezése

XII. János halála után a rómaiak nem Leót hívták vissza, hanem 964 májusában V. Benedeket, a tanultságáról ismert római diakónust választották pápává. Benedek megválasztása azt mutatja, hogy Rómában jelentős ellenállás maradt fenn Leóval és a császári beavatkozással szemben.

Ottó nem ismerte el Benedek választását, mivel Leót tekintette a törvényes pápának. Seregével Róma ellen vonult, és 964. június 23-án bevonult a városba. A Lateránban tartott zsinaton Benedeket letették és diakónusi rangra fokozták le. A Catholic Encyclopedia szerint valószínűbb, hogy Benedeket kényszerrel degradálták, mint az, hogy teljesen önként ismerte volna el magát betolakodónak. A Britannica összefoglalása szerint V. Benedek esetében is használható a „pápa vagy ellenpápa” megjelölés, mert az értékelés attól függ, hogy Leó vagy Benedek legitimitását tekintjük elsődlegesnek.

Benedeket Ottó Németországba vitte, ahol Adaldag hamburg–brémai érsek felügyelete alá került. A források szerint száműzetésében tisztelettel bántak vele, és egyes német egyháziak továbbra is pápaként tekintettek rá. Halálának éve nem teljesen egységesen szerepel a szakirodalomban: több forrás 965-öt, mások 966-ot közölnek.

Leó Ottó támogatásával visszatért Rómába. Ettől kezdve, 964 nyarától haláláig több forrás tényleges pápának tekinti, bár státuszának korábbi szakasza továbbra is vitatott maradt. A Catholic Encyclopedia megfogalmazása szerint, ha Benedek valóban belenyugodott a letételébe, és Leó helyzetével szemben nem maradt fenn további jelentős tiltakozás, akkor Leó 964 júliusától 965-ben bekövetkezett haláláig valódi pápának tekinthető.

Pontifikátusa

Rövid és megszakításokkal terhelt pontifikátusáról kevés biztos adat maradt fenn. Első megválasztásától elűzéséig hatalmát főként a császári katonai jelenlét támasztotta alá. Visszahelyezése után a római helyzet nyugodtabbá vált, de pontifikátusa már csak néhány hónapig tartott.

A fennmaradt források nem őriztek meg jelentős tanbeli döntést, nagyobb egyházkormányzati reformot vagy szélesebb körű zsinati intézkedést, amely biztonsággal Leó önálló pápai működéséhez köthető. A New Catholic Encyclopedia szerint pápasága V. Benedek eltávolítása után lényegében eseménytelen maradt. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy semmilyen hivatali cselekményt nem végzett, hanem azt, hogy a rövid idő, a források hiányosságai és az iratok későbbi vitatott hagyománya miatt kevés adat ellenőrizhető megbízhatóan.

Pápaságának egyik sajátossága, hogy személye nem teológiai vagy pasztorális működése, hanem a pápai hivatal jogi és politikai helyzete miatt vált jelentőssé. Esete azt mutatja, hogy a 10. századi pápaságban a jogi legitimitás, a tényleges római uralom, a klérus és a nép támogatása, valamint a császári katonai hatalom egyszerre alakította a pápai szék birtoklásának kérdését.

Legitimitásának megítélése

Legitimitásának megítélése összetett. Az egyik kérdés az, hogy érvényesnek tekinthető-e egy olyan választás, amelyet XII. János életében, császári nyomás alatt és egy laikus személy javára tartottak. A másik kérdés az, hogy V. Benedek letétele után Leó tényleges római elismerése elegendő volt-e ahhoz, hogy későbbi pápaságát törvényesnek tekintsék.

A források ezért többféle megoldást alkalmaznak. A Szentszék hivatalos pápalistája VIII. Leót és V. Benedeket is a pápák között sorolja fel, VIII. Leót 131., V. Benedeket 132. helyen. A régebbi Catholic Encyclopedia VIII. Leó első megválasztását kánonjogilag hibásnak tartja, de 964 nyarától valódi pápának tekinthetőnek mondja, ha elfogadjuk, hogy Benedek letételét követően nem maradt fenn hatékony ellenállás vele szemben. A Britannica V. Benedek kapcsán azt emeli ki, hogy a két rivális közül az értelmezéstől függően bármelyik nevezhető pápának vagy ellenpápának.