A választási rendszer vagy szavazási rendszer csoportos döntéshozatali módszer, az egyéni preferenciák aggregálásának (összesítésének) módja a kollektív preferenciák megállapítására. A szavazási rendszerek tudománya a választáselmélet, ami a matematika, a közgazdaságtan és a politológia közös részterülete.
Politikai képviseletet általában szavazással választanak, ilyenkor a választási rendszer határozza meg, hogyan kell a mandátumokat kiosztani. A választási rendszerek eredményei nem konzisztensek, ugyanolyan szavazatszámok mellett különböző rendszerek különböző végeredményt adhatnak.
Választási rendszerek típusai A választási rendszereket két fő csoportba szokás osztani: megkülönböztetünk arányos és többségi rendszereket. Míg az arányos választási rendszer fő célja az egyenlő képviselet, addig a többségi választási rendszerekben a győztes – legalábbis az adott választókerületben – kizárólagosan jogosult képviseletre. Minden választási rendszer, amelyben csak egy győztest választanak szükségszerűen többségi képviseletet ad, de nem mindig a többség (legyen az relatív vagy abszolút) választja ki ezt a jelöltet (pl. sorsolás).
Arányos rendszerről valójában csak több győztes esetén beszélhetünk, és ezen belül is egyesek a választókerületenként nagyon alacsony számú (kevesebb, mint 5) jelöltet választó rendszereket néha a félarányos rendszerek alá sorolják. Elméleti értelemben félarányos rendszerek alatt olyan rendszereket értünk, amelyek biztosítanak kisebbségi képviseletet, de nem feltétlenül a szavazatok arányában. Egy arányos rendszer (félarányos rendszerrel ellentétben) mindig törekszik minimalizálni az „elveszett” szavazatokat, bár a választási küszöb egy olyan (opcionális, de széles körben elterjedt) eleme az ilyen rendszereknek, amely a nagyon kis támogatottsággal rendelkező jelölteket vagy pártokat kizárja a versenyből.
Léteznek vegyes választási rendszerek is, amelyekben a képviselők egy részét többségi, más részét arányossági elv alapján választják, így próbálva egyesíteni a két rendszer előnyeit.
A választási rendszereket matematikailag kritériumok alapján lehet értékelni, ezek alapján különböző szavazási paradoxonok miatt nincsen tökéletes választási rendszer. A demokráciáról alkotott felfogásunk befolyásolja, hogy milyen kritériumokat tartunk fontosnak a választási rendszereink esetében. +Győztesek számaKépviselet típusaKépviselet szintjei(Fő) választási szabályOpciókVálasztókerületek Szavazólap típusaEgygyőzteses módszerektöbbségi (a győztes mindent visz)egyszintű, csak nagybani (pl. országos)relatív többségiegyéni (jelöltre/opcióra lehet szavazni)egy győztes (pl. elnök)"egy x-es" (egy opcióra lehet szavazni)Többgyőzteses módszerekfélarányosegyszintű, csak helyiabszolút többségi (egy győztes)listás (jelöltek/opciók csoportjára lehet szavazni)több győztes, egymandátumos kerületekkorlátozott, "több x-es" (több opcióra lehet szavazni)arányostöbbszintűkvótás (több győztes)vegyestöbb győztes, többmandátumos kerületekelfogadó, "több x-es" (akármennyi opcióra lehet szavazni)sorsoláspreferenciális (rangsorolós/ordinális)egyébpontozós (intervallum/kardinális) Példák:
a relatív többségi szavazás olyan egygyőzteses (szükségszerűen többségi képviseletet nyújtó), egyszintű, relatív többségi módszert jelent, amelyben általában egyéni jelöltek közül, sokszor egymandandátumos választókerületekben (ilyenkor a választás egésze többgyőzteses), és mindig csak egy opcióra lehet szavazni. a D'Hondt módszer egy többgyőzteses módszer, méghozzá egy arányos képviseletet nyújtó technika, amit lehet használni nagyban (országos listákkal), helyben (területi listákkal) vagy többszintű rendszerben (kompenzációs listákkal) is, ami listákkal (pártlistákkal) működik, szinte mindig többmandátumos választókerületekkel és egy opcióra lehet szavazni. a magyar országgyűlési választási rendszer egy komplexebb módszer, ami az előző kettőt ötvözi, az Országgyűlést választják vele meg, ami egy testület, így többgyőzteses (de a helyi választókerületekben az egygyőzteses relatív többségi szavazást használja). Összességében félarányos képviseletet nyújt, többszintű vegyes rendszer, amiben több egymandátumos, helyi egyéni választókerület és egy darab országos listás választókerület van, mindkét szinten csak egy opcióra lehet szavazni
Egy vagy több győztes A többgyőzteses módszerek esetében további szempontok jelennek meg. A több győztes kiválasztásakor lehetséges cél társadalmat alkotó csoportok hű leképezése a választott testületben, ez az arányosság elve. Eszerint például ha egy párt X százalék szavazatot kapott, akkor körülbelül X százalék helyet fog kapni a törvényhozásban. Ezzel szemben a győztes mindent visz elv gyakorlatilag egy győzteses választásra vezeti vissza a több győzteses választást is, ez történhet akár egy blokkszavazással vagy választókerületek létrehozásávál (vagy mindkettővel).
Arányosság A legtöbb nyugati demokratikus ország olyan többgyőzteses módszert használ a választásokon, amin az arányosság az egyik legfőbb elv.thumb|250px|Példa (vegyes) arányos választási rendszerre: a német Bundestag a 2005-ös választások után A valódi arányos rendszerek egy bizonyos garanciát adnak az arányosságra azáltal, hogy minden képviselő nagyjából egyenlő számú szavazót képvisel. Ezt a számot néha kvótának is nevezik. Például, ha a kvóta 1000 szavazó, akkor minden megválasztott képviselő 1000 szavazót képvisel, egy kis hibával, ami a Gallagher-indexszel mérhető.
Az arányos rendszerekben lehet egyéni képviselőjelöltekre vagy pártlistákra szavazni. Ebben az esetben a választási körzetek mindig többmandátumosak, a választóknak pedig egy vagy több szavazatuk van. Az előbbi esetben a szavazatok összeszámlálása után az élen végzett jelöltek közül, annyi jelölt jut be a parlamentbe, ahány mandátumot ki lehet osztani az adott választókerületben, míg az utóbbiban a választói preferenciák szerint osztják ki a mandátumokat, úgy, hogy az élen végzett jelöltekre leadott szavazatok szerinti másodlagos preferenciák alapján osztanak ki további mandátumokat.
Az arányos rendszerek legegyszerűbb megoldása az, amikor a választók csak pártlistákra szavaznak. Minden megszerzett kvóta egy helyet jelent a törvényhozásban. Az egyes módszerek különböznek a kvóta meghatározásában, vagy a kerekítés módjában. A helyek elosztását végezhetik a legnagyobb átlagok vagy a legnagyobb maradék módszerével. A legnagyobb maradék módszer a szavazók száma alapján töredékszavazatokat számol, míg a legnagyobb átlagok módszerét használó rendszerekben a kvótát közvetetten számolják a pártra leadott szavazatok számának egy számsorozattal való leosztással. Erre példa a Sainte–Laguë-módszer és a d'Hondt-módszer.
A listák lehetnek szabadok vagy kötöttek. Az előbbi esetben a választók preferencia-sorrendet állíthatnak fel a listán szereplő jelöltek között, míg az utóbbiban nem. A listák lehetnek zártak vagy nyíltak is, ez utóbbi esetben még a választás során is van lehetőség neveket felvenni a listára. Lehetséges, hogy minden párt egy-egy listát állít egy országban, de gyakoribb a területi listás rendszer, amikor nagyobb közigazgatási egységenként számolják össze a szavazatok arányát. Előfordul, hogy egyaránt vannak országos és területi pártlisták, ilyenkor a területi listákra lehet közvetlenül szavazni, az országos listáról (kompenzációs listáról) pedig a töredékszavazatok (egy képviselőhelyhez nem elegendő szavazatok) országos összesítése alapján osztják ki a mandátumokat. Pártlistás rendszerek alkalmazása esetén szokás parlamenti küszöböt is alkalmazni a szétaprózottság elkerülése végett. A küszöböt el nem érő pártok nem juthatnak listás mandátumhoz. Magyarországon például ez a küszöb 5%, míg Ausztriában 4%.
A pártlistás módszerekkel szemben az egyetlen átvihető szavazat (STV) csak egyéni jelöltekkel is működik. A pártlistás rendszerekkel szemben a jelölteknek nem kell csoportokba állniuk, a rendszer pártok nélkül alkalmazható. A jelöltek közötti szavazatátvitel a rangsorolásos szavazás szerint történik. Ehhez járul, hogy amely jelölt nem érte el a szavazási küszöböt, az arra adott szavazatok elvesznek.
A különböző arányos rendszerek különböző földrajzi felosztást használnak. Egyes pártlistás, vagy egyszerű átviteli szavazásos rendszerekben minden képviselőt nagyobb, több választókörzet együtteséből álló körzet választ meg, egyensúlyozva a nagyobb körzet pontosabb arányos képviseletét és a kisebb körzetek pontosabb földrajzi sajátosságait. A vegyes rendszerekben a kis és a nagy körzetek győztesei is képviselők lesznek. A biarányos rendszerekben a kis körzetek helyett egyes szavazókat tekintenek, mivel minden körzeteredményt az egyes szavazatok átvitelével véglegesítik.
Arányos formulák I. Legnagyobb maradék formulák: az összszavazatok és a mandátumok számából kiszámítják a kvótát, majd annyi mandátumot kap a párt ahányszor a kvóta benne van a szavazati számban. A megmaradt mandátumokat az osztás után maradt legnagyobb maradékok szerint osztják ki csökkenő sorrendben. Hare kvóta (egyszerű kvóta) Droop kvóta Imperiáli kvóta (pszeudokvóta) Egyéb kvóták és pszeudokvóták
II. Legmagasabb átlag formulák (osztó módszerek): minden lépésben kiszámítják a párt átlagát, majd különböző osztósorok segítségével szétosztják a mandátumokat. D'Hondt-módszer Sainte Lagüe Adams módszere
Félarányos formulák A kumulatív szavazás egy félarányos módszer, amiben minden választónak van n szavazata, ami megfelel a betöltendő helyek számának. Egyes változatokban ez a két szám különböző. A szavazók tetszőlegesen eloszthatják szavazatukat a jelöltek között, egy jelöltre akár több szavazatot is leadva. A rendszer arányosnak tekinthető abban, hogy a szavazók m/(n+1) hányada a helyek közül m-et tölt be. Például egy háromtagú bizottság választásában a szavazók 3/4 része, azaz 75%-a betöltheti az összes helyet. Ezzel szemben a blokkszavazásban már egy 50%-nál nem sokkal nagyobb többség betöltheti az összes helyet.
A kumulatív szavazás gyakori módszer, ha a szavazóerő egyenlőtlen, mint például a részvényesek között. Többgyőzteses módszerként is használják, például bizottságok választásához.
A kumulatív szavazás azért nem tekinthető teljesen arányosnak, mert nem áll ellent a rontó hatásnak. Ez azért léphet fel, mivel a szavazatok megoszolhatnak több, hasonló ideológiájú jelölt között. A szavazók megoszlása miatt egy jelöltre kevesebb szavazat jut, ezért vagy nem lesz győztes, vagy nem az nyer, mint akit a többség választana. Az arányosság azon múlhat, hogy a jelöltek mennyire különböző állásfoglalást közvetítenek, vagy hogy a szavazók mennyire fegyelmezettek.
A korlátozott szavazás a kumulatív szavazás egy speciális változata, amiben egy szavazónak kevesebb szavazata van, mint ahány betöltendő hely. Ennek egy egyszerű és gyakori formája az egyszerű nem átvihető szavazás, ahol is csak egy jelöltre lehet szavazni, és csak a támogatás mértéke választható. A szavazatok statisztikai eloszlásán múlik a preferenciák kisimulása.
Például egy négytagú bizottság választásában 20% annak a korlátja, hogy egy jelölt bekerüljön. Ekkor a szavazók 40%-a a helyek felét betöltheti azzal, hogy mindegyikük ugyanarra a két jelöltre szavaz. Ezzel szemben az egyszerű nem átvihető szavazás arra kényszeríti a koalíció tagjait, hogy válasszanak a két jelölt között. Ez a korlátozás az egyértelműség rontásával egyszerűsíti a szavazást és a szavazatok összesítését. PártSzavazatok számaMandátumok számaPélda többségi rendszerrePélda arányos rendszerrePélda félarányos rendszerreRelatív többségi blokkszavazásPártlistás arányos rendszerKorlátozott szavazás (6 szavazat)A401046B28034C20020D12010
Többségi formulák Sok többgyőzteses módszer a többségi formulák egyszerű bővítése, ami nem tűzi ki célul az arányos képviseletet. A blokkszavazás esetén van valahány jelölt, és a legtöbb valahány szavazatot kapó nyer. Mivel itt nem számít, hogy mekkora előnnyel győztek a jelöltek, ezért ezek a módszerek nem arányosak, és többségi formuláknak nevezzük őket. Relatív többségi formulák