Inke László (Arad, Románia, 1925. január 16. – Budapest, 1992. augusztus 19.) Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész.

bélyegkép|jobbra|Inke László sírja Budapesten. Farkasréti temető: 25/3-18-1, Janzer Frigyes alkotása

Életpályája 1947-ben végzett az Országos Magyar Színművészeti Akadémián, és Debrecenbe, majd 1948-ban Miskolcra a Nemzeti Színházhoz, 1949-ben a budapesti Vidám Színpadhoz, 1950-ben pedig Szegedre szerződött. 1956-ban lett a József Attila Színház tagja, 1958-ban ment át a Petőfi Színházba, amit később Jókai, majd 1961-től Thália Színháznak neveztek át. Rákban hunyt el 1992. augusztus 19-én Budapesten.

Sokoldalú karakterszínész volt, aki különösen hideg szenvedéllyel formált, gúnyos hangvételű intrikusszerepeiben vált emlékezetessé.

Színpadi szerepei mellett számos filmben és sorozatban játszott, szinkronhangként is ismertté vált (többek között Telly Savalas magyar hangja volt a Kojak című sorozatban 1973 és 1978 között).

Magánélete Első felesége Ambrus Edit volt, két fiuk született. Második a színésznő Böröndy Kati volt, mindkettőtől elvált. Utolsó (ötödik) felesége, Garamszegi Márta szintén színésznő volt, két lányuk született: Gabriella és Krisztina. Unokája, Kővári Lotti követte a színészi pályán.

Utolsó éveiben tüdőrákkal küzdött. 1992. február 29-én lépett utoljára színpadra Dürrenmatt Meteor című darabjának premierjén.

Színházi szerepei Madách Imre: Az ember tragédiája (Ádám) Friedrich Schiller: Ármány és szerelem (Kancellár) Gogol: A revizor (Polgármester) Jean Racine: Britannicus (Nevo) Csurka István: Ki lesz a bálanya? (Czifra) Fejes Endre: Rozsdatemető (Zentay György) Bulgakov: A Mester és Margarita (Pilátus) Örkény István: Macskajáték (Csermlényi)

Filmjei Játékfilmek

Tévéfilmek, televíziós sorozatok

Rajzfilmek Lúdas Matyi (1976) – Gyógykovács (hang) Vakáción a Mézga család (1978) – Steve Huffnagel, ausztrál juhfarm tulajdonos / Üvegszemű kapitány (hang)

Szinkronszerepei Filmek