Bánhidy Ilona (Arad, 1894. március 16. – Los Angeles, 1974. június 10.) színésznő, Bánhidy József színész húga.
Élete Bánhidy László és Kultsár Anna lánya. Az Országos Színészegyesület színiiskolájában végezte tanulmányait. Pályáját 1916-ban Pozsonyban kezdte, majd Kassán és Szegeden játszott naiva szerepkörökben. 1918-ban a Vígszínházhoz szerződött, de közben a Madách Színházban is színpadra lépett. Évekig szerepelt Bécsben, illetve a Sacha Filmgyár által készült filmekben. Fellépett Párizsban és Londonban is. Vendégszerepelt az Új Színház Fiacskám című darabjában, ahol a főszereplőt alakította. Az 1930-as és ’40-es években a fővárosban és vidéken egyaránt játszott. 1943–44-ben Kardoss Géza debrecen-kassai társulatának vezető színésznője volt. A második világháború után az USA-ban telepedett le, ahol 1971-ig fellépett magyar nyelvű előadásokon. Hangosfilmen epizódszerepeket alakított.
Magánélete Férje Deréki János (1887–1937) színművész, fia ifj. Deréki János (1914–?) volt.
Filmszerepei
Jegyzetek
Források Magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981 Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Schöpflin Aladár. Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, Budapest, 1929 Bánhidy Ilona az Internet Movie Database oldalán (angolul) Életrajza a Hangosfilm oldalán
Kategória:Magyar színésznők Kategória:1894-ben született személyek Kategória:1974-ben elhunyt személyek Kategória:Aradiak Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban