(? – 475) az ókori állam 21. királya. A kínai krónikában összevonták a család- és utónevét, így néven szerepel, a Nihonsokiban pedig néven utalnak rá.

Élete király elsőszülött fiaként jött a világra, 455-ben követte apját a trónon. Miután trónra került, fiát, a legmagasabb hivatali beosztásba (, 상좌평, 上佐平) nevezte ki.

Tovább ápolta a jó kapcsolatot Sillával, Japánnal és a -dinasztiával, ezzel próbálva megakadályozni terjeszkedését. 469-ben megtámadta déli határát, valamint erődöket építtetett. 472-ben az Északi Vej-dinasztiához fordult segítségért, hogy közösen támadják meg , de elutasították a kérését, aminek következtében megszakította velük a diplomáciai kapcsolatot.

Az eset azonban feldühítette t, királyát, aki 475-ben katonával támadást intézett az ország ellen és ostrom alá vette a fővárost. A szerint egy nevű szerzetest küldött udvarába kémnek, aki elnyerte a go táblajátékot imádó király kegyét, és rávette, hogy nagyszabású építkezéseket indítson, ezzel pedig kimerítette készleteit.

Mikor az ellenség megtámadta a fővárost, Sillába utazott, hogy erősítést kérjen, pedig a fővárost védte, ám hét nap után a város elesett, a király pedig az ellenség foglya lett. A seregek tábornokai között két i származású, szökött bűnöző is volt, és , akik leköpték a foglyul ejtett királyt, majd az -hegyi erődben (아차산성) kivégezték (lefejezték).

tízezer sillai katonával tért vissza, és sikerült kiszorítania seregeit, ám a főváros addigra elpusztult. trónra lépett és a fővárost ba (웅진, 熊津) (ma ) helyezte át.

király második fia, magas beosztásban dolgozott bátyja udvarában. Amikor fia, meghalt, fia, követte a trónon. a nemesség kihagyásával kormányzott és saját családtagjait helyezte magas pozíciókba, ezzel kivívta a nemesség ellenszenvét. Halála után a nagy hatalmú klán tagja, lázadást szított ellen.

A egyik története szerint a köznép nem kedvelte királyt, mert egy óriási palota építkezésén kellett részt venniük, és mert a király szemet vetett egy közember feleségére is.

Jegyzetek

Források

Kategória:Pekcse uralkodói Kategória:475-ben elhunyt személyek Kategória:A 400-as években született személyek