A Brabham BT48 egy Formula–1-es versenyautó, amelyet a Brabham csapat tervezett és versenyeztetett az 1979-es Formula–1 világbajnokság során. Pilótái Niki Lauda és Nelson Piquet voltak.

Áttekintés A csapat eredetileg a BT47-es autóval indult volna a szezonban. Ezt azonban még viszonylag korán betiltotta az FIA, ugyanis a hátsó részét, amely egy rakétaszerű dobozra emlékeztetett, ventilátorokkal építették volna meg a szívóhatás gerjesztése érdekében. Így aztán a hagyományosabb kivitelű BT48-as készült el.

Első versenyén, Argentínában még csak Lauda vezette, aki mindössze a 23. helyre kvalifikált vele, és aztán a futamon ki is esett. Brazíliában már mindkét versenyző megkapta az autót, de a helyzet mit sem változott: gyenge időmérős szereplés, kettős kiesés. Dél-Afrikában Lauda végre szerzett vele egy pontot egy hatodik hellyel, ezt követően azonban sorozatban kilenc versenyen esett ki. Nem volt sokkal jobb Piquet helyzete sem, aki sorozatban ötször esett ki, és csak a holland nagydíjon tudott egy negyedik helyet elérni. Az olasz nagydíjon Lauda ugyanígy teljesített, majd a kanadai nagydíj előtt bejelentette a Brabhamnek, hogy azonnali hatállyal visszavonul, mert belefáradt a körözgetésbe, és inkább a saját légitársaságát menedzselné. Ezen a hétvégén és a szezonzárón azonban a csapat már az új, BT49 nevű autóval versenyzett, amelyben az Alfa Romeo motorjai helyett a Ford erőforrásai voltak megtalálhatóak.

A máskülönben gyors és versenyképes autó megbízhatatlan volt, melynek elsődleges oka az Alfa Romeo vadonatúj tervezésű V12-es motorja volt. Egész egyszerűen nem volt elég idő arra, hogy az egységek gyermekbetegségeit kiküszöböljék, amely a versenypályán bosszulta meg magát.

Eredmények ÉvCsapatMotorPilóták123456789101112131415PontokHelyezés1979Parmalat Racing BrabhamAlfa Romeo 1260ARGBRARSAUSWESPBELMONFRAGBRGERAUTNEDITACANUSE78.Niki LaudaKIKI6KIKIKIKIKIKIKIKIKI4Nelson PiquetKI78KIKIKIKIKI12KI4KI

Fordítás

Jegyzetek

Kategória:1979-es Formula–1-es autók Kategória:Brabham Kategória:Alfa Romeo F1