Rimanóczy Árpád magyar katonatiszt, építész és mérnök.
Élete Idősebb Rimanóczy Kálmán (1840–1908) első házasságából született fia, Ifjabb Rimanóczy Kálmán (1870–1912) testvére.
Középiskolai tanulmányait 1877-ben Aradon kezdte, ahonnan a következő évben a Nagyváradi Magyar Királyi Állami Főreáliskolába került. Az 1880-as évek közepétől a Budapesti Állami Középipartanoda tanulója volt. A nyári gyakorlati idejét Pucher József és Pártos Gyula építészeknél töltötte.
A budapesti József Nádor Műegyetemen szerzett diplomát. 1890-ben a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredbe sorozták, majd tisztté avatták. Egy évvel később a Magyar Királyi Honvéd Huszárezred főhadnagya lett, 1898-tól a Honvédelmi Minisztérium III. ügyosztályában látott el műszaki feladatokat. 1901-ben Budapesten vette feleségül Markowski Zsófiát, a lembergi szobrászművész Julian Markowski lányát. 1902-től Bécsben tanult a Technische Hochschule katonai mérnöki tanfolyamán, majd a mérnökkarban szolgált. Körülbelül 1906-ban visszatért Budapestre, ahol mérnökkari századosként folytatta munkáját. Egyetlen ismert, saját tervezésű épülete a budapesti Berényi utca 4. szám alatti családi ház, ahol családjával élt haláláig. Az épület ma is áll, bár eredeti díszítéseit részben elvesztette.https://epa.oszk.hu/00100/00181/00111/EPA00181_varad_2015_06_1559.htm/page/0/1?page=0%2C1&nopaging=1 (Más források szerint számos épületet tervezett a fővárosban.)https://adt.arcanum.com/hu/view/8OraiUjsag_1925_02/?query=%22Riman%C3%B3czy+%C3%81rp%C3%A1d%22&pg=31&layout=s Az ő tervei szerint építették a kecskeméti huszárlaktanyát, a berettyóújfalusi és salgótarjáni kaszárnyát.
Az első világháború idején mérnökkari őrnagyként szolgált, tevékenységét a Ferenc József-rend lovagkeresztjével ismerték el. A háború után mérnökkari ezredesként szolgált nyugdíjazásáig, majd 1925-ben hunyt el cukorbetegség következtében. (Más források szerint tüdőgyulladás okozta halálát.)
Gyermekei közül a legidősebb, Rimanóczy Gyula, később a családi hagyományt követve építészként dolgozott.
Jegyzetek
Források
Halálozás In:
Kategória:Magyar építészek Kategória:Magyar hadmérnökök Kategória:1867-ben született személyek Kategória:1925-ben elhunyt személyek Kategória:Pestiek Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:Rimanóczy család