A Blond Ambition World Tour, más néven (Blond Ambition World Tour 90) című turné az amerikai énekesnő, Madonna harmadik koncertturnéja, amely a negyedik, Like a Prayer című stúdióalbum és az 1990-ben megjelent Dick Tracy filmzenei album, az I’m Breathless népszerűsítését szolgálta. Az 57. előadásból álló turné 1990. április 13-án kezdődött Japánban, a Chiba Mrine Stadionban, és augusztus 5-én ért véget a Franciaország belli Nizzában található Stade Charles Ehrmannben. Emellett ez volt Madonna első svédországi és spanyolországi koncertje is. Eredetileg Like a Prayer World Tour-ként tervezték, mivel a turnét a Pepsi szponzorálta, azonban a cég a "Like a Prayer" videóklipje körüli viták miatt felmondta a szerződést.
A koncert öt tematikus produkcióra oszlott: a Metropolis, amelyet az 1927-es, azonos című német expresszionista film, és az Express Yourself videóklipje ihletett. A Dick Tracy, az azonos című film és kabaré. Az Art déco stílus, amelyet a korai hollywoodi filmek ihlettek, ahol a lengyel művész, Tamara de Lempicka festményeit mutatta be, és végül egy ráadás. A művészeti vezető Madonna testvére, Christopher Ciccone volt, míg a jelmezeket a francia divattervező, Jean-Paul Gaultier készítette. A turné pozitív kritikákat kapott a kortárs kritikusoktól, és kereskedelmi sikert aratott. A Pollstar Concert Industry Awards díjátadón elnyerte a "Legkreatívabb színpadi produkció" díjat, és több mint 62,7 millió dolláros bevételt hozott (150,9 millió dollár 2024-es dollárban). Madonnát akkoriban a legsikeresebb női szóló turnéelőadónak választották.
A turné vitákat váltott ki a katolikus képek és a szexuális tartalom használata miatt. II. János Pál pápa arra kérte a nagyközönséget és a keresztény közösséget, hogy ne vegyenek részt a turnén, és "az emberiség történetének egyik legsátánibb show-jának” nevezve azt. A tiltakozások egy olaszországi koncert lemondásához vezettek. Torontoban a rendőrség letartóztatással fenyegette Madonnát a Like a Virgin című dalának előadása miatt, amelyben Madonna szimulált maszturbációt mutatott be. Ennek ellenére Madonna változatlanul folytatta a koncertet.
Számos koncertet rögzítettek és sugároztak, köztük a turné nizzai zárókoncertjét, amelyet különkiadásként sugárzott az HBO. Később kizárólag Laserdisc-en jelent meg Blond Ambition World Tour Live címmel. Az Alek Keshishian rendezte Madonna: Truth or Dare (1991) című dokumentumfilm a turnét örökítette meg. A Blond Ambitiont a kritikusok és az írók egyaránt elismerik teatralitásáért és divatos stílusáért, amelyek nyomot hagytak a későbbi popzenekarok munkásságán.
Előzmények
1989 januárjában a Pepsi bejelentette, hogy 5 millió dolláros szerződést kötöttek Madonnával, hogy őt és az akkoriban készülő kislemezét, a Like a Prayer-t egy televíziós reklámban szerepeltessék. A megállapodás magában foglalta a Pepsi szponzorációját is Madonna következő koncertturnéjához, amelyet akkoriban Like a Prayer World Tour néven hirdettek meg. Madonna a reklámot arra akarta használni, hogy a dalt globálisan bemutassák a tényleges megjelenése előtt – ez volt az első alkalom, hogy ez megtörtént a zeneiparban. A Pepsi is profitált abból, hogy terméküket Madonnához kötötték. A "Make a Wish" című reklám premierje a 31. Grammy-díjátadó globális közvetítése alatt volt, 1989. február 22-én, és a becslések szerint 250 millió ember nézte meg világszerte. Másnap megjelent a "Like a Prayer" videóklipje az MTV-n. A videóklipben egy templom és katolikus képek szerepeltek, mint például stigmák, Ku Klux Klan-stílusú keresztégetés és az énekesnő egy fekete szenttel való csókja. Világszerte vallási csoportok, köztük a Szentszék is, azonnal tiltakoztak a keresztény képzetek istenkáromló használatáért, és a Pepsi, valamint a PepsiCo leányvállalatainak bojkottjára szólítottak fel. Ennek eredményeként a Pepsi visszavonta a reklámot, és felmondta Madonna szponzorációs szerződését.
A Sire Records hivatalosan 1989. november 16-án jelentette be a Blond Ambition világkörüli turnét, Madonna Express Yourself című kislemezének MTV Video Music Awards-on történő előadását a turné "előzetesnek" tekintették. Madonna a turnét "sokkal teátrálisabbnak" nevezte, mint bármit, amit valaha csináltam [...] Tudom, hogy nem vagyok a legjobb énekes, és tudom, hogy nem vagyok a legjobb táncos. De kibaszottul tudom nyomkodni az emberek gombjait, és annyira provokatív lehetek, amennyire csak akarok. Ennek a turnénak a célja, hogy haszontalan tabukat döntsön". A turné Madonna negyedik albumát, a Like a Prayert és a Dick Tracy által írt I’m Breathless filmzenét népszerűsítette.
Összetétel Koncepció és próbák bélyegkép|200px|jobra|Jose Gutierez Xtravaganza (a képen 2017-ben) volt az első táncosok között, akiket kiválasztottak a turnéra.
J. Randy Taraborrelli író szerint Madonna "teljes mértékben kézben tartotta a turné gyakorlatilag minden aspektusát”. Az énekesnő testvérét, Christopher Ciccone-t választották a turné művészeti vezetőjének. Önéletrajzi könyvében, a Life with My Sister Madonnában azt írta, hogy Madonna felhívta, és azt mondta: "Turnéra megyek, és természetesen szeretném, ha te lennél a művészeti vezető, de a színpadot is neked kellene megtervezned, és a műsor művészeti irányítását is neked kellene végezned”. A turné társulatát hét táncos, két háttérénekes és nyolc zenész alkotta. Vincent Patersont, aki az énekesnővel dolgozott együtt a Pepsi reklámban és az Express Yourself videóklipben, társrendezőnek és koreográfusnak nevezték ki. A táncosok meghallgatásaira New Yorkban és Los Angelesben került sor. Karole Armitage koreográfus egy hirdetést tett közzé a Daily Variety magazinban, amelyben ez állt: "Nyílt meghallgatások vagány férfi táncosok számára, akik ismerik a troop style, a beat boy és a vogue jelentését. Nyavalyásoknak és táncra vágyóknak nem kell jelentkezniük!”. Luis Camacho és Jose Gutierez Xtravaganza, akik korábban Madonnával dolgoztak együtt a Vogue című kislemezének videóklipjén, voltak az elsők, akiket kiválasztottak. Miután Madonna elküldött egy videófelvételt az énekesnőnek, meghívta a párost a Tracks éjszakai klubba egy informális meghallgatásra. A meghallgatás után Madonna felkérte Carlton Wilborn táncost is, hogy találkozzon vele egy éjszakai klubban. Kiemelte, hogy Madonna "nagyon magabiztos embereket keres – a legjobbak legjobbjait -, így nagyon is tudatában voltam annak, hogyan mutatom be magam. Amikor bekerültem a kiválasztásba, tudtam, hogy ez egy hatalmas lehetőség"; a próbákat úgy jellemezte, mint "a kiképzőtábort". A többi kiválasztott táncos Oliver Crumes, Kevin Stea, Gabriel Trupin és Salim Gauwloos volt. Paterson kijelentette, hogy "ahelyett, hogy csak dalokat adnánk elő, Madonnával a divatot, a Broadwayt, a rockot és a performanszművészetet szerettük volna ötvözni".
Hogy tánc és éneklés közben nagyobb mozgásteret biztosítson, kézhasználatot nem igénylő rádiófrekvenciás headset mikrofont használt. A headsetet a fülére vagy a fej tetejére rögzítette, a mikrofonkapszulát pedig egy szájig érő gémes karon. Kiemelkedő használati szokásai miatt a mikrofon kialakítása "Madonna mikrofon” néven vált ismertté. A személyzet többi tagja Jai Winding volt zenei igazgató, John Draper a turné menedzsere és Chris Lamb a produkciós menedzser. A próbákra a kaliforniai Burbankben található Walt Disney Stúdióban került sor.
Gardrób és színpad
A ruhatár megtervezéséhez az énekesnő felvette a kapcsolatot a francia tervezővel, Jean-Paul Gaultier-vel. Madonnát vonzotta a tervező "tiszteletlensége és humora”, és kézzel írott levelet küldött neki, amelyben felkérte, hogy tervezze meg a turné jelmezeit. Gaultier boldogan elvállalta a felkérést. Már Madonna csodálója volt, és csodálatát fejezte ki amiatt, hogy "amikor még nem volt annyira híres, maga készítette a ruháit [...] a látható melltartót, az áttetszőségeket, a feszületeket ékszerként”. Madonnának és Gaultier-nek három hónapba telt, mire véglegesítették a jelmezek részleteit. Először a New York-i Carlyle Hotelben találkoztak, majd további találkozókra került sor a párizsi Bofinger étteremben, a Balajo Clubban, a Zoopsie éjszakai klubban és a Théâtre Equestre Zingaro-ban. Gaultier erre az időszakra intenzív stresszként emlékszik vissza, azt állítva, hogy "350 aszpirinen és 1500 vázlaton” esett át, mire az énekes jóváhagyta a terveit. A turné háttérénekese és táncosa, Niki Haris később felidézte, hogy "Madonnánál mindig a ruhákon és a cipőkön múlik a dolog”. Az eredmény két kúpos alakú kosaras fűző lett, az egyik barackszínű, a másik tömör arany volt. Gaultier elmagyarázta, hogy az ötlet akkor merült fel, amikor gyerekként a nagymamája elvitte egy kiállításra, ahol "volt kiállítva egy fűző. Imádtam a testszínét, a lazacszínű szatént és a csipkét. Az arany kúpos melltartó csak ennek az ötletnek a kiterjesztése volt”. Egyéb elkészített jelmezek között volt egy hajszálcsíkos kosztüm, egy zöld-fehér csíkos vaudeville stílusú fűző, egy fekete miniruha, amelyet egy marabu nevű kitömött nyugat-afrikai gólyával díszítettek és varrtak, egy fekete lelkészi köntös neon feszülettel és egy kalitkamellény. A balesetek elkerülése érdekében minden darabot duplán varrtak rugalmas cérnával. A turné ázsiai és észak-amerikai szakaszaiban az énekes szintetikus lófarokba csavart póthajat viselt, amelyet az európai szakaszon göndör frizura váltott fel.
A színpad építése körülbelül 2 millió dollárba került. A színpad 80 x 70 láb hosszú volt, és több mint száz személyzetre volt szükség a felállításához, valamint 18 teherautóra a szállításához. A központi elem egy hatalmas hidraulikus platform volt, amelyre Madonna minden koncert elején felmászott. A show különböző tematikus részekre volt osztva, mindegyiknek megvolt a saját, egyedi környezete, amelyet egy fel-le ereszkedő függöny választott el. Az egyes részek terveinek kidolgozásához Madonna és testvére az 1920-as, 30-as és 40-es évek divatját és építészetét tanulmányozták. Az énekesnő ötlete volt, hogy a Dick Tracy című filmet is beépítsék a turnéba; "ez egy nagyszerű lehetőség számomra [...] A legtöbb ember nem társít engem filmekhez. De tudom, hogy sokkal nagyobb követőtáborom van, mint Warrennek, és a közönségem nagy része nem is tudja, hogy ki ő" – emlékezett vissza. Az első rész, amelyet a Metropolis című film, és az Express Yourself videóklip ihletett, számos füstölgő tölcsért, acélcsöveket, felettük lógó kábeleket és egy középen húzódó lépcsősort mutatott be. A rész végén a függöny legördül a padlóra, és utat enged a második résznek, ahol a színpad budoárrá változik, és az énekes egy vörös bársonyágyon feküdt. A harmadik, templomi témájú rész korinthoszi oszlopok és fogadalmi gyertyák nagy ívét láthattuk. Az egyik előadás felénél egy nagy, ólomüveg ablakot ábrázoló vásznat eresztettek le a mennyezetről. A negyedik felvonás, amely az art déco felhőkarcolók ihlette színpadi elemeket tartalmazott, középen egy grandiózus, félkör alakú dupla lépcsővel és Tamara de Lempicka festményeinek kivágott reprodukcióival díszített hátterekkel rendelkezett. A kellékek között volt egy koncertzongora és egy hatalmas kereszt, amelyet lila és narancssárga fények világítottak meg. A nyitófelvonásként a belga Technotronic elektronikus zenei együttest szerződtették.
Koncertszinopszis