A Why Can't I Wake Up with You című dal a brit Take That együttes dala, amelyet a csapat tagja, Gary Barlow írt. A felvétel 1993. február 8‑án jelent meg az RCA és a BMG gondozásában, az együttes második stúdióalbumának, az Everything Changes című lemeznek az első kislemezeként. A dal a brit kislemezlista második helyéig jutott, Írországban pedig a hetedik helyet érte el.
Előzmények és megjelenés
A dal eredeti változat először a Take That & Party című debütáló albumon jelentették meg, azonban Gary Barlow később újraírta a dalt gyorsabb tempóval és módosított szöveggel. Ez az új verzió 1993. február 8‑án jelent meg, és a Brit kislemezlista második helyéig jutott, ahol összesen 10 hetet töltött a listán. A felvétel azóta ezüst minősítést kapott a BPI‑től, miután az Egyesült Királyságban több mint 200 000 példányban került forgalomba.
Kritikák
David Bennun a Melody Maker kritikusa szerint a dal „vagy a posztkoitális szomorúság álmos esszenciája, vagy a legjobb óda a tinédzserkori szexuális frusztrációhoz a ‘Wouldn’t It Be Nice’ óta”. A pán-európai Music & Media magazin így írt róla: „Miután Sting és Clapton is Zippo öngyújtót használt, itt egy újabb briliáns ritmusminta. A Take That ezt a balladát egy filmkamerában szállított tekercs kattogásaira és pittyegéseire énekli.” Alan Jones a Music Week hasábjain négy csillagot adott a dalnak az ötből, és a hét kislemezének választotta, hozzátéve: „A Take That eddigi legkifinomultabb felvétele, erős és dallamos, középtempójú dal könnyed és több mint magabiztos énekkel.” Egy visszatekintő kritikában a Pop Rescue megjegyezte, hogy „remek a ritmus és a szintivonal”, és hogy „a ’90‑es évek hangzása és mintái, valamint a Gary leheletnyi ’lefekvés előtti’ beszéde igazi slágerré teszik”. Mark Frith a Smash Hits magazintól három csillagot adott az ötből, és úgy fogalmazott, hogy a dal „egy érzelgős albumdalból egy Boyz II Men‑stílusú swingbeat középtempójú számmá alakult át”.
Videoklip
A dalhoz videóklip is készült, amelyben az együttes tagjai egy ház különböző szobáiban láthatók, mindegyikük egyedül énekli a dalt; Jason Orange egy nyitott ingben és fehér alsóneműben jelenik meg. A videó végén a tagok a rájuk váró paparazzók között próbálnak átjutni. David Bennun a Melody Maker kritikusa szerint a Take That olyan videói, mint a „Why Can't I Wake Up with You?”, „tökéletesek voltak. A kép, a pillanat, az érzés. […] A ‘Why Can't I Wake Up with You’ egyetlen mozdulattal minden Athena‑posztert elavulttá tett.”
Track listings
UK CD single "Why Can't I Wake Up with You?" (radio edit) "A Million Love Songs" (live version) "Satisfied" (live version) "Take That Medley" (live version)
UK 7-inch és kazetta single A1. "Why Can't I Wake Up with You?" (radio edit) B1. "Why Can't I Wake Up with You?" (live version featuring a cappella) B2. "A Million Love Songs" (live version)
UK 7-inch EP A1. "Why Can't I Wake Up with You?" (radio edit) B1. "Promises" (live version) B2. "Clap Your Hands" (live version)
Európai CD single "Why Can't I Wake Up with You?" (radio edit) "Why Can't I Wake Up with You?" (live version featuring a cappella) "A Million Love Songs" (extended mix)
Európai 7-inch single A. "Why Can't I Wake Up with You?" (radio edit) B. "Why Can't I Wake Up with You?" (live version featuring a cappella)
Slágerlista
Heti összesítések Chart (1993)LegjobbhelyezésekEurope (Eurochart Hot 100) 8Finland (Suomen virallinen lista) 17 Airplay (Music & Media) 5Singapore (SPVA) 3UK Airplay (Music Week) 6Visegrád Nations Airplay (Music & Media) 5
Év végi összesítések Slágerlista (1993)HelyezésUK Singles (OCC) 49
Díjak és eladások
Források
Kategória:1993 kislemezei Kategória:Take That-kislemezek