Prokosovići település Bosznia-Hercegovinában, Lukavac községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 14, közúton 17 km-re nyugatra, községközpontjától légvonalban 4, közúton 5 km-re délnyugatra, az Ozren-hegység nyúlványai alatt, a Turija-folyó torkolatánál kialakított Modrac-tó északi partján, 200-300 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/ srb_25/doboj_15/dob_15.html Topografska karta Doboj 425-4-4
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. Az éghajlatot összhangban a Tuzla környékére általánosan jellemző időjárási viszonyokkal, meleg nyarak, valamint nagyon hideg, havas telek jellemzik. Az átlagos hőmérséklet januárban −2 °C, júliusban pedig 25 °C körül alakul. Az éves csapadékmennyiség megközelítőleg 800 mm.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb88Bosnyák14801397Horvát42Jugoszláv840Egyéb5996Összesen16351503
Története Középkor A környék már az őskorban lakott volt; az Ozren-hegység térségében bronzkori lelőhelyeket tártak fel. A közeli Gradina-dombon és Bokavići környékén feltárt településmaradványok bizonyítják az emberi jelenlétet több mint háromezer évvel ezelőtt. A középkorban a terület a Boszniai Királysághoz tartozott, majd 1463 után oszmán fennhatóság alá került. A mai falu valószínűleg az oszmán időszakban vagy azt követően alakult ki, de korai írott említései hiányoznak.
A település nevét a Prokosović családról kapta, amely vélhetően első telepese volt. Semir Hadžimusić kutatásai szerint a név kapcsolatban állhat a Prokosan családnévvel, amelyet már az 1850–1851-es oszmán népszámlálás is említ. Ez is arra utal, hogy a település neve valószínűleg egy korai család vagy nemzetség nevéből alakult ki.Semir Hadžimusić, „Naselje Prokosovići u periodu 1851-1910. godine“, Baština sjeveroistočne Bosne br. 13. Tuzla, 2021. 73-93.
A 15. század végi oszmán hódítás előtt a hasonló falvak korai demográfiai összetétele a kis, rokonságon alapuló, 50–200 lakosú közösségek regionális mintáit követte, elsősorban szláv parasztok, akik önellátó mezőgazdasággal foglalkoztak, és a Boszniai Királyság decentralizált feudális struktúrája alatt a helyi nemességhez kötődtek. A település a közeli Puračić mezőváros gazdasági vonzáskörzetéhez tartozott, amely a térség kereskedelmi és vallási központja volt.
Az oszmán uralom Az Oszmán Birodalom 1463-ban foglalta el Bosznia területét és ezt a vidéket a Zvorniki szandzsákhoz csatolta. Prokosovići ekkor mezőgazdasági faluként fejlődött. Lakói főként gabonatermesztéssel, állattartással, gyümölcstermesztéssel, valamint erdőgazdálkodással foglalkoztak. A 16. század első felének oszmán deftereiben nem szerepel, valószínűleg azért, mert akkor még valamely közeli településhez (talán Puračićhoz) tartozott. Ezek az összeírások elsősorban adózási célokat szolgáltak. A 16. század elején a lakosság feltehetően még túlnyomórészt keresztény (valószínűleg katolikus) volt. A 16–17. század folyamán Bosznia sok részéhez hasonlóan itt is fokozatosan terjedt az iszlám. Ennek okai között szerepelt, az oszmán közigazgatásba való könnyebb bekapcsolódás, valamint kedvezőbb adózási feltételek a muszlimok számára.
A falu gazdasága a korszakban elsősorban önellátó mezőgazdaságra épült. lakosság a szpáhi birtokrendszerben művelte a földet. A parasztok a termés meghatározott részét adóként fizették be, valamint egyéb pénzbeli és természetbeni szolgáltatásokkal tartoztak. A falu története ebben az időben szorosan összefügg Ozren vidékének történetével, amely évszázadokon át határvidék volt az Oszmán Birodalom, majd az Osztrák–Magyar Monarchia idején.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Tuzla Dolnjai járáshoz tartozó településnek 72 háztartása és 368 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 82. o. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Puračić községhez tartozó településen 96 háztartást és 622 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 120. o. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket. A térség iparosodása felgyorsult. A közeli Lukavacban vegyipar és vasúti infrastruktúra épült ki, ami később a közeli szénbányák hasznosításának is kedvezett.
Az Osztrák-Magyar Monarchia számos szokást és életmódbeli elemet honosított meg Bosznia-Hercegovina területén. Magasan fejlett ipari államként kiemelt figyelmet fordított az utak, vasútvonalak, hidak, gyárak és egyéb kiszolgáló létesítmények kiépítésére, hogy hatékonyan hasznosíthassa a régió erőforrásait. Ennek jegyében 1886-ban megépült a Doboj–Tuzla vasút, 1893-ban létrejött a lukavaci szódagyár, később koksz-, cement- és vegyipari üzemek épültek.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően Prokosovići is betagozódott ebbe az új délszláv államba. A közeli Lukavac szódagyára és más ipari üzemek egyre több falubelinek biztosítottak kereseti lehetőséget, így sok család részben mezőgazdaságból, részben gyári munkából élt.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A második világháború idején ez a vidék is megszenvedte Jugoszlávia 1941. áprilisi lerohanásának következményeit. A tágabb Tuzla térsége az ellenállás egyik fontos központjává vált, ahol a jugoszláv partizánok rendszeresen hajtottak végre hadműveleteket. A második világháború során Lukavac térségét kétszer is felszabadították a fasiszta megszállók alól. Az első felszabadításra 1943. szeptember 30-án, a másodikra és egyben véglegesre pedig 1944. szeptember 13-án került sor.
A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A háború végét követően a település is a szocialista Jugoszlávia része lett. Az 1953-as agrárreformok keretében végrehajtott kollektivizálás a település mezőgazdasági területeit helyi szövetkezetekbe integrálta. Kiépült a villamosenergia- és úthálózat, javult az oktatás és az egészségügyi ellátás, sok lakos dolgozott a lukavaci szódagyárban, cementgyárban vagy a környékbeli bányákban, de továbbra is fontos maradt a mezőgazdaság. A település történetének legnagyobb fordulópontja 1964-ben következett be, amikor a Spreča folyón gátat építettek, és létrehozták a Modraci-víztározót (Jezero Modrac). A beruházás céljai az árvizek megfékezése, ivóvíz biztosítása Tuzla és Lukavac számára, az ipar (különösen a hőerőmű és vegyipar) vízellátása, öntözési lehetőségek megteremtése volt. A tó ma mintegy 1700 hektár területű, Bosznia-Hercegovina egyik legnagyobb mesterséges tava. A környék kedvelt horgász- és üdülőhely, bár az ipari szennyezés hosszú időn át jelentős környezeti problémát okozott.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák és horvát települések lakóira. A közeli Lukavacban 1992-ben megalakult a 117. hegyi dandár, majd 1993-ban a 212. bosnyák dandár. Ezekben a környező falvak lakói is szolgáltak. A dandárok a háború végéig a térség fő védelmi erői voltak.
A településen és környékén katonai műveletek zajlottak, de a település nem szenvedett olyan mértékű pusztítást, mint az Ozren-hegység frontvonalához közelebb fekvő falvak. Az 1995 decemberében aláírt daytoni megállapodás véget vetett a háborúnak. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a település Bosznia-hercegovinai Föderáció entitás és Tuzla kanton részévé vált.
Gazdaság 300px|bélyegkép|jobbra|A Modrac-tó Prokosovićinál Prokosovići gazdasági szerkezete hasonló a Lukavac környéki falvakéhoz: a mezőgazdaság, a Lukavac iparába történő ingázás, valamint a helyi kisvállalkozások alkotják a megélhetés fő forrásait. A település kedvező fekvése – a Modrac-tó közelében és Lukavactól néhány kilométerre – lehetővé teszi, hogy a lakosság egyszerre támaszkodjon a vidéki gazdálkodásra és a városi munkahelyekre. A falu gazdaságának hagyományos alapja a családi gazdálkodás. A termelés döntően a családok saját szükségleteit szolgálja, de a felesleget a lukavaci és tuzlai piacokon is értékesítik. A lakosság egy része továbbra is Lukavac városában dolgozik, ahol Bosznia egyik jelentős ipari központja található. Összességében a település gazdasága ma három pillérre épül: a mezőgazdaságra, a Lukavac ipari üzemeiben dolgozó ingázókra, valamint a tóparti turizmusra és vendéglátásra.
Infrastruktúra Prokosovići Lukavac város egyik legjobb infrastruktúrával rendelkező települése. A Modrac-tó közelsége, a közel 1500 fős lakosság és a térségi központi szerepkör miatt infrastruktúrája fejlettebb, mint több környező falué. A települést jó minőségű aszfaltút köti össze Lukavaccal (kb. 6 km), Bikodžével, Babicével, valamint a Modrac-tó üdülőterületeivel. Hosszú időn át a település egyik legfontosabb problémája a megfelelő ivóvízellátás volt. 2018-ban megkezdődött egy új mélyfúrású kút és vízellátó rendszer kiépítése, amelyet a Tuzlai kanton kormánya finanszírozott. A faluban működik művelődési ház (Dom kulture), mecset, közösségi rendezvénytér, sportpályák, játszóterek és szabadtéri közösségi terek.
Oktatás A település egyik legfontosabb közintézménye a Prokosovići Általános Iskola, amely 1991 óta önálló intézményként működik. Az iskola nemcsak Prokosovićit szolgálja ki, hanem Bikodže, Babice, Orahovica és Gornje Jaruške tanulóit is fogadja. Több tagiskolája is működik.
Kultúra