Ernst Hartmann német orvos, aki a "Hartmann-rács" elméletéről vált ismertté.
Élete Ernst Hartmann 1915. november 10-én született Mannheimben, orvostudományt tanult Mannheimben és Jenában. A második világháború alatt a német hadsereg orvosaként szolgált, majd amerikai hadifogságba került. A háború után Eberbachban nyitott háziorvosi praxist, amelyet több mint negyven éven át vezetett.
Az 1960-as években aktívan részt vett a Német Békeunió (Deutsche Friedens-Union) munkájában, és az 1961-es szövetségi parlamenti választáson sikertelenül indult a párt Baden-Württemberg tartományi listáján.
Orvosi tevékenysége mellett Ernst Hartmann 1948-tól testvérével, Robert Hartmannnal együtt geobiológiával és radiéziával foglalkozott. Emellett a homeopátiával is foglalkozott. A Geobiológiai Kutatókör (Forschungskreis für Geobiologie - Dr. Hartmann e. V.) az ő kezdeményezésére jött létre.
Munkássága Hartmann saját elmondása szerint már egyetemistaként feljegyzéseket készített a betegekről, és ezeket kiértékelte. Azt figyelte meg, hogy egyes kórházi ágyakban magasabbnak tűnt a halálozási arány, mint másokban. Hartmann meg volt győződve arról, hogy ennek oka az ágyak elhelyezkedésében keresendő. Később, praktizáló orvosként, azoknál a betegeknél, akiknél a bevált kezelési módszerek nem hoztak eredményt, feltételezte, hogy a betegség összefüggésben áll a betegek közvetlen környezetével.
Hartmann, aki 1948-tól kezdve intenzívebben foglalkozott az úgynevezett radiéziával (inga- és pálcahasználaton alapuló érzékelési módszerekkel), úgy vélte, hogy a jelenség oka az úgynevezett földsugárzás. Később ez a feltételezés szolgált kezeléseinek alapjául is.
Kidolgozta az úgynevezett globális rács modelljét, amely észak–déli és kelet-nyugati irányú "ingerzónákból" áll (Hartmann-rács).
Derschum gyógyszerésszel közösen 1952-ben megalkotta az úgynevezett Polyxan-készítményeket, amelyeket a természetgyógyászatban és az alternatív gyógyászatban homeopátiás szerként alkalmaznak a vegetatív idegrendszer feltételezett befolyásolására. A készítmények olyan füvekből készülnek homeopátiás eljárással, amelyeket feltételezett geopatológiai ingerzónákban termesztettek.
1954-ben Hartmann bevezette a geopátia fogalmát a geobiológia és a radiézia területére. Geopátia alatt Hartmann olyan, betegséget okozó tényezőket értett, amelyek az úgynevezett geopatogén zónákból, például föld alatti vízerekről vagy geológiai törésvonalakról erednek. Ugyancsak ő alkotta meg a helyváltoztatási reakció fogalmát, amellyel a beteg közérzetének helyváltoztatás következtében bekövetkező megváltozását jelölte. Ide sorolta például azt, amikor egy betegség tünetei enyhültek, miután a beteg alvóhelyét másik helyre helyezték át.
1986-ban Hartmannnak Veronica Carstens támogatásával sikerült elérnie, hogy a Szövetségi Oktatási és Kutatási Minisztérium a müncheni Ludwig Maximilian Egyetemet bízza meg a varázsvessző (vízkereső pálca) jelenségének tudományos vizsgálatával. Hartmann és kutatócsoportjának egy csapata a kísérletekben vizsgálati alanyként vett részt.
Tudományos kritika Hartmann munkássága túlnyomórészt olyan tématerületekkel foglalkozik, amelyeket a természettudományok nem ismernek el, és amelyek - amennyiben tudományos igénnyel lépnek fel - a paratudományok és áltudományok körébe sorolhatók.
A földsugárzást és annak feltételezett hatásait alapos vizsgálatok ellenére sem sikerült tudományosan kimutatni, a Hartmann által feltételezett Polyxan-készítmények hatásmechanizmusa pedig tudományos szempontból nem tekinthető hihetőnek vagy megalapozottnak.
Jegyzetek