Nikánor (), görög ortodox pap, Alexandria pátriárkája 1866-tól 1869-ig.

Élete 1800 körül született a görögországi Vóloszban. Az Alexandriai Ortodox Egyházban szolgált, archimandrita rangban. 1850 végén Tebaida metropolitájává szentelték. 1850-ben Egyiptomba látogatott Porfirij (Uszpenszkij) archimandrita, akinek tanácsára II. Hierotheosz alexandriai pátriárka levelet intézett I. Miklós orosz cárhoz, amelyben ismertette az Alexandriai Egyház nehéz helyzetét, és engedélyt kért arra, hogy egy püspököt Oroszországba küldhessen adományok gyűjtése céljából. Porfirij archimandrita közbenjárására a kérelmet 1851-ben jóváhagyták, és 1852-ben Nikánor metropolitát küldték Oroszországba erre a célra. Oroszországi tartózkodását több alkalommal meghosszabbították.

1855. május 21-én Filaret Drozdov moszkvai metropolita átadta az Alexandriai Patriarchátusnak a Moszkvában, a Podkopajevszkij közben található Szent Miklós-templomot, amely mellett alexandriai patriarchális képviseletet (metochiont) alakítottak ki. Ennek első elöljárója Nikánor metropolita lett. 1859-ig összesen 48 580 rubelt gyűjtöttek és küldtek el az Alexandriai Patriarchátus támogatására. Az Oroszországból érkező anyagi segítség különösen fontossá vált azután, hogy Romániában 1863-ban szekularizálták az egyházi birtokokat, ami az alexandriai szék számára fontos bevételi forrásokat szüntetett meg. Az alexandriai képviselet moszkvai vezetőjeként, valamint a Patriarchátus javára folytatott sikeres adománygyűjtés révén Nikánor rátermett adminisztrátornak bizonyult.

1865. december 30-án meghalt II. Jákob alexandriai pátriárka. Ezt követően úgy döntöttek, hogy az új pátriárkát Egyiptomban választják meg, a korábban az alexandriai pátriárkák kinevezésében szerepet játszó Konstantinápolyi Patriarchátus részvétele nélkül. Ez megfelelt egyrészt a számban, anyagi helyzetükben és szervezettségükben megerősödött helyi ortodox közösségek érdekeinek, amelyek nagyobb szerepet kívántak maguknak az Alexandriai Patriarchátus ügyeiben, másrészt az orosz diplomácia törekvéseinek, amely igyekezett csökkenteni a Konstantinápolyi Patriarchátus befolyását a többi autokefál ortodox egyház ügyeire. 1866. január 4-én Kairóban gyűlést tartottak, amelyen az alexandriai szék két főpapja, 27 pap és 17 görög közösségi képviselő vett részt. A gyűlés elfogadta az Alexandriai Patriarchátus szervezetéről és zsinati igazgatásáról szóló szabályzat 12 pontját. Ennek alapján pátriárkává a már 17 éve Oroszországban tartózkodó Nikanór tebaidai metropolitát választották. A választás nem szavazócédulákkal, hanem a papság és a közösségek közös gyűlésének éljenzésével történt; ez volt az alexandriai pátriárka megválasztásának új módszerrel történő első esete.

Egyiptomba érkezése után Nikánornak a patriarchális trón elfoglalása érdekében alá kellett írnia a helyi papság és közösségi képviselők egy csoportja által kidolgozott új egyházi szabályzatot. Ennek értelmében az egyházat a pátriárka és a zsinat négy tagja irányította, akik között felosztották a Patriarchátus összetett pecsétjének öt részét. Ha valamely püspöki szék megüresedett, az adott egyházközség választotta meg a püspökjelöltet, akinek megválasztását a pátriárka erősítette meg. Az Alexandriai Széket érintő kérdéseket a zsinat tagjainak és a helyi görög közösségek képviselőiből álló tanácsnak a közös ülése döntötte el a pátriárka elnökletével. Nikánor pátriárka ezt a megoldást ideiglenes engedménynek tekintette, és abban reménykedett, hogy később megszabadulhat a világi tanács által rá kényszerített ellenőrzéstől. Már első alkalommal, amikor megpróbálta megszegni a szabályzat rendelkezéseit, konfliktusba került a közösségekkel. 1866 februárjában ugyanis a közösségek jóváhagyása nélkül nevezte ki a zsinat tagjait, és új főpapokat szentelt fel, ami heves tiltakozást váltott ki. A pátriárka és a közösségek közötti konfliktus elhúzódott, mivel a közösségek vezetői nem voltak egységesek. A közösségi vezetőségek egy része támogatta a pátriárkát abban a törekvésében, hogy az Egyház belső életét megóvja a világi szervezetek beavatkozásától, míg más közéleti szereplők éppen ellenkezőleg, a világi befolyás további erősítését szorgalmazták. Nikánor pátriárka ellenzékét Evgeniosz (Daku-Kszoropotaminosz) archimandrita vezette, akit a pátriárkával szemben álló helyi görög közösségek képviselőinek tanácsa patriarchális epitroposszá és a patriarchális szék ideiglenes helytartójává nevezett ki. A szabályzat értelmében ennek a tanácsnak a pátriárkával és a zsinattal együtt kellett volna irányítania az Egyházat.

Nikánor helyzete tovább romlott egészségi állapotának stroke következtében bekövetkezett romlása miatt. Az Egyház irányítása nehezére esett, ezért 1866 júliusában a közösségek jóváhagyása nélkül Tebaida metropolitáját, Melétioszt nevezte ki a patriarchális szék epitroposzává és helytartójává. Melétiosz metropolita, aki a pátriárka legközelebbi munkatársává vált, valamint Athanasziosz líbiai metropolita és Athanasziosz nagyfődiakónus alkották Nikánor közvetlen környezetét, és ők intézték a Patriarchátus ügyeit.

Nikanór pátriárka sztrókja után ellenfelei azt a hírt kezdték terjeszteni, hogy szellemi képességei meggyengültek. A pátriárka későbbi beszámolója szerint, amikor a korábbi tanács tagjai belátták, hogy nem tudnak tovább beavatkozni az egyházkormányzat ügyeibe, intrikálni kezdtek ellene, és sikerült maguk mellé állítaniuk az egyiptomi kormányt, a Konstantinápolyi Nagy Egyházat, valamint az alexandriai orosz császári főkonzult. Ezt követően Nikánor ellenfelei az egyiptomi kormány előtt Oroszországhoz való túlzott kötődéssel, míg a Konstantinápolyi Egyház és az orosz konzul előtt a Patriarchátus irányítására való alkalmatlansággal vádolták. A pátriárka szellemi alkalmatlanságára vonatkozó vádak hivatalosan 1866. november 7-én hangzottak el a közösségi képviselők tanácsának kairói ülésén. Nikanór ekkorra már felmentette Melétiosz tebaidai metropolitát a helytartói tisztségből.

1867. július 24–27-én Alexandriában helyi zsinat ülésezett, amelyet Nikanór pátriárka hívott össze az Alexandriai Egyház autokefál jellegének és saját intézkedései jogszerűségének védelmében. A zsinat elítélte a Konstantinápolyi Egyház beavatkozását, és megerősítette Nílus archimandrita megválasztásának törvényességét mint a patriarchális szék örökösét és helytartóját. Evgeniosz archimandritát a zsinat megfosztotta papi rangjától. A Patriarchátus belső problémái miatt kialakult nehéz helyzet végül példátlan lépéshez vezetett: a pátriárka Evgeniosz archimandritát „helyettesévé és utódává” nyilvánította, majd visszavonult a Szent Száva-kolostorba. Ez súlyos belső konfliktust idézett elő az alexandriai Egyházban, amely végül Nikánor lemondásához vezetett 1869. március 19-én.

A volt pátriárka még ebben az évben, 1869. december 25-én halt meg a Szent Száva-kolostorban.

Fordítás

Források Петрунина О. Е., Вах К. А. Слабоумие Александрийского патриарха Никанора (1866—1869): правда или вымысел? // Каптеревские чтения : Сборник статей. — М., 2014. — Вып. 12. — С. 82—97. Петрунина О. Е. Борьба за патриарший престол в Александрийской патриархии во второй половине 1860-х гг.: источники и состояние исследований // История Греции в * Московском государственном университете имени М. В. Ломоносова: от античности до наших дней. — М., 2017. — С. 135—148. Петрунина О. Е. Основание Александрийского подворья в Москве и его первый настоятель митрополит Фиваидский Никанор // Каптеревские чтения — 16. Сборник статей / Отв. ред. Н. П. Чеснокова. М.-Серпухов: ИВИ РАН; Издательство «Наследие Православного Востока», 2018. — 352 с. — С. 327—338

Kapcsolódó szócikkek Alexandriai görög pátriárkák listája

Kategória:Ortodox kereszténység Kategória:Alexandriai görög pátriárkák Kategória:1869-ben elhunyt személyek