A marseille-i szappan vagy Savon de Marseille (IPA: ) hagyományos, növényi olajokból készülő keményszappan, amelyet mintegy 600 éve állítanak elő Marseille környékén, Franciaországban. A városban az első dokumentált szappanfőzőt 1370 körül jegyezték fel. 1688-ban XIV. Lajos a Colbert-ediktumban szabályozta a Savon de Marseille elnevezés használatát, és azt az olívaolaj alapú szappanokra korlátozta. A jogszabályt azóta módosították, így más növényi olajok használata is engedélyezett.
Története Franciaországban a szappant már az ókorban is használták. Idősebb Plinius szerint a gallok faggyúból és hamuból készült készítményt használtak hajuk vörösre festésére. A marseille-i szappan közvetlen előzménye a Szíriából származó aleppói szappan, amelynek olívaolajból és babérolajból készült változata a keresztes hadjáratok után terjedt el a Földközi-tenger térségében, és jutott el Marseille-be.
Marseille-ben a 12. századtól készítettek szappant, elsősorban Provence-ban előállított olívaolajból és sós területeken élő növények hamujából nyert szódából. Az első ismert marseille-i szappanfőző Crescas Davin volt, akit 1371-ben jegyeztek fel. 1593-ban Georges Prunemoyr megalapította az első marseille-i szappangyárat.
A 17. században a termelés jelentősen növekedett: 1660-ban már hét gyár működött a városban, éves termelésük megközelítette a 20 000 tonnát. A zöld színű szappant ekkoriban főként 5 kilogrammos rudakban és 20 kilogrammos tömbökben árusították. 1688. október 5-én XIV. Lajos rendelete szabályozta a gyártást, és előírta a tiszta olívaolaj használatát. A rendelet a szappan előállításához felhasználható alapanyagokat is korlátozta. A szabályozás hozzájárult a marseille-i szappan egységes minőségéhez és hírnevéhez. A gyártás a környező településekre, köztük Salon-de-Provence-ra, Toulonra és Arles-ra is kiterjedt.
1786-ban Marseille-ben már 49 szappangyár működött, 76 000 tonnás éves termeléssel. A francia forradalom, majd 1806-tól a kontinentális zárlat és a spanyol függetlenségi háború miatt megszakadt a Spanyolországból származó természetes szóda behozatala. 1809-ben Napóleon ezért elrendelte a Nicolas Leblanc által kidolgozott eljárással előállított mesterséges szóda használatát, majd betiltotta a természetes szóda importját. Ennek hatására a térség vegyipara gyors fejlődésnek indult: a Bouches-du-Rhône megyében 1810-ben már 14 mesterséges szódagyár működött, Marseille-ben pedig 1813-ra 62 szappangyár működött. Az 1820-as évektől a marseille-i kikötőn keresztül egyre több növényi olaj érkezett Afrikából és a Közel-Keletről, köztük pálma-, földimogyoró-, kókusz- és szezámolaj, amelyek az olívaolaj mellett a szappangyártás alapanyagaivá váltak. A marseille-i gyárak ugyanakkor erős konkurenciával szembesültek az angol és párizsi üzemek részéről, amelyek olcsóbb, faggyúból készült szappant gyártottak.
A 19. század végére Marseille a szappangyártás egyik jelentős központjává vált. A 20. század elején mintegy 90 szappangyár működött a városban. François Merklen 1906-ban rögzítette a marseille-i szappan egyik receptjét, amely 63% kókusz- vagy pálmaolajból, 9% szódából vagy tengeri sóból és 28% vízből állt. A termelés 1913-ban érte el csúcspontját 180 000 tonnával, majd az első világháború alatti szállítási nehézségek miatt 1918-ra 52 817 tonnára esett vissza. A háború után a gépesítés révén ismét növekedett, és 1938-ban elérte a 120 000 tonnát. Az második világháború kezdetén Marseille még a francia szappantermelés mintegy felét adta, a háború utáni időszakban azonban a szintetikus mosószerek gyorsan kiszorították a hagyományos szappant. A marseille-i szappangyárak sorra bezártak, és a hagyományos gyártás napjainkra csak néhány üzemre korlátozódik.
2024-ben Sabrine Mimouni, a BFM/RMC Conso munkatársa szerint négy marseille-i szappangyár készítette a szappant még kézműves módon: a Savonnerie du Fer-à-cheval, a Savonnerie du Midi, a Savonnerie le Sérail és a Marius Fabre.
A „marseille-i szappan” elnevezés nem oltalom alatt álló eredetmegjelölés, hanem hagyományos gyártási eljáráshoz kapcsolódik. A történeti előírások szerint a szappan kizárólag növényi olajokból készült, zsírsavtartalma pedig 72% volt. Napjainkban más növényi olajok is használhatók, és az elnevezést a Marseille térségén kívül gyártott termékekre is alkalmazzák.
A Salon-de-Provence-ban 1828-ban alapított Rampal Latour a hagyományos alapanyagokat és a helyi gyártást megtartva korszerűsített üstös eljárást alkalmaz. Szabadalmaztatott technológiája kevesebb vizet és energiát igényel, és a szappanban megőrzi a természetes glicerint. Emiatt nem tagja a marseille-i szappangyártókat tömörítő (UPSM) szervezetnek, amely a hagyományos eljárás részének tekinti a szappanmassza bőséges vizes mosását. A két megközelítés közötti különbség elsősorban a gyártási eljárásban rejlik.
Gyártása Hagyományosan a szappant a Földközi-tengerből származó tengervíz, olívaolaj és sós növények lúgos hamujának összekeverésével készítik egy nagy üstben, amelyben általában mintegy nyolc tonna szappant állítanak elő. A keveréket több napon át hevítik és folyamatosan keverik. Ezután állni hagyják amíg elkészül, majd formába öntik és kissé megszilárdulni hagyják. Még lágy állapotban szeletekre vágják, felületüket megjelölik, majd hagyják teljesen megkeményedni. Az egész folyamat 2-4 hétig tarthat.
Jegyzetek
Kategória:Higiéniai tisztítóeszközök Kategória:Marseille