Roscommon megye (ír nyelven: Contae Ros Comáin) egy megye Írországban, a Midland térségben. Connacht tartományhoz, valamint az Északi és Nyugati Fejlesztési Régióhoz tartozik. Terület szerint a 11. legnagyobb és a 26. legnépesebb megye Írországban. Megyeszékhelye és egyben legnagyobb városa Roscommon. A megye lakossága 70 259 fő volt a 2022-es népszámlálás szerint.

Nevének eredete Roscommon megye nevét Roscommon megyeszékhelyről kapta. A Roscommon név az ír „Ros” (erdős, lankás magaslatot jelent) és a Comán, Roscommon első apátjának és püspökének nevéből származik, aki Kr. u. 550-ben alapította az első kolostort.

Földrajza Roscommon megye területe 2548 négyzetkilométer. Az észak-roscommoni Lough Key nevű tó harminckét szigetéről ismert. Írország földrajzi középpontja a megye déli részén, a Lough Ree nyugati partján található.

Roscommon méretét tekintve Connacht öt megyéje közül a harmadik legnagyobb, ugyanakkor népességét tekintve a második legkisebb. Leitrim és Mayo után a 3. legritkábban lakott megye. Roscommon megye a történelmi Connacht tartomány mindegyik megyéjével határos: Galway-jel, Mayóval, Sligóval és Leitrimmel, valamint további három megyével Leinster tartományból: Longforddal, Westmeath-szel és Offalyval. Egy 2008-as híradás szerint Írországban statisztikailag Roscommon megyében a legmagasabb a várható élettartam.

A Leitrim megyével északra fekvő Seltannasaggart Roscommon megye legmagasabb pontja a maga 428 méteres magasságával.

Legnagyobb városai népesség szerint A 2022-es népszámlálás szerint:

Roscommon 6555 Athlone* 4595 (Athlone egy része (Monksland) Roscommon megyében található) Boyle 2915 Ballaghaderreen 2387 Castlerea 2348 Ballyleague * 1733 (beleértve Lanesborough-t, Longford megyét) Strokestown 850 Roosky * 787 (Roosky egy kis része Leitrim megyében található)

*Nem a teljes lakossága lakik Roscommon megyében.

Báróságok Roscommon megyében kilenc történelmi báróság található.

Észak-Roscommon

Boyle (Roscommon északi része, beleértve Boyle-t és Arignát). Frenchpark (északnyugat, beleértve a Ballaghaderreent és a Frenchparkot). Roscommon (közép-északkelet, beleértve Strokestownt és Tulskot). Castlereagh (nyugat, beleértve Castlereát és Ballinlough-t). Ballintober North (keleten, beleértve Rooskey-t és Tarmonbarry-t).

Dél-Roscommon

A Galway megyével közös Ballymoe magában foglalja Ballymoe-t, Creggs-t és Glenamaddy-t. Ballintober South (dél-közép-kelet, beleértve Roscommont is). Athlone (közép-dél, beleértve Knockcrogheryt és Athlone egy részét). Moycarn (távoli-déli régió, beleértve Ballinasloe egy részét is).

Történelem

Rathcroghan (írül: Rath Cruachán), Tulsk közelében, régészeti lelőhelyek komplexuma, Medb királynő (írül: Méadhbh, angolosított változatban: Maeve) otthona, Connacht királyainak, majd Írország főkirályainak székhelye volt. Ez volt a Táin Bó Cúailnge vagy Cooley szarvasmarha-rablása, az ír mitológia epikus meséjének kiindulópontja. A megye olyan őskori gyűrűs erődöknek ad otthont, mint a Carnagh West gyűrűs erőd és a Drummin erőd.

Roscommon megye közigazgatás-története a középkorban gyökerezik. A Connacht Királyság meghódításával és felosztásával János király által Királyi Kantredek néven illetett keleti kerületek Roscommon megyét és Kelet-Galway egyes részeit ölelték fel. Ezeket a körzeteket Connacht őshonos királyainak adták bérbe, s később ezekből alakult ki a megye. 1585-ben, a Connacht kompozíciója alatt a Tudor-korszakbeli újjáalakítás során létrehozták Roscommon megyét, amelynek délnyugati határa ekkor a Suck folyó mentén húzódott.

Középkori művészete A 12. században egy ismert finomfém műhely működött Roscommon megye területén, amelyben többek között Mael Isu Bratain Ui Echach is működött. A szakértők ennek a műhelynek a munkásságához kötik a Kong-keresztet, az Aghadoe-i pásztorbotot, a Dimma Könyvének Szentélyét és a Mohill-i Manchan Szentélyét. A műhelyt Szent Elphini Assicushoz kötik.

Az Ordnance Survey felmérései

John O'Donovan (1806–1861) tudós–történész 1837-ben Roscommon megyébe látogatott, miközben információkat gyűjtött az Ordnance Survey számára. Az 1837 júniusában az athlone-i Szent Péter-plébánián tett látogatásakor ezt írta:

„Most egy Longfordtól teljesen eltérő vidékre érkeztem, és nagyon elégedett vagyok az emberek intellektusával.”

Azonban komoly problémái voltak a helynevek vizsgálatakor. Később úgy fogalmazott:

„Halálra vagyok rémülve a lochawn-októl, és lelkem mélyéig fáj, hogy ezeket a megjegyzéseket kell tennem, de mit tehetek, ha nem tudom a szokásos módon haladni? Itt ragadtam a sárban Loughs, Turlaghs, Lahaghs és Curraghs közepén, amelyek közül soknak a nevét csak néhány öregember ismeri a közvetlen környezetükben, és sokukat nem tudom kimondani a helyesírásuk alapján.”

Feidlim Ua Conchobair (elhunyt: 1265), Connacht Királya Uilliam Buí Ó Ceallaigh (elhunyt: 1381), Uí Maine Taoiseach-ja és klánvezér, aki a híres 1351-i karácsonyi lakomát rendezte a Galey kastélyban, tőle származik a "Fáilte Uí Cheallaigh" („egy O'Kelly üdvözlet”) kifejezés származik Charles O'Conor (1710–1791), az O'Conor Don családból származó történész és antikvárius Matthew O'Conor Don (1773–1844) Ballinagare-ben született történész Arthur French, Freyne 1. bárója (1786–1856), országgyűlési képviselő és Frenchpark House-i földbirtokos Sir John Scott Lillie (1790–1868) CB, a Félszigeti háború veteránja, feltaláló, politikus és aktivista Angliában James Curley (1796–1889), Athleague-i születésű jezsuita és csillagász William Wilde (1815–1876), Castlerea-ben született sebészorvos, feltaláló, Oscar Wilde apja Michael Dockry (sz. 1817), a Wisconsin Állami Képviselőház tagja Thomas Curley (1825–1904), az amerikai polgárháború ezredese, farmer és Wisconsin állami törvényhozó Tremane-ben született John Gately Downey (1827. június 24. – 1894. március 1.), Kalifornia állam hetedik kormányzója 1860. január 14. és 1862. január 10. között Henry Gore-Browne (1830–1912), Victoria-kereszt birtokosa Bernard J. D. Irwin (1830–1917), a Becsület Érdemérem első birtokosa Luke O'Connor (1831–1915), az első katonai, aki elnyerte a Viktória-kereszt kitüntetést John Fitzgibbon (1845–1919), országgyűlési képviselő William Griffiths (1841–1879), a Viktoria-kereszt birtokosa Percy French (1854–1920), tulski, dalszövegíró, szórakoztatóművész Sir Owen Lloyd (1854–1941), a Viktoria-kereszt birtokosa Thomas Heazle Parke (1857–1893), természetjáró és felfedező, a Kilmore-i Clogher Házban született Charlotte O'Conor Eccles (1860–1911) író, újságíró és fordító Roderic O'Conor (1860–1940), az O'Conor Don családból származó impresszionista művész Douglas Hyde (1860–1949), ír nyelvész, Írország első elnöke (1938–45), a Gaelic League alapítója, Castlereában született, a Hyde Museumban, a Frenchparkban nyugszik Aleen Cust (1868–1937), Írország és Nagy-Britannia első női állatorvosa, Roscommon megyében praktizált Margaret Cousins (szül. Gillespie, 1878–1954), indiai pedagógus és nőjogi aktivista, Boyle-ban született Edward Flanagan (1886–1948), a Boys Town árvaházából alapító papja Maureen O'Sullivan (1911–1998), Írország első nemzetközi hírű filmszínésze Boyle-ban született Máire McDonnell-Garvey (1927–2009), a Ballaghaderreen melletti Tobrackenben született ír népzenész Brian O'Doherty (1928–2022), Ballaghaderreenben született, de New Yorkban élt művész és műkritikus Albert Reynolds (1932–2014), egykori Taoiseach Nuala Quinn-Barton (sz. 1952), amerikai film producer, művész és modell Brian Leyden (sz. 1960), novellista, forgatókönyvíró és dokumentarista Luke 'Ming' Flanagan (sz. 1972), politikus, az országgyűlés tagja Chris O'Dowd (sz. 1979), színész és komikus Seamus O'Neill (sz. 1982 vagy 1983), Gaelic football játékos

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Írország közigazgatása