Zelenika település Bosznia-Hercegovinában, Živinice községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 18, közúton 25 km-re délkeletre, községközpontjától légvonalban 9, közúton 14 km-re délkeletre, a Spreča-folyó völgyében, 270-300 méterrel a tengerszint felett fekszik.
Éghajlata Živinice éghajlata mérsékelten kontinentális, éghajlatát egyszerre befolyásolja a Pannon-medence és a Dinaridák. A januári középhőmérséklet –0,5 °C, a júliusi 19,5 °C, az éves középhőmérséklet: kb. 10 °C. Živinice egyik jellegzetessége a viszonylag sok és egész évben jelentkező csapadék. A hosszabb távú adatok szerint az éves csapadék nagyjából 1000–1100 mm nagyságrendű. A tél mérsékelten hideg, de nem mediterrán jellegű. A völgyben gyakori a köd és a magas páratartalom. A fagyos időszak nagyjából október második felétől áprilisig tarthat, az első havazás általában decemberben, az utolsó márciusban következik be.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb360Bosnyák679714Horvát00Jugoszláv30Egyéb110Összesen729714
Története Őskor és ókor A Felső Spreča-völgy már ősidők óta kiváló feltételeket biztosított az emberi megtelepedéshez. A Spreča és mellékvizei állandó vízellátást adtak, a völgyfenék mezőgazdaságra kiválóan alkalmas volt, míg a környező dombvidék erdői vadászatra és állattartásra adott lehetőséget.
Az i. e. 4. század elején Franciaország és Észak-Olaszország felől kelták nyomultak be a Balkánra, magukkal hozva a késő vaskori kultúrát, majd az i. e. 3. század végén a rómaiak megkezdték a Balkán meghódítását; ez a folyamat az illír és pannon törzsek végleges leigázásával tetőzött, melynek a döntő eseménye a Baton-felkelés (6–9) volt, amelynek leverése után a térség véglegesen bekerült a római államszervezetbe.
A rómaiak gazdasági és katonai szempontból is jelentős utakat építettek hegyi erődített településeket hoztak létre, valamint fejlesztették a mezőgazdaságot, a kézművességet és a kereskedelmet, miközben különös figyelmet fordítottak a bányászat és a kohászat fejlesztésére. A község területén a római uralom emléke a közeli Đurđevik területén található „Gradina” nevű magaslat római kori erődítménye. A lelőhely két magaslatból áll, közülük a nagyobbikon középkori temető maradványai található négy darab fennmaradt stećakkal.
Középkor Az időszámításunk szerinti 4. századtól kezdve a mai Bosznia-Hercegovina területét számos barbár nép támadta meg. E népek fosztogatásai és pusztításai a római civilizáció és kultúra hanyatlásához vezettek a régióban. Az avarok és szlávok 602-es, Száva folyótól délre irányuló betörése végleg felszámolta az ókori civilizáció utolsó maradványait a térségben. A barbár inváziók következményei átalakították Bosznia-Hercegovina etnikai összetételét. Hozzájárulásuk a középkori bosnyák kultúra kialakulásához meghatározó jelentőségű volt, hiszen jelenlétük révén ókori értékek is beépültek a bosnyák kulturális kifejezésmód szélesebb körébe. Ezen alapokon nyugodtak a középkori bosznia-hercegovinai kultúra olyan jellegzetes vonásai, mint a stećakok (monumentális középkori sírkövek).
A középkorban a mai északkelet-boszniai terület elsősorban két „župához” (megyéhez) tartozott: Usorához (Ozora) és Solihoz (Só). A Spreča folyó völgye a Soli župa részét képezte; ez a terület nyugaton Lukavactól keleten Kalesijáig és Osmaciig, délen Banovići és Đurđevik településektől északon a Majevica-hegység csúcsaiig terjedt. Az oszmán kori Spreča náhije létezéséből arra lehet következtetni, hogy korábban létezett egy Spreča župa is a Felső-Spreča vidékén. Živinica középkori területe a bosnyák állam részét képezte; Gostilj, Dramešin és Soli területei önálló politikai egységként léteztek, ám ezt a státuszukat a törökök boszniai megjelenéséig elveszítették. A helyi hagyomány és a másodlagos szakirodalom Svojat térségét a középkori Sprečai župa területéhez kapcsolja.
A község területén több középkori stećakos nekropoliszt ismerünk. A stećakok általában a 14–15. századra keltezhetők. Živinica területének déli és keleti része különösen gazdag középkori nekropoliszokban és stećak sírkövekben. Ezek a régiók a középkori bosnyák állam teljes fennállása alatt, egészen a 15. századig megőrizték a bogumil hitet.
A mai Lukavica alatt, a Topličko polje területén több középkori sírkő-nekropoliszt is dokumentáltak. A szakirodalom két Mramorje nevű lelőhelyet különít el, közülük Mramorje I Donja Lukavica alatt, a Lukavica–Vrelo Toplice utak és a Brod-patak között, Mramorje II pedig nyugatabbra, a Živinice–Gračanica út mellett. Mindkettő stećakos nekropolisz volt. A Mramorje II-n eredetileg 12 stećak volt. Ezek közül 1990-ben három nagyobb darabot – köztük egy monumentális méretű és egy díszített példányt – áthelyeztek a Toplica folyó és a vízmű közelébe. A többi nagyrészt eltűnt vagy a föld alá került.
Az oszmán uralom Az oszmánok 1463 májusának elejétől júniusának végéig tartották megszállás alatt Boszniát; ezt követően létrehozták a Boszniai szandzsákot, amelynek székhelye kezdetben Jajcában, később Szarajevóban volt. Még ugyanabban az évben, egy ellentámadás során a magyarok elfoglalták Jajcát és Észak-Boszniát (Donji Krajevi és Ozora vidékét), és két bánságot – a jajcait és a srebernikit – hoztak létre. A Szreberniki bánság 1512 és 1515 közötti bukását követően a Spreča-völgy felső szakasza a Zvorniki szandzsák részévé vált.
A 16. század első oszmán összeírásai (1519 és 1533) már ismerik a mai Zelenika elődjét Tuvalt (melyet egykor Zloselo néve is ismertek), mint a Gostilji náhijéhez tartozó települést. Az 1533-as defter szerint két muszlim háztartás, öt keresztény háztartás és egy baština (örökletes birtok) volt a településen. A település teljes jövedelme 500 akcsét tett ki. Az itteni timárbirtokos Szulejmán Arnaut volt, akit korábban megfosztottak egy 4961 akcse értékű, Szendrői szandzsákbeli timártól és hadjáratban lóháton szolgált. A lakosság összetétele azonban a századok során változott és a 19. századra a keresztény lakosság eltűnt.
A változásnak több oka volt. Az elsődleges ok a fokozatos áttérés volt az iszlámra. Az áttérés mögött többek között az alacsonyabb adóterheket, a földbirtok megtartásának vagy megszerzésének lehetőségét, valamint a nagyobb politikai és jogi lehetőségeket kell látni. A második tényező a muszlim lakosság betelepülése volt. Más településeknél is kimutatható, hogy a 16. század második felében a lakosság növekedésének jelentős része betelepülésből, más része pedig helyi konverzióból származott. A harmadik tényező a keresztény lakosság elvándorlása volt. A 16–18. század Boszniájában a háborúk, katonai határvidék, járványok, adóterhek és a földbirtokrendszer változásai miatt a falvak népessége nem volt stabil. A keresztények főként a keresztények által uralt területekre, a Habsburg területekre, Szlavóniába és Szerémségbe vándoroltak ki.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Tuzla Dolnji járáshoz és Gračanica községhez tartozó Zloselo településnek 32 háztartása és 140 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 83. o. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Tupković községhez tartozó Zloselo településen 35 háztartást és 163 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 126. o. A Monarchia kormányzatának egyik legfontosabb beruházása a vasúthálózat kiépítése volt. Ennek kezdetben katonai oka is volt: az 1878-as megszállás alatt az ellenállás miatt gyors csapat- és utánpótlásszállításra volt szükség. Később azonban a vasút gazdasági eszközzé is vált, amely bekapcsolta Boszniát az európai piacokba. A Tuzla felé vezető vasút különösen fontos volt Živinice szempontjából. 1886-ra elérte Tuzlát a keleti vasúti ág, és ezzel hozzáférést biztosított a Tuzla környéki szénmezőkhöz, a sóforrásokhoz és a termékeny mezőgazdasági térségekhez.
A Živinice környéki fejlődést talán még jobban meghatározta a szén. Živinice közvetlen környékén különösen Dubrave és Đurđevik térsége vált jelentőssé. Ez vezetett ahhoz, hogy a 19. század végén Živinice már nem egyszerűen mezőgazdasági településként fejlődött, hanem egyre inkább a tuzlai szénvidék egyik helyi központjává vált. A gazdasági fejlődés új munkaerőt igényelt, ezért Živinice és a környező bányavidék falvaiban fokozatosan nőtt azoknak a száma, akik már nem kizárólag mezőgazdaságból éltek. A város modernizációja elsősorban a helyi boszniai lakosságra épült, miközben a közigazgatásban, műszaki és gazdasági szférában megjelentek a Monarchia más részeiből érkezők.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően a térség is betagozódott ebbe az új délszláv államba. Az új jugoszláv állam 1919-től földreformot hajtott végre. A nagyobb gazdasági központok továbbra is Tuzla, Bijeljina és Zvornik voltak. Bosznia-Hercegovina gazdaságilag fejletlen volt abban az időben; lakosságának több mint 80%-a mezőgazdasággal foglalkozott. A király – a tiszta nacionalizmus megvalósítására törekedve – 1929. január 6-án diktatúrát vezetett be, és törvényt léptetett életbe a Királyság elnevezéséről, valamint közigazgatási egységekre – úgynevezett „banovinákra” – történő felosztásáról. A térség a Drinai bánság része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt.
A második világháború A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A település és közvetlen környéke többször került a partizánok, csetnikek és tengelyhatalmi/NDH-erők közötti harcok közelébe. A térség különösen bonyolult volt, mert nem egyetlen „front” alakult ki. A partizánok és csetnikek kezdeti együttműködése hamarosan fegyveres konfliktussá alakult, miközben mindkét mozgalomnak az NDH és a német erők ellen is voltak műveletei. A háború folyamán a Živinice környéke jelentős partizántevékenység színtere volt. Fekvése miatt a falu a Tuzla–Živinice–Lopare–Majevica közötti hadműveleti térségben feküdt. Zloselo a Majevica és a Tuzla környéki partizántevékenység térségéhez tartozott. A közeli Lopare 1942. november 5-i elfoglalása után a partizánok jelentős területet ellenőriztek a Majevica vidékén. Decemberben azonban a német, usztasa és domobrán alakulatok nagyobb tisztogató hadműveletet indítottak. 1943. május elején Zloselo csetnik ellenőrzés alatt állt, miközben a partizánok a környező közlekedési útvonalakon és településeken harcoltak. 1943. július 30-án Zloselo–Labucka–Busija térségében az 1. vajdasági rohamdandár és a Majevički NOP odred megtámadott egy mintegy 450 főből álló csetnik csoportot, amelyet német tüzérség támogatott. A partizánok szétverték ezt a csoportot. Október 1-jén 1. vajdasági dandár a Rastošnica – Priboj – Zloselo térségből indult Busija – Požarnica – Gornja Tuzla irányába. Zloselo ekkor már partizán hadműveleti bázisterületként jelenik meg. Zloselo közvetlenül része volt annak a falusi övezetnek, amely a partizánok Tuzla környéki működésének egyik hátországát alkotta.