A Wake Forest Demon Deacons a Wake Forest Egyetem sportcsapatának neve. A Wake Forest nem sorolható az NCAA tradicionális sportiskolái közé, híresebb erős diplomájáról, mint atlétikájáról. Egy 2007-es ranglista szerint az ország 30. legnívósabb egyeteme. A futballcsapat pedig még a kosárlabdások mögött is háttérbe szorul. 2006-ban azonban a focisták írtak történelmet, az Orange Bowl-ba jutásukkal a legkisebb egyetemi iskola lett a Wake Forest, mely BCS meccset játszott. A szenzációs szezon végén Jim Grobe vezetőedzőt az "Év edzőjének" választották.
A csapatról Történelem Az egyetem neve nem arra a városra utal, ahol a fő campus van. A Reynolda Campus Winston-Salemben található, Wake Forestben csak a baptista teológusok tanulnak, de mindkét város észak-carolinai. Wake Forest egy mindössze 25 ezer lakosnak otthont adó kisváros, itt létesült 1834-ben a baptista iskola. A név a "Forest of Wake" kifejezésből ered, az állam székhelyének, Raleighnek környékét nevezik így. A Polgárháború kitörésekor az iskola bezárta kapuit (1862-ben) és csak 1866-tól működött újra. Majd lassan újabb karok alakultak (mint pl a jogi), de ez még mind a kisvárosban történt. Az első költözésre csak 1941-ben került sor, az orvosi kar került át az állam második legnagyobb városába, Winston-Salembe (A legnagyobb Charlotte, a Carolina Panthers otthona). 1946-ban hozták meg azt a döntést, hogy az egész campus Salembe települ. Ebben nagy szerepe volt a híres dohányipari mágnás, R. J. Reynolds két gyerekének, akik egy hatalmas területet adományoztak az egyetemnek. Mindez azonban nem lett volna elég, de a hathatós állami támogatásnak köszönhetően végül létrejött a költözés. A régi helyen 1956-ban végzett az utolsó diák. Ezután csak a töretlen fejlődés jellemző az iskolára, egyre több intézmény létesült. Azonban a névadó városról sem feledkeztek meg, a Délkeleti Baptista Szeminárium Wake Forestben található. (Innen ered a csapat egyik beceneve, a "Baptists".) Érdekesség még, hogy két elnöki vitát is a campuson található White Chapelben tartottak.
Elnevezés, színek, kabala 1923-ban, mikor a Wake Forest megverte a rivális Duke-t (akkor még Trinity volt annak az egyetemnek a neve), a suliújság szerkesztője azt írta a csapatról és a meccsen tanúsított alázatól, hogy "devilish" (ördögi). Az elnevezés megtetszett a csapatnak, de mivel baptista, szóval erősen keresztény suliról van szó, az "Ördögök" név érdekes választás lett volna. A kettőt összekötve így "Démoni Diakónusok" a csapat neve (a diakónus egyházi szolgálatokat teljesítő személy), és a kabalafigura is erre a névre hallgat. A minden meccsre motorral érkező Démoni Diakónust több szavazáson is legötletesebb kabalafigurának választották. Hivatalos színei 1895 óta az óarany és a fekete. Kezdetben az iskola tanulói atlétikai versenyeken jelentek meg ebben a színösszeállításban. A WF betűk először 1978-ban voltak láthatóak a dresszen és a focicsapat sisakján.
Egyéb érdekességek A csapatról nem mondható el, hogy mindig tucatszám szállította volna a sikereket. 1970 után másodszorra, 2006-ban lettek az ACC bajnokai, és az örökmérlegük is negatív. A Georgia Tech legyőzésével jutottak be az Orange Bowlba. A legfontosabb tradíció a "Rolling the Quad". Nagy sportsikerek esetén szurkolók özöne lepi el White Chapel előtti területet és wc-papírokkal "díszítik fel" a környező fákat... Hazai pályájuk a Groves Stadium, melynek egyik lelátója az úgynevezett "Deacon Hill". A stadion ezen részénél, az egyik endzone mögött nincs épített lelátó, füves dombon üldögélve nézhető a mérkőzés. A főedző Jim Grobe legnagyobb eredménye a Bowl meccs mellett a Florida State idegenbeli lenullázása volt, minden idők legsikeresebb edzőjének, Bobby Bowdennek az irányítása alatt ez még soha nem fordult elő.
Wake Forest főedzői
<font color=white>Időtartam <font color=white>Edző <font color=white>Év <font color=white>Mérleg <font color=white>Mutató 1888 W.C. Dowd 1 1-0 1.000 1889 W.C. Riddick 1 3-3 .500 1891-93 W.E. Sikes 3 6-2-1 .722 1908 A.P. Hall Jr. 1 1-5 .167 1909 A.T. Myers 1 2-4 .333 1910 Reddy Rowe 1 2-7 .222 1911-13 Frank Thompson 3 5-19 .206 1914-15 W.C. Smith 2 6-10 .375 1916 C.M. Billings 1 3-3 .500 1917 E.T. MacDonnell 1 1-6-1 .188 1918-19 Harry Rabenhorst 2 3-8 .273 1920-21 J.L. White 2 4-15 .211 1922 George Levene 1 3-5-2 .400 1923-25 Hank Garrity 3 19-7-1 .722 1926-27 James A. Baldwin 2 7-10-3 .425 1928 Stanley B. Cofall 1 2-6-2 .300 1929-32 F.S. Miller 4 18-15-4 .541 1933-36 James H. Weaver 4 10-23-1 .309 1937-50 D.C. Walker 14 77-51-6 .597 1951-55 Tom Rogers 5 21-25-4 .460 1956-59 Paul Amen 4 11-26-3 .313 1960-63 Billy Hildebrand 4 7-33 .175 1964-68 Bill Tate 5 17-32-1 .350 1969-71 Cal Stoll 1 15-17 .469 1972 Tom Harper 1 2-9 .182 1973-77 Chuck Mills 5 11-43-1 .209 1978-80 John Mackovic 3 14-20 .412 1981-86 Al Groh 6 26-40 .394 1987-92 Bill Dooley 6 29-36-2 .448 1993-00 Jim Caldwell 7 26-63 .292 2001- Jim Grobe 7 45-39 .536 1888-2007 31 edző 102 396-582-33 .406
Bajnoki címek Csoportgyőzelmek Csatlakozás időpontjai 1947: Független 1948-1950: Dixie Konferencia 1951-1952: Független 1953: ACC
<font color=white>Év <font color=white>Konferencia <font color=white>Összmérleg <font color=white>Csoporton belül 1970 ACC 6-5 6-1 2006 ACC 11-2 7-2 Konferencia győzelmek száma 2
Rekordok Bowl-meccsek A Wake Forest mindössze 8 Bowlon játszott története során, a győzelem/vereség mutatója 5-3. 2006-ban az iskola először vehetett részt BCS találkozón, az Orange Bowl-on a Louisville volt az ellenfelük.
<font color=white>Dátum <font color=white>Bowl <font color=white>GY/V <font color=white>Ellenfél <font color=white>HP <font color=white>VP 1948. január 1. Gator Bowl GY South Carolina 25 14 1948. január 1. Dixie Bowl V Baylor 7 20 1979. december 22. Tangerine Bowl V LSU 10 34 1992. december 31. Independence Bowl GY Oregon 39 35 1999. december 25. Aloha Bowl GY Arizona State 23 3 2002. december 30. Seattle Bowl GY Oregon 38 17 2007. január 2. Orange Bowl V Louisville 13 24 2007. december 29. Meineke Car Care Bowl GY Connecticut 24 10 Összesen 8 bowl mérkőzés 5-3
Riválisok A Wake Forest fő ellenfelei a North Carolina Tar Heels, és a NC State Wolfpack. Sajnos eddig mindkét iskola több sikernek örülhetett, bár a WF nyert a 2007-es találkozóikon. Riválisnak tekinthető még a Duke Blue Devils. Egy dolog köti össze ezt a 4 egyetemet: a Tobacco Road. Az útról egy híres dal született és film is készült ezzel a címmel.
Egyéni díjazottak Játékosok Ray Guy-díj Ryan Plackemeier – 2005
ACC Év Újonca James McDougald – 1976 Riley Skinner – 2006 Josh Adams – 2007
Edzők ACC Év Edzője Paul Amen – 1956 Paul Amen – 1959 Bill Tate – 1964 Cal Stoll – 1970 John Mackovic – 1979 Bill Dooley – 1987 Bill Dooley – 1992 Jim Grobe – 2006
Az év edzője, az Újságírók Szövetsége (AP) szerint Jim Grobe – 2006
Bobby Dodd-díj Jim Grobe – 2006
Jelenleg is NFL-ben profiskodók Chris Barclay – Running Back, New Orleans Saints Tyson Clabo – Offensive Lineman, Atlanta Falcons Desmond Clark – Tight End, Chicago Bears Chris Davis – Wide Receiver, New York Jets Josh Gattis – Safety, Chicago Bears Eric King – Cornerback, Buffalo Bills Ovie Mughelli – Fullback, Atlanta Falcons Calvin Pace – Linebacker, Arizona Cardinals Ryan Plackemeier – Punter, Seattle Seahawks Fred Robbins – Defensive Tackle, New York Giants Jyles Tucker – Linebacker, San Diego Chargers Joe Zelenka – Tight End, Jacksonville Jaguars
Más híres játékosok Rusty LaRue – Még mindig számos NCAA rekord birtokosa Brian Piccolo – Korábbi NFL running back, a Brian Éneke című film róla készült Brian Kuklick – Volt NFL quarterback, az iskola passzolt yard statisztikáját a mai napig vezeti
További hivatkozások Wake Forest Sports tradition page
Kategória:Amerikaifutball-csapatok