A belga nagydíj (hivatalos nevén Formula 1 Moët & Chandon Belgian Grand Prix 2026) a 2026-os Formula–1 világbajnokság tizedik futama volt, amelyet 2026. július 17. és július 19. között rendeztek meg a Circuit de Spa-Francorchamps versenypályán, Spában.
A pole pozíciót sorozatban tizedik alkalommal is egy Mercedes-pilóta, Kimi Antonelli szerezte meg, aki a futam végén behúzta az idénybeli hatodik győzelmét is. Nem vezette végig a versenyt, ugyanis annak elején előbb Max Verstappen került az élre, majd egy virtuális biztonsági autós fázist kihasználva Charles Leclerc. Legközelebbi riválisai közül csapattársa, George Russell már az első körben kiesett a másik riválissal, Lewis Hamiltonnal történt ütközés miatt, akit meg is büntettek, így velük szemben újra növelni tudta az összetettben az előnyét.
Áttekintés Örvenkilencedik alkalommal rendezték meg ezen a versenypályán a belga nagydíjat, amely összesen a hetvenegyedik volt. A hétvége előtt Kimi Antonelli vezette a bajnokságot 179 ponttal, 25 pontos előnyben csapattársa, George Russell előtt és 32 ponttal a ferraris Lewis Hamilton előtt. A konstruktőri bajnokságot a Mercedes vezette 333 ponttal, a 255 pontos Ferrari és a 179 pontos McLaren előtt.
A pilóták között egyedül az első szabadedzésen volt változás, amikor is Fernando Alonso Aston Martinjába Jak Crawford ült, mint olyan versenyző, aki kettőnél több nagydíjon sosem vett részt.
A Pirelli a hétvégére az alábbi gumiabroncs-keverékeket hozta: AbroncsFrissHasználtKemény keverék (C2)30x30px30x30pxKözepes keverék (C3)30x30px30x30pxLágy keverék (C4)30x30px30x30pxÁtmeneti esőgumi (I)30x30px30x30pxTeljes esőgumi (W)30x30px30x30px
Szabadedzések A belga nagydíj első szabadedzését július 17-én, pénteken délután tartották, magyar idő szerint 13:30-tól.
helyezésversenyzőcsapat/motorelért időkülönbségfutott kör 1. Red Bull-Ford RBPT1:47,070– 23 2. Ferrari 1:47,215 +0,145 21 3. Ferrari 1:47,277 +0,207 21 4. Red Bull-Ford RBPT 1:47,322 +0,252 22 5. McLaren-Mercedes 1:47,522 +0,452 21 6. Andrea Kimi AntonelliMercedes 1:47,603 +0,533 22 7. McLaren-Mercedes 1:47,931 +0,861 18 8. Mercedes 1:47,959 +0,889 21 9. Racing Bulls-Ford RBPT 1:48,234 +1,164 23 10. Audi 1:48,406 +1,336 18 11. Racing Bulls-Ford RBPT 1:48,432 +1,362 23 12.Audi 1:48,962 +1,892 22 13. Haas-Ferrari 1:49,010 +1,940 20 14.Williams-Mercedes 1:49,337 +2,267 23 15. Alpine-Mercedes 1:49,403 +2,333 22 16. Haas-Ferrari 1:49,449 +2,379 20 17. Alpine-Mercedes 1:49,712 +2,642 22 18. Cadillac-Ferrari 1:49,839 +2,769 20 19. Cadillac-Ferrari1:50,226 +3,156 21 20. Williams-Mercedes1:50,862 +3,792 24 21. Aston Martin-Honda1:52,808 +5,738 18 22. Jak CrawfordAston Martin-Honda1:53,199 +6,129 21
A belga nagydíj második szabadedzését július 17-én, pénteken délután tartották, magyar idő szerint 17:00-tól.
helyezésversenyzőcsapat/motorelért időkülönbségfutott kör 1. Andrea Kimi AntonelliMercedes1:45,944– 18 2. McLaren-Mercedes 1:46,134 +0,190 18 3. Red Bull-Ford RBPT 1:46,416 +0,472 21 4. Ferrari 1:46,691 +0,747 16 5. Red Bull-Ford RBPT 1:46,714 +0,770 20 6. McLaren-Mercedes 1:46,926 +0,982 11 7. Alpine-Mercedes 1:47,147 +1,203 20 8. Mercedes 1:47,229 +1,285 20 9. Racing Bulls-Ford RBPT 1:47,294 +1,350 20 10. Racing Bulls-Ford RBPT 1:47,434 +1,490 16 11. Ferrari 1:47,468 +1,524 18 12.Haas-Ferrari 1:47,792 +1,848 16 13. Audi 1:47,952 +2,008 17 14.Haas-Ferrari 1:47,958 +2,014 19 15. Williams-Mercedes 1:48,019 +2,075 19 16. Williams-Mercedes 1:48,256 +2,312 19 17. Audi 1:48,333 +2,389 16 18. Alpine-Mercedes 1:48,955 +3,011 15 19. Cadillac-Ferrari1:49,199 +3,255 19 20. Cadillac-Ferrari1:49,596 +3,652 20 21. Aston Martin-Honda1:51,131 +5,187 17 22. Aston Martin-Honda1:51,418 +5,474 19
A belga nagydíj harmadik szabadedzését július 18-án, szombat délután tartották, magyar idő szerint 12:30-tól. A szabadedzés legvégén Lewis Hamilton összetörte az autója jobb hátsó felfüggesztését, amit emiatt a csapatnak villámgyorsan újjá kellett építenie.
helyezésversenyzőcsapat/motorelért időkülönbségfutott kör 1. Andrea Kimi AntonelliMercedes1:45,990– 13 2. McLaren-Mercedes 1:46,129 +0,139 21 3. Red Bull-Ford RBPT 1:46,138 +0,148 14 4. Mercedes 1:46,357 +0,367 12 5. Ferrari 1:46,382 +0,392 17 6. Ferrari 1:46,750 +0,760 17 7. McLaren-Mercedes 1:46,785 +0,795 20 8. Audi 1:46,924 +0,934 20 9. Audi 1:47,049 +1,059 18 10. Red Bull-Ford RBPT 1:47,096 +1,106 19 11. Racing Bulls-Ford RBPT 1:47,176 +1,186 23 12.Racing Bulls-Ford RBPT 1:47,690 +1,700 23 13. Alpine-Mercedes 1:47,904 +1,914 20 14.Haas-Ferrari 1:47,920 +1,930 23 15. Alpine-Mercedes 1:47,949 +1,959 21 16. Williams-Mercedes 1:47,990 +2,000 19 17. Cadillac-Ferrari 1:48,644 +2,654 22 18. Williams-Mercedes 1:48,692 +2,702 20 19. Haas-Ferrari1:48,730 +2,740 22 20. Cadillac-Ferrari1:48,990 +3,000 21 21. Aston Martin-Honda1:50,155 +4,165 17 22. Aston Martin-Honda1:50,631 +4,641 15
Időmérő edzés A belga nagydíj időmérő edzését július 18-án, szombat délután tartották, magyar idő szerint 16:00-tól.
Miután az utolsó két szabadedzést Antonelli nyerte, közvetlen riválisait nem kicsit megverve, így ő volt ennek a szakasznak is a favoritja. Hamilton autóját a csapat meg tudta javítani, Lando Norris, Isack Hadjar, Lance Stroll és Fernando Alonso pedig azzal számolhattak, hogy rajthelybüntetést kapnak az eredményüktől függetlenül, ugyanis a megengedettnél több komponenst cseréltek az erőforrásukban.
A Q2 végén Nico Hülkenberg autója hidraulikai hiba miatt megállt a pályán, ezért a Q3 kezdése egy kicsit csúszott, amíg el nem vontatták. A Q3 elején Isack Hadjar beáldozta a gyors körét, hogy az autója keltette légáramlatokkal magára húzza csapattársát, Max Verstappent, aki ennek köszönhetően az élre is állt. Nem tartott mindez sokáig, mert előbb Antonelli, majd Norris futották meg a legjobb időt. Aztán Oscar Piastri a kavicságyba sodródott a Stavelot kanyarban, és a pálya annyira kavicsos lett, hogy a szakaszt átmenetileg piros zászlóval meg kellett szakítani, hogy feltakarítsák. Az újraindítás után Verstappen újra segítséget kapott Hadjartól, de ez kevés volt Antonellivel szemben, Norris pedig csak a harmadik lett, miután belehibázott az utolsó körébe.
Ezután következtek a rajthelybüntetések: Norris 10 rajthelyet bukva a 13. helyről rajtolhatott, Stroll is ugyanennyit kapott, ő azonban mégis két helyet előreugrott, miután Alonso 20, Hadjar pedig 30 rajthelyes büntetéssel zárt. A Mercedes sorozatban tizedik pole pozíciójával az örökranglista kilencedik helyére ugrott.
helyezés rajtszám versenyző csapat/motor Q1 Q2 Q3 futott kör 112 Andrea Kimi Antonelli Mercedes1:46,3041:45,1421:44,361 1 15 23 Red Bull-Ford RBPT1:45,9301:45,5891:44,678 2 12 31 McLaren-Mercedes1:45,8651:45,4541:44,801 13 11 463 Mercedes1:46,1851:45,6891:44,869 3 18 516 Ferrari1:46,2781:45,3971:44,893 4 18 644 Ferrari1:46,1241:45,5431:44,895 5 15 781 McLaren-Mercedes1:46,4331:45,6711:45,016 6 17 841 Racing Bulls-Ford RBPT1:46,1911:45,6291:45,143 7 18 95 Audi1:46,6091:46,0821:45,628 8 18 106 Red Bull-Ford RBPT1:46,0621:45,823idő nélkül 21 13 1130 Racing Bulls-Ford RBPT1:46,5011:46,120 9 12 1210 Alpine-Mercedes1:46,6791:46,331 10 12 1343 Alpine-Mercedes1:46,7951:46,392 11 12 1427 Audi1:46,8931:46,671 12 12 1555 Williams-Mercedes1:47,0801:46,777 19 12 1687 Haas-Ferrari1:47,1131:46,779 14 12 1723 Williams-Mercedes1:47,120 15 6 1831 Haas-Ferrari1:47,801 16 6 1977 Cadillac-Ferrari1:47,823 17 8 2011 Cadillac-Ferrari 1:47,971 18 8 2114 Aston Martin-Honda 1:50,002 22 6 2218 Aston Martin-Honda 1:50,177 20 8 107%-os idő: 1:53,275
Futam A belga nagydíj futamát július 19-én, vasárnap délután tartották, magyar idő szerint 15:00-tól. A verseny felhős, de máskülönben száraz körülmények között kezdődött. A mezőny legnagyobb része a közepes keverékekre szavazott, de a rajtbüntetett versenyzők és Sergio Pérez a kemény keveréket, Valtteri Bottas és Carlos Sainz Jr. pedig a lágy keveréket választották. A rajtnál Antonelli megtartotta a vezetést, de a La Source-nál Verstappen megelőzte őt. Ez azonban nem tartott sokáig, mert a Kemmel egyenesben motorerőből visszaelőzte őt, sőt még Leclerc is eljött mellette. Ezalatt Russell autójából hirtelen elment az erő, és mindkét Ferrari megelőzte. Megpróbálta megelőzni Lewis Hamiltont, akinek az autója alulkormányzott volt, és ezért eltalálta a Mercedes jobb hátsó gumiját a bal elsővel. Russell azonnal kisodródott a kavicságyba és beszorult, ami miatt a versenye véget is ért. Ekkor bejött a biztonsági autó, ám még előtte Esteban Ocon ért össze Sainz-cal és Oliver Bearmannel is, ami miatt defektet kapott és hátraesett a mezőnyben. Habár a Hamilton-Russell ütközés egyszerű versenybalesetnek tűnt, a versenyirányítás szerint Hamilton volt érte a hibás, ezért 5 másodperces büntetést kapott. A biztonsági autó alatt több versenyző is kiállt, a Red Bull pedig megpróbált előnyt kovácsolni ebből, és rögtön kihívta Hadjart közepesekre cserélni.
Az ötödik körben indult újra a mezőny, ekkor Antonelli elhúzott az élen Leclerc és Verstappen ellen, közben Hamilton csatázott Piastrival. A 6. körben Verstappen már a második helyen haladt, miközben gigászi küzdelem kezdett kibontakozni a két Racing Bulls és az Alpine versenyzője, Franco Colapinto között. A 8. körben Piastri megpróbálta megelőzni Leclerc-t, sikertelenül, ráadásul az autója is megsérült, ami lehetővé tette, hogy Hamilton is megérkezzen rá. Hamilton sikertelenül próbálta győzködni csapatát, hogy ő a gyorsabb versenyző és engedjék el. Eközben Norris is egyre feljebb lépdelt a mezőnyben. A 14. körben Pérez feladta a versenyt a felfüggesztés hibája miatt, Sainz pedig új orrkúpért állt ki, még a futam elején Oconnal történt ütközése miatt.
Az első kiállásokat Verstappen kezdte meg, aki akkor körülbelül 3 másodperccel volt lemaradva Antonellitől. Ekkor törmelékeltakarítás miatt virtuális biztonsági autós fázist rendeltek el, amit Antonelli nem tudott kihasználni - mégis, habár csak ötödiknek jött vissza a kerékcseréje után, a kiállásokat követően is visszaállt az élre. A 20. körben újabb virtuális biztonsági autós fázis következett, a Ferrari gyorsan cserélt mindkét versenyzőjénél, így Leclerc átugrotta Antonellit, Hamilton pedig a büntetését is letöltötte. Ám amikor elindult volna, rosszkor kapta a jelzést a csapatától, emiatt véletlenül elgázolta a jobb első kerekénél dolgozó szerelőt. Szerencsére nem esett komolyabb baja, viszont a kavarodásban a Ferrari nem tudott állítani Hamilton első szárnyán, és még a verseny után vizsgálták is az esetet. Norris maradt kinn a legtovább, egészen a 31. körig, de nem tudott ebből profitálni, mert a bal hátsó kereke nagyon nehezen jött le, és az időveszteség miatt csak nyolcadiknak jött vissza.
Az élen ekkor még mindig Leclerc haladt, csakhogy fokozatosan kezdett veszíteni a tapadásból, és gondjai adódtak a lefelé váltással is. A 34. körben Antonelli utolérte és a Kemmel egyenesben megelőzte - ugyan Leclerc még egy ideig másodpercen belül maradt, már nem tudott újabb támadást indítani. Ezután Antonellinek nagyon kellett figyelnie a pályaelhagyásokra, nehogy büntetést kapjon, viszont az élen maradt és meg is nyerte a versenyt. Verstappen tisztes távolban mögöttük lett a harmadik, Hamilton végül negyediknek hozta be az autóját. A mezőny végéről induló Hadjar hatodik lett, a balszerencsés Norris hetedik, a zseniális teljesítményt nyújtó Gabriel Bortoleto pedig nyolcadik az Audival. Colapinto egy csodálatos manőverrel lett tizedik: miközben Liam Lawson megpróbálta megelőzni Pierre Gaslyt, ő megelőzte mindkettejüket. A futam harmadik kiesője Lance Stroll volt, aki váltóhiba miatt kellett hogy feladja azt.