Lukavica Donja település Bosznia-Hercegovinában, Živinice községben, a Tuzlai kantonban, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 16, közúton 23 km-re délre, községközpontjától légvonalban 6, közúton 9 km-re délkeletre, a Spreča-folyó völgyében, 250-350 méterrel a tengerszint felett fekszik.
Éghajlata Živinice éghajlata mérsékelten kontinentális, éghajlatát egyszerre befolyásolja a Pannon-medence és a Dinaridák. A januári középhőmérséklet –0,5 °C, a júliusi 19,5 °C, az éves középhőmérséklet: kb. 10 °C. Živinice egyik jellegzetessége a viszonylag sok és egész évben jelentkező csapadék. A hosszabb távú adatok szerint az éves csapadék nagyjából 1000–1100 mm nagyságrendű. A tél mérsékelten hideg, de nem mediterrán jellegű. A völgyben gyakori a köd és a magas páratartalom. A fagyos időszak nagyjából október második felétől áprilisig tarthat, az első havazás általában decemberben, az utolsó márciusban következik be.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb00Bosnyák12381311Horvát01Jugoszláv00Egyéb1915Összesen12571327
Története Őskor és ókor A Felső Spreča-völgy már ősidők óta kiváló feltételeket biztosított az emberi megtelepedéshez. A Spreča és mellékvizei állandó vízellátást adtak, a völgyfenék mezőgazdaságra kiválóan alkalmas volt, míg a környező dombvidék erdői vadászatra és állattartásra adott lehetőséget.
2022-ben a Lukavac melletti Baričko brdo–Lug lelőhelyen próbafeltárást végeztek. A réteg egy nagyobb őskori település peremét tárta fel. Mintegy ezer lelet került elő, köztük nagy mennyiségű kerámia, házfalból származó patics, tűzhely, kevés fémtöredék és salak. A tűzhelyből vett szén C14-vizsgálata az i. e. 590–406 közötti időt adott. Ez tehát már a későbbi vaskor, amikor a térségben az illír törzsi világ kialakulásával számolhatunk.
Az i. e. 4. század elején Franciaország és Észak-Olaszország felől kelták nyomultak be a Balkánra, magukkal hozva a késő vaskori kultúrát, majd az i. e. 3. század végén a rómaiak megkezdték a Balkán meghódítását; ez a folyamat az illír és pannon törzsek végleges leigázásával tetőzött, melynek a döntő eseménye a Baton-felkelés (6–9) volt, amelynek leverése után a térség véglegesen bekerült a római államszervezetbe.
A rómaiak gazdasági és katonai szempontból is jelentős utakat építettek hegyi erődített településeket hoztak létre, valamint fejlesztették a mezőgazdaságot, a kézművességet és a kereskedelmet, miközben különös figyelmet fordítottak a bányászat és a kohászat fejlesztésére. A község területén a római uralom emléke a közeli Đurđevik területén található „Gradina” nevű magaslat római kori erődítménye. A lelőhely két magaslatból áll, közülük a nagyobbikon középkori temető maradványai található négy darab fennmaradt stećakkal.
Középkor Az időszámításunk szerinti 4. századtól kezdve a mai Bosznia-Hercegovina területét számos barbár nép támadta meg. E népek fosztogatásai és pusztításai a római civilizáció és kultúra hanyatlásához vezettek a régióban. Az avarok és szlávok 602-es, Száva folyótól délre irányuló betörése végleg felszámolta az ókori civilizáció utolsó maradványait a térségben. A barbár inváziók következményei átalakították Bosznia-Hercegovina etnikai összetételét. Hozzájárulásuk a középkori bosnyák kultúra kialakulásához meghatározó jelentőségű volt, hiszen jelenlétük révén ókori értékek is beépültek a bosnyák kulturális kifejezésmód szélesebb körébe. Ezen alapokon nyugodtak a középkori bosznia-hercegovinai kultúra olyan jellegzetes vonásai, mint a stećakok (monumentális középkori sírkövek).
A középkorban a mai északkelet-boszniai terület elsősorban két „župához” (megyéhez) tartozott: Usorához (Ozora) és Solihoz (Só). A Spreča folyó völgye a Soli župa részét képezte; ez a terület nyugaton Lukavactól keleten Kalesijáig és Osmaciig, délen Banovići és Đurđevik településektől északon a Majevica-hegység csúcsaiig terjedt. Az oszmán kori Spreča náhije létezéséből arra lehet következtetni, hogy korábban létezett egy Spreča župa is a Felső-Spreča vidékén. Živinica középkori területe a bosnyák állam részét képezte; Gostilj, Dramešin és Soli területei önálló politikai egységként léteztek, ám ezt a státuszukat a törökök boszniai megjelenéséig elveszítették. A helyi hagyomány és a másodlagos szakirodalom Bašigovci térségét a középkori Gostilj župa területéhez kapcsolja.
A község területén több középkori stećakos nekropoliszt ismerünk. A stećakok általában a 14–15. századra keltezhetők. Živinica területének déli és keleti része különösen gazdag középkori nekropoliszokban és stećak sírkövekben. Ezek a régiók a középkori bosnyák állam teljes fennállása alatt, egészen a 15. századig megőrizték a bogumil hitet.
A mai Lukavica alatt, a Topličko polje területén több középkori sírkő-nekropoliszt is dokumentáltak. A szakirodalom két Mramorje nevű lelőhelyet különít el, közülük Mramorje I Donja Lukavica alatt, a Lukavica–Vrelo Toplice utak és a Brod-patak között, Mramorje II pedig nyugatabbra, a Živinice–Gračanica út mellett. Mindkettő stećakos nekropolisz volt. A Mramorje II-n eredetileg 12 stećak volt. Ezek közül 1990-ben három nagyobb darabot – köztük egy monumentális méretű és egy díszített példányt – áthelyeztek a Toplica folyó és a vízmű közelébe. A többi nagyrészt eltűnt vagy a föld alá került.
Az oszmán uralom Az oszmánok 1463 májusának elejétől júniusának végéig tartották megszállás alatt Boszniát; ezt követően létrehozták a Boszniai szandzsákot, amelynek székhelye kezdetben Jajcában, később Szarajevóban volt. Még ugyanabban az évben, egy ellentámadás során a magyarok elfoglalták Jajcát és Észak-Boszniát (Donji Krajevi és Ozora vidékét), és két bánságot – a jajcait és a srebernikit – hoztak létre. A Szreberniki bánság 1512 és 1515 közötti bukását követően a Spreča-völgy felső szakasza a Zvorniki szandzsák részévé vált.
A 16. század első oszmán összeírásai már ismerik Lukavicát, mint a Gostilji náhijéhez tartotó települést. Az 1533-as összeírásban 7 muszlim háztartás, 32 keresztény háztartás, 12 nőtlen férfi, és 7 örökség szerepelt. A falu jövedelme 3492 akcse volt, hozzá tartozott a Milići nevű mezra 440 akcse jövedelemmel, valamint a Lukavica folyón működő malmok 65 akcse jövedelemmel. Eszerint Lukavica már a 16. század első felében viszonylag jelentős, alapvetően keresztény lakosságú mezőgazdasági település volt. A lakosság összetétele azonban a századok során gyökeresen megváltozott és a 19. századra a keresztény lakosság eltűnt.
A változásnak több oka volt. Az elsődleges ok a fokozatos áttérés volt az iszlámra. Az áttérés mögött többek között az alacsonyabb adóterheket, a földbirtok megtartásának vagy megszerzésének lehetőségét, valamint a nagyobb politikai és jogi lehetőségeket kell látni. A második tényező a muszlim lakosság betelepülése volt. Más településeknél is kimutatható, hogy a 16. század második felében a lakosság növekedésének jelentős része betelepülésből, más része pedig helyi konverzióból származott. A harmadik tényező a keresztény lakosság elvándorlása volt. A 16–18. század Boszniájában a háborúk, katonai határvidék, járványok, adóterhek és a földbirtokrendszer változásai miatt a falvak népessége nem volt stabil. A keresztények főként a keresztények által uralt területekre, a Habsburg területekre, Szlavóniába és Szerémségbe vándoroltak ki. Az oszmán korszak végén már olyan nagy volt a muszlim közösség, hogy a korábbi, Džebariba járás helyett saját pénteki istentiszteleti helyre volt szükség. Ezért építették fel a később a lukavicai „Stara džamija” néven ismert mecsetet.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Tuzla Dolnji járáshoz és Gračanica községhez tartozó településnek 57 háztartása és 255 muszlim lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 83. o. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Bašigovci községhez tartozó településen 63 háztartást és 306 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 120. o. A Monarchia kormányzatának egyik legfontosabb beruházása a vasúthálózat kiépítése volt. Ennek kezdetben katonai oka is volt: az 1878-as megszállás alatt az ellenállás miatt gyors csapat- és utánpótlásszállításra volt szükség. Később azonban a vasút gazdasági eszközzé is vált, amely bekapcsolta Boszniát az európai piacokba. A Tuzla felé vezető vasút különösen fontos volt Živinice szempontjából. 1886-ra elérte Tuzlát a keleti vasúti ág, és ezzel hozzáférést biztosított a Tuzla környéki szénmezőkhöz, a sóforrásokhoz és a termékeny mezőgazdasági térségekhez.
A Živinice környéki fejlődést talán még jobban meghatározta a szén. Živinice közvetlen környékén különösen Dubrave és Đurđevik térsége vált jelentőssé. Ez vezetett ahhoz, hogy a 19. század végén Živinice már nem egyszerűen mezőgazdasági településként fejlődött, hanem egyre inkább a tuzlai szénvidék egyik helyi központjává vált. A gazdasági fejlődés új munkaerőt igényelt, ezért Živinice és a környező bányavidék falvaiban fokozatosan nőtt azoknak a száma, akik már nem kizárólag mezőgazdaságból éltek. A város modernizációja elsősorban a helyi boszniai lakosságra épült, miközben a közigazgatásban, műszaki és gazdasági szférában megjelentek a Monarchia más részeiből érkezők.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását követően a térség is betagozódott ebbe az új délszláv államba. Az új jugoszláv állam 1919-től földreformot hajtott végre. A nagyobb gazdasági központok továbbra is Tuzla, Bijeljina és Zvornik voltak. Bosznia-Hercegovina gazdaságilag fejletlen volt abban az időben; lakosságának több mint 80%-a mezőgazdasággal foglalkozott. A király – a tiszta nacionalizmus megvalósítására törekedve – 1929. január 6-án diktatúrát vezetett be, és törvényt léptetett életbe a Királyság elnevezéséről, valamint közigazgatási egységekre – úgynevezett „banovinákra” – történő felosztásáról. A térség a Drinai bánság része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. Donja Lukavica 1941-ig alapvetően agrárfalu maradt.
A második világháború A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A település és közvetlen környéke többször került a partizánok, csetnikek és tengelyhatalmi/NDH-erők közötti harcok közelébe. A térség különösen bonyolult volt, mert nem egyetlen „front” alakult ki. A partizánok és csetnikek kezdeti együttműködése hamarosan fegyveres konfliktussá alakult, miközben mindkét mozgalomnak az NDH és a német erők ellen is voltak műveletei. A háború folyamán a Živinice környéke jelentős partizántevékenység színtere volt. Fekvése miatt a falu a Spreča-völgy és a Tuzla–Kladanj irányú útvonalak közötti hadműveleti térségben volt. 1943. december 9-én a 17. kelet-boszniai hadosztály 6. kelet-boszniai és 15. majevicai dandárjai a Vlasenica–Šekovići térségében vívtak háromnapos harcot a német 187. tartalékhadosztállyal. A harcok után a partizán egységek Tupkovići – Donja Lukavica – Bašigovci – Lukići térségébe vonultak vissza pihenni.