Liudolf (kb. 930 Magdeburg – 957. szeptember 6., Pombia) I. Ottó német-római császár fia, sváb herceg 950-től 954-ig.
Élete Liudolf 930 körül született Ottó német trónörökös (Madarász Henrik fia) és felesége, az angolszász Eadgyth (I. Edward angol király lánya) első fiaként. Legidősebb törvényes fiúként Liudolf volt a trón várományosa és ennek megfelelő gondos nevelést kapott. Gandersheimi Roswitha leírása szerint „jámbor, szelíd és alázatos, eszes és felettébb bölcs” volt, bár ezek inkább a kor uralkodóitól elvárt tipikus erények voltak.
Ottó 936-ban lépett trónra és helyzete megszilárdítása érdekében már 939-ben eljegyezte fiát hűséges támogatójának, Hermann sváb hercegnek egyetlen lányával, Idával (Itával). Ida volt Hermann örököse, aki a sváb hercegi címen kívül Wesergau és Lahngauban régióban is rendelkezett birtokokkal. Az esküvőre 947/948 körül kerülhetett sor. Nem sokkal később, 949 decemberében apósa meghalt, Liudolf pedig feleségén keresztül megörökölte a hercegi címet és a birtokok kezelési jogát; emellett ő volt a német trón és a Ottó-dinasztia kiterjedt szászországi birtokainak várományosa is. Mivel Eadgyth királyné 946-ban meghalt és Ottó ekkor még nem nősült újra, Ida volt a birodalom első hölgye.
950 novemberében váratlanul meghalt II. Lothár itáliai király. Berengár ivreai őrgróf (I. Berengár itáliai császár unokája) elragadta a koronát és bebörtönözte Lothár özvegyét, Adelheidet, aki az Ottó-ház távoli rokona és I. Konrád burgundiai király (Ottó barátja) húga volt. Adelhaid Ottótól kért segítséget, ő pedig lecsapott a lehetőségre, hogy Itáliát birodalmához csatolhassa.
951 nyarának elején Liudolf saját elhatározásából, apja tudta nélkül, még a fősereg megindulása előtt maga is bevonult Észak-Itáliába. Feltehetően segíteni akart rokonának, ugyanis Adelhaid az anyja, Sváb Berta révén Liudolf feleségének, Idának a féltestvére volt. Ottó öccse, Henrik bajor herceg azonban Észak-Itáliát a saját befolyási övezetének tartotta és rávette a helyi nemességet, hogy ne nyújtsanak segítséget unokaöccsének. Liudolf így magára maradt és kudarcot vallva kénytelen volt bevárni apja seregét, hogy csatlakozzon hozzá.
Henrik herceg korábban csak több lázadás után kapta meg bátyjától a maga részét a hatalomból, de utána Ottó egyik legközelebbi tanácsadójává vált. Liudolf attól tartott, hogy Henrik kiszorítja őt a király belső köréből. Gyanakvását csak fokozta, amikor Ottó feleségül vette Adelheidet, aki a következő évben fiút szült neki. Liudolf 951 karácsonyát provokatív módon királyi pompával ünnepelte meg (ez fajta szertartás az uralkodó számára volt fenntartva) saalfeldi palotában, hogy demonstrálja rangját és örökösi igényeit (Henrik egy évtizeddel korábban ugyanígy tett, ugyanezen okból). Liudolf legközelebbi bizalmasa sógora, Vörös Konrád lotaringiai herceg volt, akit Ottó megsértett, amikor 952 tavaszán elutasította azt a szerződést, amelyet Konrád az ő nevében kötött II. Berengárral.
Lázadása Liudolf és Konrád 953 júliusában elfoglalta Mainzot és fellázadt, bár biztosították Ottót arról, hogy nem ellene, hanem Henrik herceg túlzott befolyása ellen lépnek fel. Mögöttük állt Svábföld és a bajor nemesség nagy része (akik felkelést robbantottak ki a népszerűtlen, idegennek tartott Henrik ellen); a lotaringiai nemesség azonban hasonló okból vonakodott Konrádot támogatni. Frigyes mainzi érsek megállapodott a két herceggel, szerződésüket azonban a Dortmundban tartózkodó király elutasította. Ottó ezután két hónapig ostrom alatt tartotta Mainzot. A bajor felkelés miatt tárgyalni kezdtek és a király hajlandó volt megbocsátani fiának és Konrádnak, de ragaszkodott társaik kiadásához, amit a két herceg nem fogadhatott el. Liudolf megszökött Mainzból és Regensburgban csatlakozott a bajor felkelőkhöz. Ottó számára kezdett a helyzet kritikussá válni, mivel a birodalom öt hercegsége közül már csak Frankföldben bízhatott maradéktalanul. Ostrom alá vette fiát Regensburban, de 953 végén kénytelen volt elvonulni.
954-ben a lázadók egysége repedezni kezdett. Ottó öccse, Brunó kölni érsek meggyőzte Vörös Konrádot, hogy a lázadás a király ellen irányul és el fogja veszíteni hercegségét. Ulrik augsburgi püspök is jelentős győzelmet aratott a bajor felkelők felett.
A felkelés végül a magyarok inváziója miatt bukott el. 954-ben Bulcsú harka vezetésével nagy sereg tört be Bajorországba és mindkét fél azzal vádolta a másikat, hogy ők hívták be az ellenséget. Liudolf ajándékokkal váltotta meg Bajorország mentességét, Konrád pedig vezetőket adott a magyaroknak, akik Lotaringián keresztül a Nyugati Frank Birodalomba (a későbbi Franciaországba) kalauzolták őket. Hogy melyik fél hívta be valójában a magyarokat, vagy ők maguk használták-e ki a birodalom megosztottságát, azóta is vitatott. A barbárokkal való lepaktálás gyanúja miatt sok támogatója elhagyta Liudolfot és Konrádot, akik kénytelenek voltak tárgyalásokba bocsátkozni. 954. június 16-án Langenzennben találkoztak Ottó királlyal és Henrik herceggel.
Ottó már nem ragaszkodott társaik kiadásához és ezzel megnyerte Konrádot és Frigyes érseket, a találkozó azonban kölcsönös vádaskodásba fulladt és az elszigetelődött Liudolf visszavonult Regensburgba. Henrik hónapokig ostromolta, majd végül felgyújtotta a várost. Júliusban a bajor felkelés vezére, Arnulf palotagróf elesett egy Regensburg melletti összecsapásban. Liudolfnak sikerült elmenekülnie és elérnie Suveldunt (a mai Thangelstedt, Blankenhain városrésze), ahol Ottó vadászott. Ott apja lábaihoz vetette magát, bocsánatért esedezett és Ottó visszafogadta fiát a kegyeibe. Ezzel a felkelés véget ért, melynek következtében Liudolf és Vörös Konrád elvesztették hercegségeiket, de saját birtokaikat megtarthatták.
Liudolf nem vett részt a következő évi augsburgi csatában, ahol véget vetettek a nyugatra irányuló magyar kalandozásoknak. Valószínűleg Szászországban harcolt az ugyanekkor betörő szlávok ellen. 955. október 16-án a raxai csatában apjával és Gero őrgróffal közösen megfutamították az obodritákból és más elbai szláv törzsekből álló szászellenes koalíciót.Annales Sangallenses maiores a. A. 955: Eodem anno Otto rex et filius eius Liutolf in festivitate sancti Galli pugnaverunt cum Abatarenis, et Vulcis, et Zcirizspanis, et Tolonsenis, et victoriam in eis sumpsit, occiso duce illorum nomine Ztoignavo, et fecit illos tributarios. Apjával való megbékélését az is segítette, hogy Henrik herceg 955-ben meghalt. Ottó 956-ban Itáliába küldte a szerződésszegő II. Berengár ellen. Liudolf egy sereg élén átkelt az Alpokon és gyorsan megszerezte a helyi nemesség támogatását, így Berengár kénytelen volt délre menekülni.
Liudolf a következő évben, 957-ben még mindig Itáliában tartózkodott, amikor lázas betegségbe esett és szeptember 6-án a Lago Maggiore közelében fekvő Pombiában meghalt. Holttestét visszaszállították Németországba és valószínűleg a mainzi Szt. Alban apátságban vagy az általa alapított aschaffenburgi Szt. Péter és Sándor apátságban temették el.
Családja bélyegkép|Liudolf gyermekei, Ottó és Matilda (zománckép az esseni Ottó-Matilda kereszten) Liudolf 947-ben vette feleségül I. Hermann sváb herceg lányát, Idát.Regesta Imerii II 1, 1, S. 157a Két gyermekük született:
Matilda (949 – 1011. november 5.), 971-től az esseni apácakolostor apátnője. Halálával az Ottó-dinasztia sváb ága kihalt. I. Ottó (954 – 982. október 31.) sváb herceg 973-től, bajor herceg 976-tól. Nem házasodott meg
Egyes kutatók feltételezik, hogy született egy Richlind nevű lányuk is, aki Öhningeni Kunóhoz (I. Ottó 982-es halála után megkapta a Sváb Hercegséget) ment feleségül.Armin Wolf: Wer war Kuno „von Öhningen“? Überlegungen zum Herzogtum Konrad von Schwaben († 997) und zur Königswahl im Jahr 1002. In: Deutsches Archiv für Erforschung des Mittelalters 36 (1980), S. 25–83; Armin Wolf: Ahnen deutscher Könige und Königinnen. Alternativen zu dem Werk von Eduard Hlawitschka. In: Herold-Jahrbuch. Neue Folge, 15. Band (2010), S. 77–198 Zur Gegenposition: Eduard Hlawitschka: Wer waren Kuno und Richlind von Öhningen. Kritische Überlegungen zu einem neuen Identifizierungsvorschlag. In: Zeitschrift für Geschichte des Oberrheins 128 (1980) S. 1–49; Eduard Hlawitschka: Die Ahnen der hochmittelalterlichen deutschen Könige, Kaiser und ihrer Gemahlinnen (2006)
Ida közel harminc évvel túlélte férjét, és 986. május 17-én hunyt el.
Jegyzetek
Források Widukind von Corvey: Die Sachsengeschichte des Widukind von Corvey. In: Quellen zur Geschichte der sächsischen Kaiserzeit (= Ausgewählte Quellen zur deutschen Geschichte des Mittelalters. Freiherr vom Stein-Gedächtnisausgabe. Bd. 8). Übersetzt von Albert Bauer, Reinhold Rau. 5. gegenüber der 4. um einen Nachtrag erweiterte Auflage. Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt 2002, , S. 1–183. Johann Friedrich Böhmer, Emil von Ottenthal, Hans Heinrich Kaminsky: Regesta Imperii II. Sächsisches Haus 919–1024. 1: Die Regesten des Kaiserreichs unter Heinrich I. und Otto I. 919–973. Innsbruck, 1893. Thietmar von Merseburg: Chronik (= Freiherr vom Stein-Gedächtnisausgabe. Bd. 9). Neu übertragen und erläutert von Werner Trillmich. Mit einem Nachtrag von Steffen Patzold. 9., bibliographisch aktualisierte Auflage. Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt 2011, . Gerd Althoff: Die Ottonen. Königsherrschaft ohne Staat. 3., durchgesehene Auflage, Kohlhammer, Stuttgart 2013, . Helmut Beumann: Die Ottonen. 5. Aufl., Verlag W. Kohlhammer, Stuttgart u. a. 2000, . Winfrid Glocker: Die Verwandten der Ottonen und ihre Bedeutung in der Politik. Böhlau, Köln 1989, . Ludger Körntgen: Ottonen und Salier. 3. durchgesehene und bibliographisch aktualisierte Auflage, Wissenschaftliche Buchgesellschaft. Darmstadt 2010, . Thomas Zotz: Liudolf, Herzog von Schwaben (ca. 930–957). In: Lexikon des Mittelalters (LexMA). Band 5. Artemis & Winkler, München/Zürich 1991, , Sp. 2039. Paul Friedrich von Stälin: Liudolf (Herzog von Schwaben). In: Allgemeine Deutsche Biographie (ADB). Band 19, Duncker & Humblot, Leipzig 1884, S. 6–8. Karl Schnith: Liudolf. In: Neue Deutsche Biographie. (NDB). Band 14. Duncker & Humblot, Berlin 1985, , S. 717–719
Fordítás
Kategória:Sváb hercegek Kategória:A 930-as években született személyek Kategória:957-ben elhunyt személyek Kategória:Liudolf-ház